Véges emlékezet

Bár valamennyi művében az anyanyelv és a közösségi összetartozás megőrzésének fontosságát vallotta, nehéz lenne megmondani, manapság hányan olvasnak Sütő András-köteteket. Az viszont tény, hogy egyre kevesebben emlékeznek meg az erdélyi magyar irodalom egyik legjelentősebb személyiségéről. Ez derült ki halálának tizedik, tehát nem is akármilyen kerek évfordulóján, amikor a marosvásárhelyi református temetőben, Sütő András sírjánál mindössze húsz személy jelent meg, hogy lerója tiszteletét, felidézze az író alakját, irodalmi és közéleti tevékenységét. A néhány emlékezővel Demeter József lelkész, a Sütő András Baráti Társaság elnöke osztotta meg gondolatatait, aki szomorúan vette tudomásul, hogy az egyik, legutóbb megjelent magyar irodalmi lexikonból a szerkesztők kihagyták Sütő nevét. Demeter ennek ellenére hiszi, hogy a baráti társaság munkája és törődése nem hiábavaló, megpróbálnak szembemenni az árral, ami szeretné Sütőt elsodorni.

Anyanyelvünk őrzője

Sütő András a Kolozsvártól mintegy 50 kilométerre fekvő Pusztakamaráson született 1927. június 17-én. Tanulóéveit a nagyenyedi református kollégiumban és a kolozsvári református kollégiumban töltötte. Már diákkorában riportokat írt a kolozsvári Világosságnak, majd a Falvak Népe című hetilapnál dolgozott, 1950-től főszerkesztőként. 1954-ben a marosvásárhelyi Igaz Szó irodalmi folyóirathoz került, 1971-től ’89-ig a helyi Új Élet főszerkesztője volt.

1948-ban szinte berobbant a romániai magyar irodalom élvonalába: jó ember- és valóságismeret birtokában ízes humorral adott képet az erdélyi paraszti életről. Már korai műveiben felvetette a személyiség és a hatalom összeütközésének problematikáját. A téma történelmi drámáiban (Egy lócsiszár virágvasárnapja, Csillag a máglyán, Káin és Ábel, Perzsák, A szuzai menyegző) teljesedett ki, melyekből bőséges társadalom- és politikakritika is kiolvasható. Színdarabjainak sikeres színre vitelében hatalmas érdemei vannak Harag György rendezőnek, akinek kolozsvári Sütő-trilógiája az erdélyi magyar színháztörténet egyik jelentős állomása.

Leghíresebb regénye, az 1970-ben megjelent Anyám könnyű álmot ígér szociográfusi hitelességű lírai vallomás a mezőségi Pusztakamarás, családja és a nemzetiségi lét múltjáról, gondjairól és reményeiről, a megmaradásról.

A nyolcvanas években, amikor memorandumai, tiltakozásai miatt Romániában hallgatásra ítélték, Magyarországon jelentek meg művei.

Noha műveiben és életében mindig azt hirdette, hogy az Erdélyben élő nemzetiségek csak békében, egymást kölcsönösen gazdagítva és segítve érhetnek el eredményeket, és az ellenségeskedés, a nacionalizmus és nemzeti felsőbbrendűség bármely megnyilvánulása árt az egyénnek és közösségnek, 1990. március 19-én, a marosvásárhelyi magyarellenes pogrom idején kíméletlenül bántalmazták, egyik szemét kiverték.

A szobor is feledésben

Sütő András volt Marosvá­sár­hely első díszpolgára, s ugyancsak díszpolgára volt Szé­kely­udvarhelynek. 1992-ben Kossuth-díjat kapott. 2002-ben Mádl Ferenc államfő Köztársasági elnöki érdemérmet adományozott neki. Születésének 80. évfordulóján bronzplakettet helyeztek el marosvásárhelyi házán, később Sopronban és Székelyudvarhelyen mellszobrot állítottak emlékére. Sütő András Marosvásárhelyre tervezett szobráról Kilyén Ilka színművésznő, a Sütő András Baráti Társaság tagja nyilatkozott a Vásárhelyi Hírlap munkatárásának. Elmondta, úgy látja, még csak utalás sem történik az utóbbi időben a szobor felállítására, egyáltalán még alku tárgyát sem képezi. „Sajnálatos módon, ahányszor változik a képviseletünk az önkormányzatban, elfelejtődik és újra meg újra kell kezdeni az egészet” – mondta a színművésznő. 

A Sütő András Baráti Társaság bejelentette, hogy október 9-én, vasárnap Pusztakamaráson is tartanak egy megemlékezést az író szülői házánál, ahol az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület a ház felújítását követően rendbe tette a régi nyári konyhát és az udvaron álló kút káváját is. Az emlékezők a helyi református templomban ünnepi istentiszteleten is részt vesznek.