Távozóban

Tudjuk jól, hogy az élet véges, hogy egyszer mindenkinek eljön az Isten előtti számadás ideje. És mégis minduntalan meglepődünk, ha olyan valakinek a halálhíre érkezik, akinek nevét emberemlékezet óta ismerjük, még ha találkozásaink csupán a virtuális térben történtek is meg. Egyre-másra távoztak az utóbbi időben olyan művészemberek, közéleti személyiségek, akik szüleim generációjához tartoztak, és elsősorban műveik – és nem utolsó sorban az őket övező legendák – révén ápoltam velük „baráti viszonyt”.

Az alkotó embernek a hétköznapi emberrel szembeni legfőbb előnye, hogy ismeretlenül is ismerőse lesz egy vidéknek, egy országnak, egy világnak. Lassan eltávoznak azok, akik korosztályok számára egyek voltak Erdély művészetével, munkáik generációkat ihlettek és örvendeztettek meg a kommunizmus legsötétebb éveiben is. Régi könyvekből, albumokból, folyóiratok lapjairól köszönnek ránk, mint régi ismerősök egy kapualjból, olykor az újra felfedezés meglepetésével.

Nemrég érkezett a hír: Szegeden elhunyt Deák Ferenc grafikus, könyvművész. Aki valaha is kezébe vette a Kriterion kiadványait, bizonyára emlékszik a könyvek egyedi kivitelezésére, művészi arculatára. Több sorozatot is útjára bocsátott annak idején a Kriterion, és hogy ezek a kötetek esztétikailag is vonzották az embert, az Deák Ferinek köszönhető. De, hogy ezen kívül mi mindent illusztrált és tervezett a művész, hogy mennyi díjat zsebelt be egy „díjazatlan” rendszerben – azt már lehetetlen felsorolni.

Alig ért át az országhatáron Deák Ferenc halálhíre, amikor újabb távozással kellett szembesülniük az erdélyi magyaroknak: Feszt László csomagolta össze örökre rajzkészletét, és vágott neki a leghosszabb útnak. Neki sem kell pirulnia a Legfőbb Ítélő előtt: röpke tizenöt év alatt több mint 200 szépirodalmi kiadványt és tankönyvet illusztrált, tervezett.

Lám, a két művészt összeköti a könyv, a nagybetűs KÖNYV, aminek újabban halálhírét keltik, mert félő, hogy meghal az alkotó és eltűnik a MŰ is. Merthogy manapság már telefonon, és ki tudja milyen furcsa kütyükön is olvashat az emberiség. És félő, hogy kihalnak azok a generációk is, amelyeknek Deák és Feszt neve még mond valamit. Akiknek számít a kinyomtatott betű és a lerajzolt érzés. Akik lelki szeme előt a két név hallatán még feltűnik egy könyvsorozat, egy regény, tudata mélyén még megérzi egy egykoron létezett újság ólomszagát.