Román Viktor újrafelfedezése

Román Viktor 1968-as párizsi „lemerülése” olyannyira tökéletesre sikerült, hogy néhány éven belül legtöbb művésztársa el is veszítette a nyomát. Legközelebb tíz év múltán bukkant fel néhány kisplasztikája egy kolozsvári Etienne Hajdu-tárlat részeként, amit részben az is magyaráz, hogy a már korábban a francia fővárosba került Hajdú István lett a művészmetropolist próbálgató Román első mentora.

Az 1937-ben Homoródszentmártonban született művészt már gyerekként megragadták az agyag mintázásának lehetőségei, elbűvölte a formálás élményt adó ereje. Bevallása szerint szobrászata a falu téglagyárából indult, megmintázott kakasait és ekéit a helyi vásárokon adta el. Tehetsége és érdeklődése a marosvásárhelyi Művészeti Líceumba vezérelte, ahol Izsák Márton szobrász lett a mestere. A bukaresti képzőművészeti főiskola már a modern formaalkotás felé irányította, hamar a szocreál béklyójából kitörni vágyó modernista fiatal szobrászok meghatározó egyéniségévé vált. Bár alkotásai meghökkenést és elismerést egyaránt fakasztottak, kísérletező kedve csakhamar Párizsba vezette, ahol kisplasztikái rangos modern galériákban kerültek közönség elé, monumentális szobrai azóta is köztereket határoznak meg.

Néhány éve a művész testvérbátyja, Marosvásárhely volt főépítésze, Román Elemér igyekszik visszahozni az erdélyi művészeti köztudatba Román Viktort. Első lépésként Homoródszentmártonban hozott létre egy szoborparkot testvére alkotásainak köztéri méretűvé varázsolt kisplasztikáiból. 2014 májusában Székelyudvarhelyen, nem sokkal később Székelykeresztúron, ezekben a hetekben pedig Sepsiszentgyörgyön tekinthető meg Román Viktor alkotásainak töredéke, amelyek a művész érett korszakának szimmetriát bontó, szokatlan fizikai és gondolati megoldásokat kutató késztetéseiről árulkodnak. Jó példa erre az 1962-ben megmintázott, majd bronzban kiöntött, formabontó, de szimmetriát sugalló Női akt című kisplasztikája, amely a nőiesség és az anyaság vállalásának stilizált emléke. Szemben az élete alkonyán elkészített, szimmetriát bontó, mégis egyensúlyba helyezett Attila szekere című (képünkön), térbe hasító absztraktizált szobrával. A felépítésében egyszerűnek tűnő alkotás a művész több évtizedes szobrászi töprengésének eredménye – tudhattuk meg a tárlatnyitón.

Az augusztus végéig a Székely Nemzeti Múzeumban látható vándortárlatot Ferenczy Ferenc volt székelyudvarhelyi alpolgármester szorgalmazására a Román Elemér tulajdonában lévő plasztikákból és grafikákból állították össze. A kiállítás egyaránt betekintést nyújt Román Viktor korai bukaresti és későbbi párizsi korszakába. „Nem fontos valahova eljutni, hanem valahonnan elindulni, a legfontosabb pedig talán az, hogy jól induljunk.” Így fogalmazta meg saját művészi életútjának lényegét Román Viktor. A székelyföldi kiállítássorozat mindenesetre folytatásra ítélt kezdeményezés, hiszen miközben a Brâncuşi árnyéka ellen sokáig küzdő művész alkotásai több francia város számos közterét díszíti, itthon csak mostanában kezdjük újra felfedezni. A szobrász tudatos kötődését az erdélyiséghez, a magyar hagyományokhoz azt ígéri: egyedi üzeneteivel immár hazatért.