Rippl-Rónai modernsége Csíkban

Belépéskor először Rippl-Rónai Gitározó nő című alkotása ötlik a kiállításra érkező szemébe, amely még Munkácsy stílusában készült. Pályája kezdetén Rippl törekedett a „munkácsys” hatásra: a sötét képben a fehér színt drámai felkiáltásként, nyomatékosan, a mennyiség szerint túlozottan vastagon kell megfesteni. A gitáros lány volt a művész első szerelme, akinek nevét a feledés jótékony homálya fedi. A fiatal Ripplnek 1887-ben Münchenben gyermeke is született a hölgytől, ám a családalapítás felelősségétől megriadva elhagyta Németországot, és Párizsba költözött. Rippl-Rónai tizenhárom évig élt a francia fővárosban, kezdetben a szintén ott élő Munkácsy Mihály mellett tanulta a festészetet, ám önálló művészi céljai és saját festői stílusa érdekében végül levetkőzte mestere stílusát. A Hímző nők már saját stílusban készült, és két francia lányt ábrázol, amint hímeznek. Párizsban Rippl rendkívüli szerény körülmények között élt, Ödön nevű öccse látta el Magyarországon feladott csomagokban hazai disznótorossal, füstölt sonkával és süteményekkel. A tárlaton Rippl-Rónai Ödön arcképe is megtalálható, akiből bátyja művészethez értő szakembert nevelt, műgyűjtő lett, és később Kaposváron megalapította a Rippl-Rónai Múzeumot.

Fekete korszak

A művész úgynevezett fekete korszakos képei nem azért sötétek, mert a festék az idő múltával besötétedett volna (Munkácsy esetében ez történt), hanem mert Rippl-Rónai az ecsettel fekete vonalakat húzott a képeire. Így magyarázta a szokatlan eljárást: „...Minél kevesebbel minél többet, sokat kifejezni... Most csak igen vékony festékkel lekötni a rajzot a vászonra: nem baj, sőt úgy hat természetesnek, ha maga a rajz is mindenütt kilátszik alóla... Nem mintha feketének láttam volna a dolgokat, hanem mert a feketéből kiindulva akartam azokat megfesteni.” A tárlaton látható fekete korszakos alkotások: Anyám varr, Ödön fia lustálkodik, ezeket 1897-ben, otthoni tartózkodásakor festette Rippl-Rónai. Ugyanabban az évben kezdte szervezni az Andrássy-ebédlő gyártását, amelyet gróf Andrássy Tivadar megrendelésére tervezett.

A párizsi időszak képein természetesen nem mindig a fekete szín az uralkodó. A barna, zöld, kék és a szürkék finom árnyalatai közt megjelenik a titokzatos női arcok sápadt fehérje. Ez egy új női ideál, melyet a festő eszményítő tehetsége képes volt megteremteni.

Rippl-Róna francia művészbarátja, Aristide Maillol meghívására 1899-ben elutazott Dél-Franciaországba, a Pireneus-hegység egyik falujába, Banyuls-sur Merbe tájképeket festeni. Fordulatot hozott Rippl-Rónai festészetében a szabadtéri munka. A tájképeket már nem a fekete rajzból indította el. Emlékezéseiben így számol be az újításról: „Itt csakhamar mindent színesnek láttam, de még nem naposnak... Ez volt a fordulópont, innen datálódik mai felfogásom, búvárkodásaim mai állapota a piktúrában. Az itteni tanulmányok, festések különösen arról győztek meg, hogy a képeket nemcsak egyszerre kell megfesteni, hanem a színek erejét – különben nagyon egyszerű módon – fokozni kell”.

Rippl-Rónai az 1890-es évek Párizsában jutott az európai festészet élvonalába. Vonalszerű, kontúros ábrázolása, dekoratív síkokra redukált színhasználata megegyezett az „art nuoveau”-t művelő Nabi-csoport, azaz a „Próféták” stílusával. 1889-ben felvette a Rónai nevet, s az új stílusú képeit a korábbi Rippl helyett már azzal szignálta.

Újra otthon

Rippl-Rónai 1902-ben tért haza Párizsból. Világot látott emberként, művészeti és emberi tapasztalatokban gazdagon, széles látókörrel érkezett meg szülővárosába, Kaposvárra. Szellemi tarsolyában ott lapult a megszerzett kincs, de azt a hazaiak kevésre becsülték. Harcba indult az érvényesülésért. Kétévenként rendezett kiállításaival „ostromolta” Budapestet. A zavartalan munkakörülményt Kaposvár biztosította.

A Csíki Székely Múzeum tárlata időrendben mutatja be Rippl-Rónai munkásságát. A második terem képein például már azt láthatjuk, hogy festőként hogyan látta az általa már kinőtt várost és a hőn szeretett rokonokat. Rippl-Rónai ekkori alkotásai egy családi fényképes albumhoz hasonlíthatóak: a festményeken megjelenik a Papa, a Mama, a Kossuth-imádó Ripli bácsi, Piacsek bácsi, a testvérek, a barátok és persze a nők. Rippl-Rónai művészetének egyik fontos eleme, ami akár újításnak is hat: nem festett közéleti, politikai és vallásos témákat, kizárólag a magánélet világát, annak szereplőit ábrázolta, csak azt festette, amit nagyon jól ismert és szeretett. Az enteriőr sorozat képei a hazai kultúrába ágyazták a modern, párizsi látásmódot, a maradi közízlést így sikerült megreformálnia.

Rippl-Rónai két szobabelső-festményének (Karácsony, valamint Interieur) a szereplői ugyanazok: Lazarine és a Mama. A művész kiválóan érzékelteti, hogy a francia lányt és a magyar asszonyt egy világ választja el egymástól.

A kiállításon is megtekinthető A Polgártárs című kép már az úgynevezett karakterképek közé tartozik. Ezeket a műveket – melyeken modelljeit maskarába öltözteti, ami által „fontos” emberré, polgártárssá válnak – humor és kedves évődés jellemzi.

Bár Rippl-Rónainak a házasságából nem született gyermeke, A piros sapkás Baby a legszebb, legbájosabb gyermekportré művészetében. A művész megfestetette a franciák felülmúlhatatlan angyalka arcát, Renoirtól kölcsönözve. Utcán festett képei, például a kiállításon is látható Búcsú a kaposvári templomtéren című alkotás, optimista, vidám hangulatot árasztanak.

Kortársai számára „az első modern festő” olykor vitatott művész volt. A festményeinek szokatlan stílusáról kérdezősködők számára előzékenyen annyit mondott, hogy ő egy Párizsban már elfogadott művészetet képvisel.

A Csíki Székely Múzeum Rippl-Rónai József-kiállítása október 31-ig látogatható.