
Szeptember elsejéig tekinthető meg Kolozsváron a Thorma János és pályatársai, tanítványai című kiállítás, amelynek megnyitója műemlékvédelmi kérdéseket is felvetett, mi több, vállalások is elhangzottak.
2013. augusztus 05., 16:032013. augusztus 05., 16:03
2013. augusztus 08., 15:392013. augusztus 08., 15:39
Megbocsáthatatlan dolgok történtek a rég- és közelmúltban Nagybányán. A Nagybányai Művésztelep alkotóinak kedvenc helyszínének számító Klastrom-réten 1960-ban labdarúgóstadiont építettek betonból. Engedély nélkül lerombolták a Ferenczy család egykori házát, amelyet Mikola András, a művésztelep utolsó vezetője vásárolt meg, és ahol Thorma János is gyakran megfordult. Ebben az épületben élt és dolgozott Ferenczy Károly, a neves nagybányai festőművész, a festőiskola jeles alkotója és vezetője. Ráadásul senki sem tiltakozott a rombolás ellen, sem magyar politikusok, sem a helyi sajtó, sem a nagybányai múzeum, de még a városvezetés sem. Ugyanakkor a közelmúltban a városháza elmulasztotta megvásárolni és emlékhellyé alakítani Vida Géza szobrászművész műtermét és egykori otthonát, holott.
A „vádbeszédet” Murádin Jenő művészettörténész tartotta a Thorma János és pályatársai, tanítványai című kiállítás
Az 1870-ben született, 1937-ben elhunyt Thorma János a nagybányai művésztelep alapítója és egyik mestere volt. Életművében több stílusirány követhető nyomon, a naturalizmus, a történelmi festészet, a romantikus realizmus és a sajátos nagybányai posztimpresszionizmus.
A szeptember elsejéig megtekinthető nagyszabású tárlaton mintegy 140, Thorma János és pályatársai műveiből válogató alkotás tekinthető meg, 80 képet a Bánffy-palotában, 60 művet pedig a Quadro Galériában tekinthetnek meg az érdeklődők.
Fontos mérföldkőhöz érkezett az apahidai református közösség templomépítése: a Krónika munkatársainak jelenlétében időkapszulát helyeztek el az épülő torony egyik szegletében.
Erdélyben még rétegjelenség a gombatermesztés, de egyre többen látnak benne lehetőséget. A székelyföldi Márton Zoltán gourmet-gombákat termeszt, hírportálunknak arról beszélt, hogyan működik a termesztés, mivel érdemes kezdeni, és meg lehet-e élni belőle.
Dr. Sárosi Arthur, a kolozsvári diakóniai munka egyik meghatározó alakja a rendszerváltás utáni években indult el azon az úton, amely mára Erdély-szerte ismert intézményhálózatot eredményezett.
Pontosan egy héttel azután, hogy megvonta a politikai támogatást a Bolojan-kormánytól, felrobbantva a tíz hónappal ezelőtt összeállt koalíciót, a román Szociáldemokrata Párt (PSD) folytatta politikai ámokfutását.
A még mindig jó egészségnek és szellemi frissességnek örvendő pedagógus olyan korszakok tanúja, amelyeket a mai nemzedék tagjai elbeszélésekből, vagy csak a történelemkönyvekből ismerhetnek.
A Kolozsvári Magyar Opera immár 5 éve lehetővé teszi erdélyi és partiumi települések lakói számára, hogy megismerkedhessenek a zenés színház varázsával.
Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.
Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.
Szeles, de többnyire napos napok következnek a térségben: a hét közepén még hűvös marad az idő, a hétvégére azonban jelentős felmelegedés érkezik. Csapadék csak elszórtan fordulhat elő, ugyanakkor az északi szél több napon át erős marad.
Mindössze két hét telt el azóta, hogy az egyik nemzetközi hitelminősítő a politikai instabilitás kockázatára – és annak kedvezőtlen mellékhatásaira – figyelmeztetett Romániával kapcsán, és a politikum tett róla, hogy ez önbeteljesítő jóslattá váljék.
szóljon hozzá!