Megfigyelt művészek

A 70–80-as években alkotó nagyváradi, marosvásárhelyi és sepsiszentgyörgyi művészekről készült szekuritátés jelentésekből, korabeli dokumentumokból nyílt kiállítást láthattak az érdeklődők a marosvásárhelyi B5 Stúdióban október 9. és 28. között. A Bartha József képzőművész galériájában kiállított iratokkal kapcsolatban Mădălina Braşoveanu kurátor arra figyelmeztetett: a tárlat anyaga nem képviseli sem arányaiban a művészek követési dossziéinak a mennyiségét és tartalmát, sem a volt Szekuritáté Archívumában lévő kulturális tematikájú dossziék számát.

A művészek között nem voltak besúgók – véli Elekes Károly képzőművész. Antik Sándor szobrász azonban árnyaltabban látja a helyzetet: biztos voltak olyanok, akik együttműködtek a Szekuritátéval. A művészekről jelentés készült, a Szekuritáté a nagyváradi, marosvásárhelyi, sepsiszentgyörgyi képzőművészeket folyamatosan dokumentálta, levelezéseiket, a kiállításokon elhangzott szövegeket, beszélgetéseket megfigyelte és jelentést készített róluk.

Minderre akkor derült fény, amikor Mădălina Braşoveanu fiatal doktorandusz, művészettörténész elkezdett a Szekuritáté archívumában kutatni. Miközben valamennyi életben levő érintettel felvette a kapcsolatot és folyamatosan beszélgetett velük, feltárta Antik Sándor, Baász Imre, Elekes Károly, Ferenczi Károly és Szörtsey Gábor képzőművészek levelezését, illetve azokat a dokumentumokat, amelyek az egykori eseményeket dokumentálják. „Miközben ezek az iratok eredetileg arra hivatottak, hogy történelmi forrássá váljanak, sajátos módon provokálják az archívumkutatást. Nemcsak azért voltak kitalálva, hogy történelmi adatokat közvetítsenek, hanem mert sok esetben félrevezethetnek vagy akár hazudhatnak is” – vallja Mădălina Braşoveanu, aki a kiállítással a volt Szekuritáténak a korabeli művészettel való viszonyát szándékszik demisztifikálni: a bemutatott esetekben nem maga a művészet volt a megfigyelt, hanem a magyar nacionalizmus, amellyel a művészeket gyanúsították.

A szekus iratok aktualitása

Ezek a feltárt dokumentumok közvetve vagy közvetlenül a kortárs romániai művészettörténet számára lehetnek fontosak a kutató szerint. Antik Sándor, a megfigyeltek egyike is épp ebből a szemszögből szeretné látni, értékelni a napvilágra került dossziékat, bár tart attól, hogy ezek alapján nem lehet a művészeti eseményeket rekonstruálni. Azt olyan művészettörténész tehetné meg, aki ismeri azokat a művészettörténeti helyzeteket, eseményeket, attidűdöket, amelyek a 70–80-as éveket jellemezték. Egy másik érintett, Elekes Károly olyan koprodukciónak látja az előkerült dokumentumokat, amelyek nem művész és művész között jöttek tudatosan, építkező módon létre, hanem az alkotó vagy a művész és a Szekuritáté megfelelő emberei vagy gépezete között. „Ilyen szempontból különösen érdekes, mert egy titkos életrajz és egy olyan titkos dokumentáció alakult ki egy korszakról, amit mi nem dokumentáltunk, de dokumentálta, rögzítette más. Szinte lélegzetelállító, hogy milyen gépezet működhetett abban az időszakban” – vélte Elekes, aki egyben a Szekuritáté abszurditását is kiemeli: valójában semmi rosszat nem tettek, nem politizáltak, a művészet volt az életük. „Ennek ellenére mégis foglalkoztak velünk, de nem tudjuk, igazából miért” – fogalmazott a képzőművész.

Kerékbe tört életek

Az időközben előkerült szekuritátés iratcsomók sok embernek okoztak keserű pillanatot, amikor rájöttek, egyik-másik barátjuk jelentett róluk: a múlt ilyenfajta felidézésével kapcsolatok romlottak meg. Talán Antik Sándor is ettől tartott: a személyek kevésbé érdekelték, mert ha kiderült volna, a besúgók között barátai is voltak, megmérgezte volna az életét. „A képzőművészek közül is jelenthettek, talán éppen azok, akik felelős beosztást töltöttek be – intézményvezetők, kultúraszervezők –, akik bizonyos helyzetekben elvállaltak valamit” – fogalmazott.

Elekes Károly is ódzkodott attól – szintén a barátságok miatt –, hogy nevek kerüljenek felszínre. A kutatás eredményének a fényében azonban megnyugodott: a társaság egymásról semmiféle ártó, negatív jelentést nem készített, tehát jóleső érzéssel gondol vissza arra, hogy abban a korszakban, aránylag fiatalon, felelőtlen életet élve, nagyon őszinte, szoros barátság kötötte össze az alkotókat. Hogy manapság egymást piszkálják az emberek, a mostani öregedéskori személyes konfliktusokra vezethető vissza a képzőművész szerint.