Hirdetés

Kiosztották az Emmy-díjakat: tarolt a Modern család

A Sherlock díjesőjén kívül nem akadt túl nagy meglepetés az augusztus 25-én 66. alkalommal kiosztott Emmy-díjak átadó ünnepségén: a Modern család zsinórban ötödik alkalommal nyert, és szépen búcsúzott a Totál szívás is.

EN-összeállítás

2014. augusztus 28., 21:432014. augusztus 28., 21:43

A tévés Oscarnak is nevezett Emmy- díjakat egy több mint háromórás gála keretében osztották ki – amit a tévében rengeteg reklámblokk is megszakított. A két fő kategóriában, a legjobb vígjátéksorozatok és a legjobb drámai szériák versenyében nem volt túl nagy meglepetés: a Modern család már ötödik éve verhetetlen, az időközben véget ért Totál szívás pedig a tavalyi után kapta meg második díját.

A Modern család a legjobb vígjátéksorozat, a Totál szívás pedig a legjobb drámasorozat lett. A legjobb drámai színésznek is a Totál szívás főhőse, Bryan Cranston bizonyult, akinek a mostanival együtt már négy Emmy-díja díszeleg a vitrinben – és mindegyiket az amfetamingyártó kémiatanár szerepéért kapta. Párja, vagyis a legjobb drámai színésznő Julianna Marguiles (A férjem védelmében) lett, akinek ez a harmadik Emmyje, de ő egyszer a Vészhelyzetért is megkapta az elismerést. A legjobb férfi mellékszereplő drámasorozatban Aaron Paul, a legjobb női mellékszereplő pedig Anna Gunn lett. Julia Louis-Dreyfus kapta a legjobb színésznőnek, Jim Parsons pedig a legjobb színésznek járó Emmy-díjat Los Angelesben a vígjátéksorozat kategóriában.

Louis-Dreyfus sorban már harmadszor nyerte el a díjat, Parsons pedig negyedszer nyert.

Ty Burrel kapta a legjobb férfi mellékszereplőnek járó díjat, Allison Janney pedig a legjobb női mellékszereplőnek járót.

Némi meglepetést csak a minisorozatok, illetve tévéfilmek kategóriája okozott. A legjobb minisorozatok versenyében a Fargo nyomta le többek között az Amerikai Horror Story egyik etapját és a Treme-et, Martin Freeman azonban nem a Fargo főszereplőjeként, hanem a Sherlock: His Last Vow mellékszereplőjeként zsebelte be az Emmyt – a Sherlock epizódját ugyanis a tévéfilmek kategóriájában indították.

A Sherlock címszereplője, Benedict Cumberbatch is megkapta az elismerést, ahogyan a sorozat írója, Stephen Moffat is – aki azon viccelődött, hogy Cumberbatch már túl nagy ember ahhoz, hogy átvegye a díjat. Sem Sherlock Holmes, sem Watson alakítója nem volt ugyanis jelen a gálán, és csak utóbbiról lehetett biztosan tudni, hogy színházi elfoglaltsága miatt hiányzik.

Az Emmy-díjak gáláján megemlékeztek a nemrég elhunyt színészkollégáról, Robin Williamsról.

 


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 30., csütörtök

Időkapszula a toronyban: hit, kitartás és összefogás kíséri az apahidai református templom építését

Fontos mérföldkőhöz érkezett az apahidai református közösség templomépítése: a Krónika munkatársainak jelenlétében időkapszulát helyeztek el az épülő torony egyik szegletében.

Időkapszula a toronyban: hit, kitartás és összefogás kíséri az apahidai református templom építését
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Van élet a csiperkén túl: pincéből épít vállalkozást egy székelyföldi gombatermesztő

Erdélyben még rétegjelenség a gombatermesztés, de egyre többen látnak benne lehetőséget. A székelyföldi Márton Zoltán gourmet-gombákat termeszt, hírportálunknak arról beszélt, hogyan működik a termesztés, mivel érdemes kezdeni, és meg lehet-e élni belőle.

Van élet a csiperkén túl: pincéből épít vállalkozást egy székelyföldi gombatermesztő
2026. április 29., szerda

A lényegest a fontostól – Dr. Sárosi Arthur a folyamatosan bővülő diakónia elmúlt évtizedeiről

Dr. Sárosi Arthur, a kolozsvári diakóniai munka egyik meghatározó alakja a rendszerváltás utáni években indult el azon az úton, amely mára Erdély-szerte ismert intézményhálózatot eredményezett.

A lényegest a fontostól – Dr. Sárosi Arthur a folyamatosan bővülő diakónia elmúlt évtizedeiről
2026. április 28., kedd

Toxikus koalíció, avagy a vesztébe rohanó Románia

Pontosan egy héttel azután, hogy megvonta a politikai támogatást a Bolojan-kormánytól, felrobbantva a tíz hónappal ezelőtt összeállt koalíciót, a román Szociáldemokrata Párt (PSD) folytatta politikai ámokfutását.

Toxikus koalíció, avagy a vesztébe rohanó Románia
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

„Mindent ugyanúgy csinálnék, csak egy kicsit többet.” Százéves a kisiratosiak „Tanárbácsija”, Benedek Sándor

A még mindig jó egészségnek és szellemi frissességnek örvendő pedagógus olyan korszakok tanúja, amelyeket a mai nemzedék tagjai elbeszélésekből, vagy csak a történelemkönyvekből ismerhetnek.

„Mindent ugyanúgy csinálnék, csak egy kicsit többet.” Százéves a kisiratosiak „Tanárbácsija”, Benedek Sándor
2026. április 25., szombat

Erdély és a Partium fiataljai, idősei is megismerhetik a zenés színház varázsát a Kolozsvári Magyar Operának köszönhetően

A Kolozsvári Magyar Opera immár 5 éve lehetővé teszi erdélyi és partiumi települések lakói számára, hogy megismerkedhessenek a zenés színház varázsával.

Erdély és a Partium fiataljai, idősei is megismerhetik a zenés színház varázsát a Kolozsvári Magyar Operának köszönhetően
2026. április 24., péntek

Italiano vero: nyakunkba vettük az Adria királynőjét Olaszországban (2.)

Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.

Italiano vero: nyakunkba vettük az Adria királynőjét Olaszországban (2.)
Hirdetés
2026. április 22., szerda

Italiano vero: autóval Olaszországba az igazi pizzáért, spagettiért, Velencéért (1.)

Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.

Italiano vero: autóval Olaszországba az igazi pizzáért, spagettiért, Velencéért (1.)
2026. április 21., kedd

Napos, de szeles idő jön: fokozatos felmelegedés a hét végére

Szeles, de többnyire napos napok következnek a térségben: a hét közepén még hűvös marad az idő, a hétvégére azonban jelentős felmelegedés érkezik. Csapadék csak elszórtan fordulhat elő, ugyanakkor az északi szél több napon át erős marad.

Napos, de szeles idő jön: fokozatos felmelegedés a hét végére
2026. április 20., hétfő

Megnevezhetjük a politikai káosz felelősét: PSD

Mindössze két hét telt el azóta, hogy az egyik nemzetközi hitelminősítő a politikai instabilitás kockázatára – és annak kedvezőtlen mellékhatásaira – figyelmeztetett Romániával kapcsán, és a politikum tett róla, hogy ez önbeteljesítő jóslattá váljék.

Megnevezhetjük a politikai káosz felelősét: PSD
Hirdetés
Hirdetés