Juhok, filmsikerek, sötét napok – Beszélgetés Grímur Hákonarson izlandi filmrendezõvel

Grímur Hákonarson
Izlandi filmrendező és forgatókönyvíró, 1977-ben született. 2004-ben végzett a prágai FAMU filmiskolában. Első filmje, a Summerland (2010) Reykjavík egyik külvárosában játszódik, izlandi hiedelemlények – manók – és emberek kapcsolatáról szól hit és hitetlenség között. Ezt az alkotását Edda-díjra jelölték, ami a szigetország legfontosabb filmes elismerése. Második filmje, a Kosok már nemzetközi elismertségnek is örvend: az idei cannes-i fesztiválon az Un Certain Regard szekció fődíját érdemelte ki. A kolozsvári 14. Transilvania Nemzetközi Filmfesztiválon a versenyfilmek között szerepelt, a zsűri különdíjával és a közönségdíjjal távozhatott.

 – Tavaly egy lovakról és emberekrõl szóló izlandi filmet láthattunk Kolozsváron, idén a Kosok birkákról és emberekrõl szól. Van valamilyen különleges kapcsolat ezek közt az állatok és az emberek között, vagy csupán véletlen az egybeesés?

– Nehéz egyértelmû választ adni. Valószínûleg véletlen, hogy a két film majdnem ugyanakkor készült, de lehet az is a magyarázat, hogy a 2007-es izlandi gazdasági válság óta a különbözõ mûvészeti ágak egyre többet foglalkoznak a gyökereinkkel, a hagyományokkal, így a filmesek is többet forgattak vidéken. Az izlandi gazdasági válság ugyanis erkölcsi összeomlással is járt, így a filmesek is elkezdtek azon gondolkodni, hogy honnan jövünk. Száz évvel ezelõtt még mindenki mezõgazdasággal foglalkozott. A juhok ugyanakkor szorosan kötõdnek az izlandi nemzethez: évszázadokon keresztül ez az állat tartott életben bennünket.

– Ma is fontos a szerepük?

– Igen, ma is fontosak, és közel állnak valamennyi izlandi szívéhez. Ismerek farmereket, akik azt mondják: közelebb kerülnek a juhokhoz, mint más állatokhoz. Szinte olyanok, mint a házi kedvencek, még akkor is, ha húsukat értékesítik.

– Hogyan született a Kosok története az egymással nem is beszélõ testvérpárról és a juhaikról?

– A szüleim vidékiek, farmon nõttek fel, így gyerekként én is szereztem némi gazdasági tapasztalatot. A testvérek története több általam hallott életútból állt össze. Úgy tûnik, az, hogy egy telken éljenek egy-egy házban magukban, és testvérekként ne is beszéljenek egymással, nem ritka jelenség. Lehet, hogy ez kicsit izlandi jellemzõ is.

– Micsoda, az, hogy nem beszélnek egymással vagy hogy egyedül élnek?

– Az is, hogy egyedül élnek és az is, hogy nagyon makacsok. Az izlandiak független természetûek, nem akarnak senkitõl sem függni, még a testvérüktõl sem. A makacs testvérek témája tehát klasszikusan izlandi új köntösben. Ugyanakkor nagyon érdekelt a juhbetegség is, mert sok embert ismerek, akiknek az állatai megbetegedtek és megtapasztalták, hogyan törnek össze emiatt életek. A surlókór még manapság is fel-felüti a fejét, valódi probléma.

– Nehéz volt a szigeten állatokkal filmezni?

– Nem, voltaképp elég könnyû volt. Persze izgultam miatta, hallottam, hogy bajos lehet állatokkal dolgozni, de nekünk nem volt nehéz, fõleg mert nagyon nyugodt és nagyon szép birkákat találtunk. Amikor filmeztünk, mintha tudták volna, hogy mit kell csinálniuk.

– Hogyan írná le az izlandi mozit? Rendelkezik olyan sajátosságokkal, amelyek megkülönböztetik más nemzetek alkotásaitól?

– Nehéz megmondani. Talán egy bizonyos fekete, sötét humor, amely a legtöbb fesztiválon szereplõ izlandi filmben jelen van. Talán ennyi közös bennük, no meg hogy sok közülük vidéken játszódik, izlandi tájakon. Nálunk is létezik egy fiatal filmkészítõ generáció – amelynek tagja vagyok én is, és Benedikt Erlingsson is, aki a Lovak és emberek címû filmet rendezte –, de nálunk a filmgyártás más, nem olyan, mint a romániai újhullám. Nincs annyi tematikus egybeesés, nem dogmaszerû. Nagyon különbözõ filmek, de többnyire humorosak. És az sem mellékes, hogy kis közösségrõl beszélünk: a filmesek ismerik egymást, barátok, segítenek egymásnak. Én is szoktam mások forgatókönyveit olvasni, mert Izlandon nincsenek külön forgatókönyvírók, a rendezõk írják azt is, és segítenek egymásnak, mint egy családban.

– Vannak Izlandon olyan visszatérõ témák, mint nálunk a kommunizmus vagy a rendszerváltás?

– Mostanában például több film is készült a gazdasági válságról. 2007-ben valamennyi bank csõdbe ment, nagyon sokan elvesztették a lakásukat, a pénzüket, nálunk volt a világ legnagyobb összeomlása, ez pedig több dokumentarista és fikciós film témája lett.

– Tapasztalható generációs szakadék az egyes nemzedékek között?

– Igen, mondhatjuk. Az új filmkészítõk többet foglalkoznak a jelen idõvel. Egyszerû filmeket készítenek egyszerû történetekkel, mint a Kosok is, amelyben két testvér a fõszereplõ. Az idõsebb generáció tagjai komplikáltabb filmeket gyártottak, és gyakran forgattak kosztümös filmeket is.

– Az igen sajátságos izlandi természet és környezet befolyásolja e filmek hangulatát?

– A fekete humornak köze lehet a hûvös klímához, hiszen a telek kemények, és vannak hosszú, fény nélküli idõszakok is. Télen azonban az emberek otthon ülnek, ilyenkor még több kultúrát fogyasztanak. Sok könyvet olvasnak, koncertekre járnak, filmeket néznek, hogy túléljék a nehéz, sötét idõszakot. Az én filmjeimben azonban nem koncentrálunk túl sokat a tájra, az csak háttér.

– Ezek szerint a téli idõjárás is magyarázza, hogy míg az izlandi mozikban nagyon magas a nézõszám, Románia a lista végén kullog ezen a téren?

– Az elsõdleges ok valószínûleg a hideg: ha nem ülhetnek a napon vagy strandon, akkor moziba mennek. A Kosokat például épp most vetítik Izlandon. Az idõ elég esõs, így még többen mennek moziba. Ha sütne a nap, mást csinálnának. De az irodalomnak is nagy hagyománya van nálunk, minden évben sok könyvet adnak ki, szóval kulturálisan nagyon aktív az ország lakossága.

– Ezért is születik a lakosság számához viszonyítva annyi film?

– Nem sok az, évente négy-hat. De való igaz, hogy közülük mostanában több is megjárta a világot.

– És mi a sikerük titka?

– Valószínûleg az, hogy a filmek jók és mûködnek. Nemcsak a különlegesnek számító táj miatt, hanem a történetek is jók, és megfogják az embereket. Valószínûleg van bennük valami eredetiség is, egyediség, mint a Kosokban is. Nemcsak azért, mert az izlandi juhtenyésztõkrõl szól, hanem maga a film is talán ilyen.

– Elismert prágai filmiskolában végzett. Ha ma valaki Izlandon rendezõ akar lenni, milyen utat kell bejárnia?

– Mikor Prágába mentem, még nem volt izlandi filmes képzés. Ma már van, így a fiatalok oda mennek, de kicsi az intézmény, mint ahogy az ország is. Több olyan filmes, rendezõ is dolgozik Izlandon, akik nem jártak semmilyen iskolát, önmagukat képezték.

– Baltasar Kormákur izlandi rendezõ hollywoodi filmsikerei hogyan hatottak az otthoni filmvilágra?

– Hozzám képest õ nagyon más rendezõ. Õ kommersz, hollywoodi filmeket csinál, ami jó. Mûködtet egy produkciós céget Izlandon, ami nagy bevételt jelent az országnak, segíti a filmipart.

– El tudja képzelni, hogy majd ön is világszerte forgalmazott tömegfilmeket készítsen?

– Nem, én továbbra is olyanokat szeretnék csinálni, mint a Kosok. Izlandon kívül megpróbálnék valahol Európában is rendezni, de Amerika nincs a listám élén.

Kosok
A Kosok (angolul Rams, izlandi nyelven Hrútar) filmdráma főszereplői Gummi (Sigurdur Sigurjónsson) és Kiddi (Theodór Júlíusson) juhtenyésztő testvérpár. Bár gyakorlatilag egymás mellett élnek, évtizedek óta nem beszélnek egymással. Mindketten agglegények, díjnyertes juhokat tartanak, a versengés köztük állandó. Kiddi birkáit viszont végzetes betegség támadja meg, amelynek következtében az egész völgy birkáit le kell ölni a járvány megfékezése érdekében. A két férfi és a település lakossága nemcsak megélhetését veszíti el, de életcélját is. A konok testvérpár ezért végül mégis összefog, hogy titokban megmenthessék a nemesített juhfajtát.

– A kolozsvári közönség mindenesetre értékelte, ahogyan ön gondolkodik a filmrõl. Milyen reakciók érkeztek a világ más tájáról a Kosokkal kapcsolatban?

– Egyelõre nagyon jók. Örülök, hogy az IMDb-n (nemzetközi filmes adatbázis – szerk. megj.) magas jegyeket kapott, vagyis a nézõk szeretik. De ami a leginkább meglepett, hogy sokan meg akarják venni és forgalmazni. Fesztiválszerepléseket persze terveztem, de ennyi eladásra nem számítottam. A kritikusoktól is pozitív visszajelzéseket kaptam. Az izlandi premier után is csak egy negatív kritika érkezett, de a szerzõ elég amatõr volt. Az otthoni mozikban nagyon népszerû, fõleg, miután nyertem Cannes-ban, mert az igazán nagy pillanat volt az izlandi filmtörténetben, az egész hazai filmiparnak jót tesz.

– Milyen filmet tervez a közeljövõben?

– A részletek még titkosak, de a következõ film is vidéki lesz.

– Milyen rendezõk, filmek hatottak leginkább a mûvészetére?

– Olyan skandináv rendezõk befolyásoltak elsõsorban, mint Aki Kaurismäki, és kicsit talán Lars von Trier is hatással volt rám, és persze Bent Hamer. ADalok a konyhából címû filmje az egyik kedvencem.

– Milyen benyomásokat szerzett Romániáról?

– Már jártam itt korábban: húszévesen egy InterRail-körúton voltam Kelet-Európában. Jártam Bukarestben, a Drakula-kastélyban és Erdélyben is, egy hetet töltöttem itt. Azóta sok minden változott szerintem, talán keményebb volt akkoriban. 1998-ban egy szegényebb országot találtam, de az is igaz, hogy ezúttal csak Kolozsvárt láttam. Nagyon szeretem a román újhullámos filmeket és a filmfesztivált is. Az is tetszik, hogy az emberek nyugodtak, jó a humoruk. A dolgok megtörténnek a maguk útján, az emberek pedig – az izlandiakkal ellentétben – nem túl stresszesek vagy fegyelmezettek.