Így írunk mi: nők az irodalomban

Igaz, sem a Lázár-kastély, sem a ferences kolostor nem tárta szélesre kapuit a szép számban összesereglett írók és írónők előtt, de az időközben gyönyörűen felújított szecessziós művelődési házba sikerült átmenteni a kastély egykori berendezését – megőrizve általa az egykori Kriterion-tábor patináját.

Mi fán terem a női irodalom?

A kétévente megrendezett tábor idén is afféle nemzedéki seregszemlére sikeredett, hiszen Balla Zsófia, Egyed Emese mellett Selyem Zsuzsa, László Noémi, Márton Evelin, illetve a legifjabb nemzedék közül Láng Orsolya osztotta meg kételyeit, elképzeléseit az irodalom női jellegéről, nőiességéről. Ölre ugyan nem mentek a felek egymással, az azonban a beszélgetésekből és előadásokból csakhamar kiderült, a női irodalom egyféle fából vaskarika, s ha már nemet adunk az irodalmi megszólalásnak, akkor mindenképp beszélni kell férfiirodalomról is. Hogy az miféle, arról a tábor szervezői – Fekete Vince, Lövétei Lázár László és Egyed Péter – úgy döntöttek, a következő táborban kellene beszélgetni.

A háromnapos találkozó második, pénteki napján próbálták hát kideríteni a költő- és írónők, valamint beszélgetőpartnereik, mit is gondolnak a női irodalomról, s igyekeztek válaszolni a szervezők által felvetett kérdésekre: milyen színeket, ízeket, érzeményeket hoztak az írónők az irodalomba, az általuk vállalt szerepek – múzsák, feleségek, irodalmi szalonok vezetői – hogyan alakították az irodalom útját? Dankuly Ervin, Szárhegy polgármestere, valamint Czimbalmos Attila, a társszervező Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ igazgatójának köszöntése után Markó Béla és Egyed Péter adta meg a vita alaphangját. Mint Markó Béla a hatalombarát kultúra és a kultúrabarát hatalom dilemmája után kiemelte, elsősorban írókat és költőket lát az asztal körül, egy olyan irodalom képviselőit, amely sokkal emancipáltabb az anyaországinál. Valamiképp Markó gondolatát folytatta kiváló előadásában Balla Zsófia is, leszögezve mindjárt az elején: nem beszélhetünk női irodalomról (esetleg csak nőies és férfias irodalomról). Írók vannak, egyesek írnak is, a téma viszont mindkét nem esetében ugyanaz: szerelem, halál, magány, barátság, lovak, hegyek, tengerek. Mint ahogy az is igaz, hogy van férfiak által írt nőies, illetve nők által írt férfias irodalom. Ahogy nincs neme az irodalomnak, úgy műfaji meghatározottságról sem beszélhetünk, bár való igaz, a nők szerepek közötti felaprózódása nem kedvez a prózaírásnak. A nők által írt irodalom kérdése ezért elsősorban a nyugalom kérdése, szögezte le Balla Zsófia. A lenni és írni imperatívusza mindkét nemre egyaránt érvényes.

A napsütötte sávon túl

Selyem Zsuzsa másképpen közelítette meg a tábor tematikáját. Petri György Hogy elérjek a napsütötte sávig című versének női szereplője – „Letapadt,/ koszmós, egykor világosbarna haj;/beroskadt íny, cserepes ajkak, vérágas/kötőhártya, aquamarin szemek,/megsárgult, fehér műszálas pulóver,/barna nadrág, szemétben talált fehér strandcipő” – szemszögéből meséli el a magyar irodalom egyik legkegyetlenebb versében történteket. S bár vita nem alakult ki Selyem Zsuzsa „női prózája” után, a moderátor Egyed Péter fél mondatban jelezte problémáit a szöveg kapcsán: egy kiégett, elzüllött hajléktalan nő történetének elbeszélése mennyire engedi meg az érzelmileg túlfűtött, önreflexív beszédmódot, nem inkább egy szenvtelen, könyörtelen nyelvet implikálna-e a történet?

A két vitaindítónak szánt előadás után Egyed Emesét és Láng Orsolyát vallatták az irodalom nőiességéről. Egyed Emese a 18. század kutatójaként történetiségében látja és kutatja a női irodalmat – az irodalomtörténésznek vannak fogódzói egy-egy 18. századi, szerzői név nélküli kézirat esetében, ha el akarja dönteni, férfi vagy nő írta-e a szöveget. A 18. században még vannak specifikusan női témák, amelyek egyértelműsíthetik a szerző kilétét, de természetesen sok a talány és a rejtély mind a mai napig a felvilágosodás kori magyar irodalomban. A régi magyar nyelv egyértelműen inspirációs, levegőt adó forrás számára, költészetében gyakran él a régi irodalom stiláris, tartalmi kincseivel és műfaji gazdagságával, árulta el Egyed Emese. Láng Orsolya elsősorban a Tejszobor című könyve kapcsán beszélt szerepjátékokról, a különböző művészeti ágak együtthatásáról – zene-, filmművészet és irodalom egyaránt érdekli Láng Orsolyát, saját maga illusztrálta verseskötetét –, no meg az énről, amely mindennek alfája és omegája.

Hazáról és hazátlanságról

A délutáni tanácskozáson – némi szerepcsere révén – Egyed Emese faggatta Balla Zsófiát költészetről, hazáról és hazátlanságról, elismertségről és meg nem értettségről (nincs olyan szerző, aki meg lenne elégedve a róla írt kritikák mennyiségével, mondta Balla Zsófia), majd Karácsonyi Zsolt, az E-MIL elnöke és a Helikon folyóirat főszerkesztője faggatta László Noémi költőt gyerekversekről, a kilencvenes évek eleji indulásukról, őszinteségről és gyermeki lélekről. A pénteki nap utolsó fellépőjeként Vida Gábor vallatta volna Márton Evelint. Vidának – az írónő könyveinek szerkesztőjeként – volt alkalma ebben a szerepben már kipróbálnia magát, s úgy tűnt, nem akarja megismételni újra beszélgetésüket a női irodalomról, férfi és nő közötti barátságról (amiről egyébként sokat elárul regényében maga a szerző is). Ezért inkább egyfajta játékra invitálták a résztvevőket – a párhuzamosan felolvasott novellabetétek négykezesként születtek. A meglepetést a végére tartogatták, Vida és Márton Evelin kölcsönösen egymás szövegét olvasták fel, ezáltal is illusztrálva, nincs lényegi különbség férfi és női írásmód között.

Csiki László-díj negyedszerre

A szombati nap hirdették ki – immár negyedik alkalommal –, ezúttal ki kapja az ezer euróval járó Csiki László Irodalmi Díjat. Az erdélyi magyar irodalmi lapok és kulturális intézmények vezetőiből álló kuratórium idén Márton Evelint tüntette ki a díjjal Szalamandrák éjszakái című regényéért, amely 2015-ben jelent meg a csíkszeredai Bookart Kiadónál. A díjról tudni kell, hogy a 2008-ban elhunyt költő, író emlékére alapították az írótábor szervezői, és kétévente osztják ki az adott két évben legjobbnak talált erdélyi magyar irodalmi mű 35 éven aluli szerzőjének. Eddig Karácsonyi Zsolt, Szabó Róbert Csaba és Papp Attila Zsolt kapta meg az elismerést. Idén négyen voltak versenyben: Horváth Előd Benjámin, Szabó Róbert Csaba, Láng Orsolya és Márton Evelin, a zsűri indoklásában egyértelművé tette: nem volt vita tárgya, kinek ítélik idén a díjat.

Ebéd után a péntek esti nem hivatalos énekverseny nem hivatalos díjátadójára is sor került, ezúttal szintén a hölgyeket (Balla Zsófiát, Adorjáni Annát és Láng Orsolyát) díjazta Boros Zoltán, a Román Televízió Magyar Szerkesztőségének egykori főszerkesztője, aki a péntek esti zenés-táncos mulatsághoz szolgáltatta a zongorakíséretet. A díj – egy-egy példány az Énekben hallottam (régi magyar világi énekek) című kottás könyvecskéből – csak megerősíthette a táborban résztvevő írónőket abban, hogy az íráshoz a jókedv mellett nem kell mást tenni, mint – Balla Zsófia szavaival – lenni és írni. A többi már megy magától.

A Csiki-díj kötelez: „szigorúbb leszek magammal ezután”

– A Szárhegyi Írótábor az egykori Kriterion-tábor egyféle jogutódja – többletet jelent ez számodra friss Csiki László-díjasként?
– Már azt is elismerésnek éreztem, hogy ezelőtt két évvel meghívtak ebbe a táborba. És befogadásnak is egyben. Nyilván ma a hangulat, a rendszer másabb, mint a nyolcvanas években, amikor ez a tábor elindult, de azt hiszem, az erdélyi irodalomnak mindig lesznek olyan kérdései, amelyek szükségessé teszik egy ilyen szakmai fórum létét. A Csiki László-díj meg azért is különleges, mert éppen én vagyok az első nő, aki megkapja.
– Díjazott regényed, a Szalamandrák éjszakái minden eddigi könyvednél nagyobb visszhangot kapott. Minek köszönhető a nagyobb kritikai visszhang?
– Szeretném remélni, hogy főleg azért, mert jobb, mint az előző könyveim. Jobb alatt azt értem, több mindenkit megszólít; átfogóbb képet nyújt egy világról, amelyben többé-kevésbé mindnannyian élünk ma; közérthetőbb vagy egyszerűen csak szerethető.
– A Csiki László-díj az egyik legnívósabb itthoni kitüntetés. Csiki öröksége, no meg a díj hírértéke befolyásolja szerinted a könyv további sorsát? Vagy másképp fogalmazva: mit és min változtat ez a díj? Mire kötelez?
– Azt nem tudom felmérni, hogy a díj hírértéke befolyásolja-e a könyv további sorsát vagy sem, de ha kívánhatnék valamit a sorstól, akkor az az lenne, hogy még több olvasóhoz eljusson, akár úgy is, hogy megszületik a román nyelvű fordítása. Örvendek ennek a díjnak, mert számomra elsősorban a szakma, a pályatársak elismerését jelenti. Remélem, valóban méltó vagyok rá, megváltozni nem fogok, de talán még szigorúbb leszek magammal ezután.