Emberközelbe hozott szecesszió

Ami eddig kevesek kiváltsága volt, mostantól bárki számára elérhetővé vált – megnyitotta kapuit a nagyváradi Darvas–La Roche-villa, a bécsi szecesszió Körös-parti gyöngyszeme. Ráadásul az alsó szint, ahol jelenleg a Természet és szecesszió című nemzetközi tárlat tekinthető meg, keddtől vasárnapig 12 és 19 óra között ingyen látogatható, míg a szecessziónak szentelt múzeumként elképzelt emeleti részre – ahol többek között lakásmúzeum várja az érdeklődőket – a felnőtteknek 5, a gyermekeknek, nyugdíjasoknak, diákoknak és szervezett csoportoknak 3 lej lesz a belépő.

Mint Adriana Lipoveanu, Nagyvárad főépítésze az ünnepélyes megnyitón felidézte, öt éve született meg benne az ötlet, hogy a városban szecessziós múzeumot kell alapítani, és rögtön erre a Rimanóczy (ma Iosif Vulcan) utcai házra gondolt. Meglátása szerint az utolsó órában sikerült megmenteni a romos ingatlant a jövő számára, és ahogy mintegy száz évvel ezelőtt, amikor megépült ez a gyönyörű palota, „ma is vállalkozó szellemre, pénzre és kitartásra van szükség”.

„Ez csak az első lépés” – hangsúlyozta, emlékeztetve, hogy a múzeummá válás nem kétnapos folyamat, hosszú és bürokratikus útvesztőn kell még átjutniuk, amíg elnyerik a múzeumi státust.

De addig is itt van ez a megújulóban levő villa, ahol a szecesszióhoz kapcsolódó események helyet kaphatnak. A belépőnek pedig már az első pillanatban feltűnik, hogy az elmúlt három hónap alatt nagyszabású munkálatok kezdődtek az egykor szebb napokat megélt Darvas-La Roche-villában, a falakat újrafestették, és ha ennyi idő alatt nem is sikerült helyreállítani az „eltűnt” vitráliákat, a földszinti hallban például azok mintázatát idéző függönyök mutatják meg, hogy milyenek is voltak az ólomüvegablakok jó pár évtizeddel ezelőtt.

Természet és szecesszió

A Természet és szecesszió egyébként nem mindennapi tárlat, egyszerre teszi próbára az érzékeket és a vizualitást. Célja a Charles Baudelaire által felidézett természet, mint templom „kiaknázása”, ehhez pedig szimbólumok, tudományos felfedezések és távoli hatások is társulnak. Tulajdonképpen a 19. század Európáját járja körül a három terem, ami – mint a kiállítás leírásából megtudhattuk – egyszerre nyújt átfogó képet, és egyszerre vizsgálja mikroszkóp alatt aművészet és történelme számára oly fontos momentumot. A tárlat ötlete a katalán Teresa M. Sala művészettörténésztől származik, három éve alakult ki a mai formája, amit tizenöt európai partnerrel közösen hoztak tető alá, és a Pece-parti Párizs immár a tizenegyedik helyszín, ahol megtekinthető.

Alakul a lakásmúzeum

Az emeleten pedig máris alakul a lakásmúzeum: a korábban a Simon Judit újságíró, szerkesztő tulajdonában levő lakásrészben az általa a múzeumnak átadott, gyönyörű rokokó hálószoba, dolgozószoba és személyes tárgyak mellé egy újabb hálószobát is berendezett mostanra a múzeum kialakításával megbízott Bihar Megyei Műemlékvédelmi Alapítvány, és a konyha is újabb bútordarabbal gyarapodott.

A helyszín érdekessége ugyanakkor, hogy Simon Judit rendszeres időközönként idegenvezetést is vállal egykori otthonában – az ünnepi megnyitóra összeseregletteket is ő avatta be a ház és ezáltal családja történetébe. Első ízben mondta el idegenvezetői minőségében, hogy az 1930-as évek első felében Sor Dezső ügyvéd által eladásra kínált ingatlanra szemet vetettek a Nagyváradra katonai szolgálatuk idején beleszerető kolozsvári Simon testvérek – Simon Judit édesapjáról és az ő öccséről beszélünk –, s miután a kisebbik Simon fivérnek nemcsak a villa, hanem Sor Dezső egyik lánya is belopta magát a szívébe, a villa egy részét nászajándékként kapták meg, a többit pedig a fivérek megvásárolták. A második világháborút és a holokausztot túlélő testvérek ide tértek haza, s itt született Simon Judit is. Újabb tragédia következett viszont a kommunisták hatalomra kerülésekor, amikor a beköltöztetések nyomán a cselédszobába szorultak, s bár sikerült pár szobát menet közben birtokba venniük, az egész ház már soha nem lett a családé, a visszaszolgáltatáskor meg kell elégedniük a felső szinttel.

Miután azonban egy ilyen ház fenntartása, illetve helyreállítása legalább egymillió eurós tétel, Simon Judit és a másik emeleti lakrészt birtokló család – akiknek menet közben az örökös eladni kényszerült egy lakásrészt – inkább értékesítette a maga részét, a város pedig élt elővásárlási jogával, az ingatlan pedig így teljes egészében önkormányzati tulajdonba került, és elindult a múzeummá és kulturális központtá válás folyamata. Ez pedig akkor fog kiteljesedni, amikor sikerül kívül-belül teljesen helyreállítani a villát, és minden zuga élettel telik meg – a tervek szerint a kiállítóterek mellett művészkávézó és gyerekfoglalkozások is színesebbé teszik a már önmagában is lenyűgöző belvárosi palotát.

Miért Darvas–La Roche?
A polgári ház a híres kolozsvári Vágó-testvérek tervei alapján készült, a kivitelező pedig a Pece-parti Párizsban számos épületet jegyző Sztarill Ferenc volt. A munkálatokat a helyi Darvas Imre nagyvállalkozó rendelte meg, a La Roche pedig úgy került a névbe, hogy Darvas részvénytársasággá alakította vállalkozását, Alfred La Roche bázeli bankár pedig fő részvényessé vált. A hátsó bejárat kapuja felett szereplő cégtábláról pedig kiderült, hogy az ingatlan nemcsak magánházként szolgált, hanem a részvénytársaság irodái is itt működtek.