Elszállott a Páva

Bevallom, sokat rágódtam, vívódtam magamban azon, hogy megírjam-e ezt a cikket. Több mint két héttel vagyunk a Fölszállott a páva elnevezésű, az MTVA által szervezett népzene-néptáncvetélkedő döntője után, az azóta megjelent írások, a nyilvánosságra hozott vélemények mind-mind pozitívak, elismerők. Én legalábbis nem találkoztam mással. Az Erdélyi Napló vonatkozó cikke is ezzel a címmel indított: Tokos, a Kárpát-medence legjobb bandája. Akár folytathatnám is a sort ugyanilyen stílusban: Bekecs, a Kárpát-medence legjobb határon túli (értsd: Magyarország határain túli) néptáncegyüttese, Vaszi (Levente), a Kárpát-medencei közönség legkedveltebb népdalénekese. Hadd dagadjon az erdélyi magyar honfiúi-honleányi, oly sokszor megalázott kebel!

Ezen rovat két régebbi cikkében foglalkoztam már a népzene, néptánc, táncház jelenség néhány kérdésével, jó és rossz aspektusaival. Álljon itt egy idézet önmagamtól (öngól?):

„...minden, ami produkció, színpadra vágyik, így aztán a népzene és néptánc – megváltozott formában – majdnem rögtön vissza is került a színpadra, és ember legyen a talpán, aki megmondja: jó vagy rossz irányú mozgás történt-e? Továbbra is él a népzene, vagy ez már a nép zenéje?” Nos, az én kérdésem továbbra is ez. Kell-e e kultúraszegmensnek az ilyen fajta, amerikásra, eurovíziósra formált sminkelt megmérettetés? (A pénzről, anyagiakról nem is beszélve.)

Íme, egy másik idézet, ezúttal Bartók Bélától: „ A verseny a lovaknak való, nem embereknek.” Nemrégiben Bocsárdi László sepsiszentgyörgyi színházi rendező is – miután elnyerte a legjobb rendező díját az UNITER 2014-es versenyén – úgy nyilatkozott: nem híve a versenyeknek, sokkal inkább kedveli a seregszemléket. Nos, én is úgy vagyok vele, hogy az emberek közötti versengésben, versenyben azt kedvelem – de azt nagyon! –, amelyik számszerűsíthető: gólokban, percekben, grammokban, centikben. A művészetek nem ilyenek, de ebben a versenycentrikus világban mindenre és mindenkire a megmérettetés szomorú valósága vár. Sajnos, mondom én. A Pávában is vannak, ugyebár, kategóriák – például hangszeres szólisták és zenekarok kategória. Tegyük a kezünket a szívünkre: mikor fog egy három-öttagú zenekar ellenében díjat nyerni egy citerás, egy tekerős, egy harmonikás  vagy éppen egy furulyás? Hogyan lehet őket egy lapra helyezni? Hogyan lehet ilyenkor elfogulatlanul, tárgyilagosan dönteni? Itt már csakis a szubjektivitás, esetleg egyéb kritérium, más tényező „segíthet”.

Minden elismerésem a Tokosé. Ismerem tagjait személyesen, ismerem őket bandaként és őszintén állítom: az utóbbi időben rengeteget fejlődtek népzenei területen. Érettebbé, tudatosabbá, talán elkötelezettebbé váltak. Ezt azért fontos elmondani mert talán akadnak, akik nem tudják, hogy ezek a fiúk mindannyian a klasszikus zenei képzés felől közelítettek a népzenéhez – akárcsak jómagam –, és ez a tény sok esetben nem előny, hanem leküzdésre váró akadály a hiteles népzenét megszólaltatni vágyók számára. A Páva során a legények megmutatták, hogy képesek rá. Azt is sejtem, hogy Csinta Samu főszerkesztő miért épp ezt a címet választotta: Tokos, a Kárpát-medence legjobb bandája. De azért disztingváljunk, pontosítsunk. Például: ebben a korosztályban, az idei kiírásban, a zsűri szerint, stb. Merthogy alig néhány nappal a döntő után élőben hallhattam a sepsiszentgyörgyi Heveder zenekart (ismertem őket már korábban is), de ott van az Üsztürü zenekar is. És hála a Fennvalónak, vannak még elegen, nagyok jók, de hogy ki a LEGJOBB? (Ide kívánkozik egy vicc: Két prímás beszélget. – Te tudod ki a világ legjobb prímása? – Ki? – Hát én! – És én? – Hát... Te is! ) Szóval, ebben a műfajban sokan vannak legjobbak.

De azt is el kell mondanom, hogy talán éppen ennek a Kárpát-medencei magyar megmérettetésnek köszönhetően remélhetőleg a jövőben nem jelennek majd meg egy csoportos levelezőlistán (erdelyitáncház30) a következő idézethez hasonló szövegek: „Az öt kontinens mintegy nyolcvan országát, államát behálózó Panoráma Világklub vezetői, dr. Tanka László alapító elnök és Fehér Iréne kezdeményezése nyomán indult el a négy hónapon át tartó szavazás, amelynek során közel kétszáz különböző dalcím érkezett be a világ minden tájáról, jelezve, hogy messze földön is él népdalaink szeretete. A következő sorrend alakult ki: 1. A csitári hegyek alatt; 2. Tavaszi szél vizet áraszt; 3. Elindultam szép hazámból; 4. Csillagok, csillagok, szépen ragyogjatok; 5. Lovamat kötöttem; 6. Erdő mellett estvéledtem; 7. Erdő, erdő, erdő marosszéki kerek erdő; 8. Megyen már a hajnalcsillag lefelé; 9. Ősszel érik babám a fekete szőlő; 10. De szeretnék hajnalcsillag lenni.” Szerencsére elég hamar jött az epés válasz is: „ És hol a népdal?” Szóval, a Fölszállott a páva talán a népdal, népzene fogalmának tisztázásában is szerepet játszhat. Ezért van rá szükség a továbbiakban is, valamilyen formában. Nem az én tisztem meghatározni ezt a formát, de amit a záróbeszédben hallottam, megriasztott: már a gyerekeket is?