Dalí csodálatos dalai álomképekben

A rendszerváltás után, a 90-es évek legelején az keltett szenzációt Kolozsvárott, hogy a Bánffy-palota termeiben a Pécsen született világhírű grafikus, az op-art legjelentősebb képviselője, Victor Vasarely munkái voltak láthatóak, sőt, a sorozatszámmal ellátott lenyomatokat meg is vásárolhatták a műkedvelők viszonylag hozzáférhető áron. Azóta eltelt majd’ egy negyed század, a Szépművészeti Múzeumnak otthont adó Bánffy-palota állapota nemhogy javult volna, hanem tovább romlik, örökösödési per zajlik körülötte, és az álom, hogy amolyan kisebb kelet-európai Louvre legyen belőle, elszállt az évek múlásával. A Munkácsy-kiállítás is állítólag azért került Csíkszeredába, mert a múzeum illetékesei nem tudták szavatolni a festmények biztonságos szállítását és kiállítását. A tavasszal megnyitott Rembrandt-kiállításra – talán a legjelentősebb tárlat, amely valaha is látható volt a kincses városban – a jóval szűkösebb, de úgy tűnik biztonságosabb Erdélyi Néprajzi Múzeumban került sor.

Ilyen körülmények között kisebb csoda, hogy Salvador Dalí munkái egyáltalán eljutottak Kolozsvárra.

Aki tudta, hogy zseni

Salvador Dalí nem volt mindennapi ember: hatalmas rajongótábora volt, ugyanakkor rengetegen utálták is, de közömbös senki sem maradt az éppen 110 éve, 1904. május 11-én a katalán Figueras városában született festőművész iránt. A zsenik mindenféle különcségével megáldott Dalíban már az is tudathasadásos állapotot okozott, hogy szülei elhunyt bátyja nevére keresztelték, ettől néha úgy gondolta, hogy ő annak reinkarnációja.

A végletekig excentrikus Salvador Dalí még az egyetemről is távozni kényszerült. Kerek-perec megmondta ugyanis tanárainak: nincsenek abban a helyzetben, hogy egy Dalít vizsgáztassanak. Húszéves alig múlt, amikor szerényen kijelentette: zseni vagyok!

Tehetsége már gyermekkorában megmutatkozott, 14 évesen kiállították műveit szülővárosa színházában. A madridi San Fernando Képzőművészeti Akadémián összebarátkozott Federico García Lorcával és Louis Bunuellel, később közösen készítették el az Aranykor című filmet.

Furcsamód, miután Párizsba utazott, francia földön csupa spanyollal került szoros kapcsolatba: itt barátkozott össze Picassóval és Juan Miróval. A fények városában ismerte meg későbbi feleségét és múzsáját, az orosz bevándorló Galát (Helena Dmitrievna Delouvina Diakonova), aki 11 évvel volt idősebb nála. A 30-as évek igen mozgalmasan alakult Dalí számára: képei közös kiállításokon szerepeltek a szürrealistákkal, de Tell Vilmos talánya című műve miatt összetűzésbe került André Breton íróval, mivel a képen Lenin arcképe is feltűnik. 1939-ben végleg szakított a szürrealista mozgalommal. A spanyol polgárháború kitörése miatt nyolc esztendeig az Egyesült Államokban élt. Jelmezeket és ruhákat tervezett, librettókat írt, belekóstolt a hollywoodi filmgyártásba és a szórakoztatóiparba is.

1948-ban tért vissza Európába, a következő évtizedekben gyakorlatilag csak hírneve növelése érdekelte. Mániája volt a pénz és a hatalom, bármit elvállalt és bármiben szerepelt, amivel feltűnést kelthetett és megbotránkoztathatott.

Bizarr világ

Salvador Dalí zsenijének egy szeletkéjét láthatjuk a kolozsvári Szépművészeti Múzeum emeleti termeiben. A Pantagruel különös álmai címet viselő síknyomású grafika-sorozat huszonkét darabja tekinthető meg a tárlaton, a munkákat Ricard Breton azonos címet viselő, 1565-ben készült fametszet-sorozata ihlette, amelyet François Rabelais francia reneszánsz író történeteihez készített. A munkák 1973-ban készültek, Dalí álomvilágában szörnyek, gnómok, állati testet öltő emberek tekintenek a nézelődőkre, de az alkotások nem nélkülözik a Dalínál szokásos erotikát sem. Papírra vetett bizarr rémálmok ezek igen nagy precizitással kidolgozva, de a furcsa alakok ellenére sem visszataszítóak. Dalí, szokásához híven meghökkenti a nézőt, különcségük ellenére mégis lenyűgözik a műkedvelőt. Rembrand nemrég látott miniatűrjeivel ellentétben Dalí grafikái nagyméretűek, az álomszerű alkotások érdekessége éppen a részletekben rejlik.

Jan de Maere művészettörténész, a brüsszeli flamand kulturális központ igazgatója – akinek meghatározó szerepe volt a tárlat létrehozásában – a kiállítás megnyitóján igen pontosan fogalmazott: „Amit itt láthatunk, az az elme aberrációja, amelyet tanulmányozva a befogadó maga is Dalívá válik rövid időre.” A belga művészettörténész azt is megfogalmazta, miért Románia (ezen belül Kolozsvár) a legkiválóbb helyszín a Dalí-munkák bemutatására: „Itt az abszurd és a bizarr kafkai dimenzió nap mint nap kiteljesedik.”

A ritkaságszámba menő tárlat a Bánffy-palotában lévő Szépművészeti Múzeumben november 23-ig tekinthető meg.