Hirdetés

Bartók és forrásvidéke

Bardocz Sándor

2013. június 07., 11:322013. június 07., 11:32

2013. június 07., 14:132013. június 07., 14:13

Negyvennégy Bartók-hegedűduó egy előadáson belüli megszólaltatása nem szokványos jelenség. Bartók Béla elsősorban didaktikai célzattal alkotta meg ezeket az apró, rövid remekműveket, elsősorban  azért, hogy tanár-diák vagy diák-diák tandemek részenként, darabonként adják elő, ily módon is fejlesztve tudásukat. A közelmúltban Kolozsváron újfent meghallgathattuk, élvezhettük a bartóki hangzásvilág eme gyöngyszemeit – igaz, kissé újszerű, a „hagyományostól” eltérő felfogásban. A szokványostól való eltérést elsősorban a két előadóművész – Béres Melinda és Márkos Albert – által eszközölt sorrendváltoztatás jelentette. A hegedűduók ezúttal nem a zeneszerző által előírt sorrendben, hanem átcsoportosítva, tematizálva csendültek fel, talán élvezhetőbbé, emészthetőbbé téve ezáltal a sorozatot. Elsősorban népzenei forrásanyaguk alapján esetenként három-négy duót fűztek egybe, román, magyar, szlovák, szerb, rutén vagy arab zenei tömböket képezve. A Kolozsvári Rádió zenei szerkesztőjének, Benkő Juditnak a zenei részek közötti felvezetői, kommentárjai színesítették az előadást, talán oldották is a zenei aktus komolyságát.
Apropó népdal előadása: ez volt a kolozsvári és ezt megelőzően a segesvári előadás másik újdonsága. Lamperth Éva zenetörténész kutatásai és megjelent könyve alapján – ő állította össze Bartók műveinek forrásjegyzékét – ezúttal hallható volt a hegedűduók jórészének ihlető népdala is. Néhányat egykori fonográfhengerek felvételeinek felhasználásával oldottak meg az előadók és a szervezők, javarészüket azonban  Bárdos Réka népdalénekes szólaltatta meg az eredeti, Bartók Béla általi   lejegyzések  vagy éppen korabeli felvételek alapján – nemcsak magyar, hanem román, szlovák és rutén nyelven is. A kísérlet nem világpremier, Magyarországon a Muzsikás zenekar Bartók Béla, a Jánosi zenekar Liszt Ferenc műveinek ihlető népzenéjét mutatta be, a 44 hegedűduót azonban ilyen formában, kombinációban még senki sem szólaltatta meg. Romániában, Kolozsváron biztosan nem.
A két hegedűművész kiválóan, tetszetősen, precízen és összeszokottan játszott, Bárdos Réka szokványostól, klasszikus éneklési módtól eltérő, erőteljes, tiszta, csengő hangú, a hagyományos falusi éneklési stílusra építő tolmácsolása a „kifinomultabb” stílushoz szokott közönséget is megfogta. A majdnem kétórás koncert részvevői tanúsíthatják: élvezetes, sőt tanulságos estében lehetett részünk.
ősszel talán székelyföldi előadás-sorozatra is sor kerül: érdemes majd jelen lenni Bartók Béla 44 hegedűduóján és forrásvidékükön.


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 30., csütörtök

Van élet a csiperkén túl: pincéből épít vállalkozást egy székelyföldi gombatermesztő

Erdélyben még rétegjelenség a gombatermesztés, de egyre többen látnak benne lehetőséget. A székelyföldi Márton Zoltán gourmet-gombákat termeszt, hírportálunknak arról beszélt, hogyan működik a termesztés, mivel érdemes kezdeni, és meg lehet-e élni belőle.

Van élet a csiperkén túl: pincéből épít vállalkozást egy székelyföldi gombatermesztő
Hirdetés
2026. április 29., szerda

A lényegest a fontostól – Dr. Sárosi Arthur a folyamatosan bővülő diakónia elmúlt évtizedeiről

Dr. Sárosi Arthur, a kolozsvári diakóniai munka egyik meghatározó alakja a rendszerváltás utáni években indult el azon az úton, amely mára Erdély-szerte ismert intézményhálózatot eredményezett.

A lényegest a fontostól – Dr. Sárosi Arthur a folyamatosan bővülő diakónia elmúlt évtizedeiről
2026. április 28., kedd

Toxikus koalíció, avagy a vesztébe rohanó Románia

Pontosan egy héttel azután, hogy megvonta a politikai támogatást a Bolojan-kormánytól, felrobbantva a tíz hónappal ezelőtt összeállt koalíciót, a román Szociáldemokrata Párt (PSD) folytatta politikai ámokfutását.

Toxikus koalíció, avagy a vesztébe rohanó Románia
2026. április 27., hétfő

„Mindent ugyanúgy csinálnék, csak egy kicsit többet.” Százéves a kisiratosiak „Tanárbácsija”, Benedek Sándor

A még mindig jó egészségnek és szellemi frissességnek örvendő pedagógus olyan korszakok tanúja, amelyeket a mai nemzedék tagjai elbeszélésekből, vagy csak a történelemkönyvekből ismerhetnek.

„Mindent ugyanúgy csinálnék, csak egy kicsit többet.” Százéves a kisiratosiak „Tanárbácsija”, Benedek Sándor
Hirdetés
2026. április 25., szombat

Erdély és a Partium fiataljai, idősei is megismerhetik a zenés színház varázsát a Kolozsvári Magyar Operának köszönhetően

A Kolozsvári Magyar Opera immár 5 éve lehetővé teszi erdélyi és partiumi települések lakói számára, hogy megismerkedhessenek a zenés színház varázsával.

Erdély és a Partium fiataljai, idősei is megismerhetik a zenés színház varázsát a Kolozsvári Magyar Operának köszönhetően
2026. április 24., péntek

Italiano vero: nyakunkba vettük az Adria királynőjét Olaszországban (2.)

Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.

Italiano vero: nyakunkba vettük az Adria királynőjét Olaszországban (2.)
2026. április 22., szerda

Italiano vero: autóval Olaszországba az igazi pizzáért, spagettiért, Velencéért (1.)

Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.

Italiano vero: autóval Olaszországba az igazi pizzáért, spagettiért, Velencéért (1.)
Hirdetés
2026. április 21., kedd

Napos, de szeles idő jön: fokozatos felmelegedés a hét végére

Szeles, de többnyire napos napok következnek a térségben: a hét közepén még hűvös marad az idő, a hétvégére azonban jelentős felmelegedés érkezik. Csapadék csak elszórtan fordulhat elő, ugyanakkor az északi szél több napon át erős marad.

Napos, de szeles idő jön: fokozatos felmelegedés a hét végére
2026. április 20., hétfő

Megnevezhetjük a politikai káosz felelősét: PSD

Mindössze két hét telt el azóta, hogy az egyik nemzetközi hitelminősítő a politikai instabilitás kockázatára – és annak kedvezőtlen mellékhatásaira – figyelmeztetett Romániával kapcsán, és a politikum tett róla, hogy ez önbeteljesítő jóslattá váljék.

Megnevezhetjük a politikai káosz felelősét: PSD
2026. április 14., kedd

Húsz fokig melegszik a levegő, de újabb esős és hűvös idő közeleg

Miközben az éjszakák még jó ideig hűvösek maradnak, fagyra már nem kell számítani, a nappali csúcsértékek pedig elérik a 19–20 Celsius-fokot. Hétvégére azonban mérséklődik a nappali felmelegedés.

Húsz fokig melegszik a levegő, de újabb esős és hűvös idő közeleg
Hirdetés
Hirdetés