Balázs Ernő színpompás templomai

Egy évvel ezelőtt figyelt fel a kritika Balázs Ernő festményeire, amikor a Györkös Mányi Albert emlékházban állította ki munkáit, de a művész három és fél évtizede festi a maga Kolozsvárját, a templomokat, utcákat, épületeket és sok más egyebet. Most pedig a Bulgakov irodalmi kávéház rendez festményeiből tárlatot, ahol már nemcsak a város épített öröksége csodálható meg Balázs alkotásaiban, hanem néhány elvontabb munka is megtekinthető. 

Van ebben a kései rácsodálkozásban valami sorsszerű is, hiszen nincs még egy olyan festőművész Kolozsváron, akinek a város központjában több mint ötven kiállított munkája kapjon helyet. A Phoenix könyvesbolt ugyanis családi vállalkozás, és Balázs festményei itt bármikor megtekinthetők (és megvásárolhatók) a könyvek mellett, fölött, alatt. Így nem csoda, hogy az alkotó nem lobbizott túlságosan nagy erővel, hogy kiállítástermekben lássa viszont műveit. Pedig a 35 év alatt mérhetetlenül sok munka összegyűlt, de ahogyan elkészültek, úgy ki is repültek fészkükből, akár a világ legtávolabbi pontjaira is. Elsősorban azok vásárolják többnyire Kolozsvárt megörökítő képeit, akik régen elszakadtak a kincses várostól, és a nosztalgia olykor könnyet csal szemükbe. Vagy csak látni akarják otthonuk falán azokat a helyeket, ahol ifjúkorukban megfordultak, azokat az utcákat, ahová talán udvarolni jártak, és nem utolsó sorban a templomokat, ahol konfirmáltak vagy bérmáltak. „Vásároltak már tőlem képeket falusi családok, Las Vegas-i táncosnő, magyarországi milliomos, Sanghai-i kínai üzletember, NASA-szakértő, színházigazgató, német belgyógyász, Mihály román király veje, esperesek, Kolozsvárról elszármazottak és sokan mások. Viszik őket esküvői vagy születésnapi ajándéknak, vallási ünnepekre, de olyanok is vásárolnak, akik egy szép képpel akarnak kedveskedni messzire elszármazott rokonaiknak” – mondja a művész.

Színes templomok

Kolozsvár templomai elsődleges helyet foglalnak el Balázs Ernő művészetében. Az alkotó bevallja: a város templomainak megfestésében közrejátszik némi gazdasági megfontolás is – Kolozsvár szülöttei előszeretettel vásárolják ezeket –, de művészi szempontból is csodálatos lehetőségeket nyújtanak a gótika, reneszánsz eme remekművei. Hiszen nem mindegy, hogy a nap melyik szakában örökíti meg az ecset őket, hogyan játszik magas tornyaikon a fény és az árnyék egymással bújócskát, mikor van jobb megvilágításban egy-egy részlet, egy féldombormű az épület falán. Balázs Ernőnek éppen ez a titka: úgy játszik a színekkel – még ha tizedszer is festi meg mondjuk a Szent Mihály-templom karcsú tornyát –, hogy az színeiben soha nem hasonlít az előzőre vagy az azt követőre. Sorozatok ezek, de a szériákon belül teljesen önálló életet élnek, más-más színkombinációkban mosolyognak a műélvezőkre. Nem túlzok sokat, ha azt állítom, Balázs Ernő Kolozsvár utolsó szürrealista festői közül való. Hiszen tudjuk, egy templom nem lehet lila vagy narancssárga, de a művész pillanatnyi meglátása még ezt is elhiteti velünk. „Balázs Ernő eljutott oda, hogy a valóságot nem másolja, hanem újrateremti, átfogalmazza, átszűri saját gondolatain, lelkivilágán. Képein nagy, nyugodt foltok ritmikusan váltakoznak az apró részletekkel, a finom, tónusos átmenetek a hirtelen zökkenő, kontrasztos ellentétekkel. Foltok, vonalak váltják egymást, de ezek nem teljesen befejezettek, csak jelzésértékűek, a többit a nézőre bízva, hogy fantáziája egészítse ki a szüneteket” – méltatta a művészt tavalyi tárlatának megnyitóján Orbán István festőművész.

Sport és ecset

Balázs Ernő rajzol, fest, farag, szobrászkodik amióta az eszét tudja, mégis a sportnál kötött ki. 1959-ben született Kolozsváron, testnevelőnek készült, de beiratkozott a szatmárnémeti művészeti iskolába is. Magyarországon két évet tanult a Nagykanizsai Vizuális Kultúra és Médiaismeret főiskolán. Középiskolákban testnevelést és rajzot egyaránt tanított. A szobrászat fortélyait Szederjesi Andrástól leste el, festészetre Móra Bernáth oktatta. Példaképei Salvador Dalí, Szinyei Merse Pál, Giorgio de Chirico – Balázs szobrai pedig bevallottan a Benczédi Sándor-stílust követik. Faragott szobrot fából, készített fametszeteket, kopjafákat, dolgozott olajfestékkel, akrillal, akverellel, de a pasztell a kedvence, amit a mostani tárlat is bizonyít.