Alma illatú táj, köddel

Egy színháztudományi konferencián tartottam előadást 2008-ban Marosvásárhelyen, ott találkoztam néhány emberrel, akik közül ketten doktorálni hívtak Washingtonba és Bristolba. Mondtam, gondolkodom rajta, de igazából nem nagyon foglalkoztatott a lehetőség – próbáljuk rendszerezni Szabolccsal a tényeket. „Rohantam vissza Kolozsvárra előadást nézni, hiszen zajlott az Upfest nemzetközi színházi fesztivál, amiről én folyamatosan tudósítottam a lapoknak. Csak néhány hónap múlva kezdtem el gondolkodni az ajánlaton. Hosszú ideje kevés új impulzus ért, nem láttam a szakmai és a személyi megújulás lehetőségeit, mindezt tetőzte a közhangulat folyamatos romlása és az anyagi bizonytalanság is. Washingtont távolinak éreztem, Bristolba viszont jelentkeztem és felvettek. Azt hiszem, szerencsés vagyok: mire megérkeztem, többé- kevésbé ismertek a tanszéken, és már kutatásvezetőm is volt.”

 Egy színházi rendszer sajátossága

Három év kutatás után jelenleg a doktori dolgozatát írja a Bristoli Egyetem Színházi Tanszékén, ahol dramaturgia, színházelmélet és -történet tárgyakat tanít. Színházi fordítással, adaptációval és dramaturgiával foglalkozik, fő témája a különböző kulturális átviteli lehetőségek vizsgálata, ami  egy- egy előadáson túli, tágabb értelemben az adott színházi tradíciókba, színházcsinálási hagyományba való beépülést is jelenti. „A témát azt hiszem, otthonról hozom: a romániai magyar színház pontosan ilyen kulturális transzferek, vagy átvitelek mentén szerveződik – magyarázza Szabolcs. Ha ránézünk a magyarországi vagy éppen romániai aktuális évadokra, meglepő, hogy a repertoár java része külföldi dráma, tehát fordítás útján jut el hozzánk is az irodalom, és így épül be a kulturális tudatalattinkba. Az angol színház drámaíró-orientált világ. Ez a színház mindenekelőtt közösségi tér, és nem a rendező egyszemélyes vállalkozása. Nincs az általunk ismert társulati rendszer, emiatt rengeteg a meghallgatás, a casting az előadások létrehozása előtt. Ugyanakkor számos alternatív csoportosulás van, csak Bristolban 200-at számoltam.”

Az oktatási struktúra sem hasonlít a kontinensére. Egyetemi szinten, színház szakon színészképzés nem történik, csak színiiskolákban vagy tanodákban. Ezek vagy a színházak mellett (mint a nagy múltú  Bristol Old Vic Theatre School), vagy önállóan működnek. Az igazi színészképzés magas foka három nagy iskolában zajlik: a Királyi-, a Központi és a Londoni Akadémián, ezekbe nagyon nehéz bejutni. „Az egyetemek dráma tanszékein elméleti oktatás folyik. Nem tanítunk kimondottan színháztörténetet sem, mert ez a ’90-es évek közepétől elavult műfajnak számít, inkább irányzatokkal, alkotási formákkal és műfajokkal foglalkozunk.”

Szigetmentalitás élhetően

Kíváncsi voltam, érvényes-e Szabolcsékra az általános nézőpontváltási szabály: ha máshol élünk, máshonnan látunk. A többes szám nem véletlen: Szabolcs párjával, Katával érkezett a ködös szigetre. „Másként látok bizonyos kulturális és gazdasági folyamatokat. Otthon kívül estünk a világ történésein, a hírek persze eljutottak hozzánk, de a napi, valóságos tapasztalat elmaradt. Itt a világfalu részének érzi magát az ember, talán a multikulturális tér miatt. Érzésem szerint nagy érték Angliában, hogy a társadalomban következetesen mérsékelt politikai álláspontok és attitűdök uralkodnak, a demokrácia, az emberi jogok, az individuum tiszteletben tartása és a szociális érzékenység nagyon fontos.”

Alapvetően euroszkeptikus ország ez, tartja Szabolcs, a szigetlét szigetmentalitást eredményezett. Európa mindig a Kontinenst jelenti, amely más és furcsa, és sokszor nem érhet fel az Egyesült Királyság nagyságához. „Londontól eltérően Bristol, bár kozmopolita nagyvárosnak számít, mégis élhető. Jellemző életérzés a nyugalom, még akkor is, ha ezer dolog történik egyszerre. Majdnem mindenki szalad, táncol, jógázik, zenél, barkácsol, ez hozzátartozik a testi-lelki egészséghez. Nagy hagyománya van az ellenkultúrának, erőteljesen érződik a hippi mozgalmak, zöld szervezetek hatása a mindennapi életvitelben: sok az organikus vagy biobolt, természetes elvárás az aktív részvétel a közügyekben, beleértve az önkéntességet. De a világváros London hangulatát is szeretjük! Könnyed programokat kínál, és ingyenes a múzeumok nagy része. A nemzeti színházba 10 fontért vehetsz jegyet, néha meg olcsóbban, de ha 26 év alatti vagy, sokszor van 1 fontos jegy is.”

Az otthonérzés és a megszokhatatlan

Érkezésükkor teljesen véletlenül ismertek meg néhány tehetséges és közvetlen embert. A rendszeres közös vacsorák, túrák, koncertek nagy mértékben hozzájárultak az otthonérzés kialakításához. A kulturális intézmények, fesztiválok, utcai rendezvények nyitott hangulata megtanította őket benne élni a városban, nem csak használni azt. „Bár azért ez az otthoni, nyomokban még megtalálható elemi közvetlenséget nem tudja ugyan pótolni, és hiányolok néhány fontos otthoni barátságot és a családot is. Nem tartom a kapcsolatot magyarokkal, valahogyan soha nem éreztem, hogy magyarokkal kellene körülvennem magam Angliában. Sokan számomra zavaróan szélsőséges mentalitást hoznak magukkal.”

Amikor az angol furcsaságokra, a megszokhatatlanra kérdezek rá, Szabolcs elmeséli a Kate és William herceg esküvőjének megünneplésekor tapasztaltakat: a felismerést, hogy az angoloknak a királyi családhoz való viszonya számára teljesen érthetetlen állapot. Dermesztő angol realitásként festi le a péntek- és szombat esti partik intézményét, ahol a hét közben többnyire visszafogott hidegséget árasztó angolok nemtől és kortól függetlenül alkoholban és félmeztelenségben szédelegnek. „De fontos megtanulni az angolok higgadtságát, hogy legyen mindig B vagy C tervünk is, mert semmit sem lehet készpénznek venni. Olyan vitakultúrát is érdemes elsajátítani, amely nem személyeskedik, és nem kívánja elfojtani a többszempontúságot.”

Négy, Angliát jellemző szót kérek az elmúlt négy évről. Szabolcs az esőt, az osztálytudatos arisztokráciát, az egyéniség és a természet tiszteletét sorolja. A kezdeti zamatok egyedi hangulatából pedig az almaillatot emeli ki, amely érkezésükkor körüllengte az egész Somersetet, Nyugat-Angliát. A cider, azaz a helyi almasör illatát ma már csak néha érzi, ha régi angol pubokba tér be.