Ha nem szorít a vallásosság cipője

Annyit tudtam, hogy a papság különös módja az emberekkel való foglalkozásnak. De mindenképp az Istenhez fűződő kapcsolaton alapul, a nélkül valószínűleg rövid lenne ez a pálya. Viszont ezzel az igazán lényeges dologgal csak később, útközben szembesültem.

− Hétévnyi tanulás előzte meg pappá szentelését. Eközben sosem ingott meg a hite?

− Ez része a teológiai képzésnek, hogy racionális síkon néha meg kell kérdőjelezni Isten létezését azért, hogy jobban értsük azokat, akik nem hisznek benne. De a létnek van egy affektív dimenziója, ami elsősorban érzelmeken, bizalmon alapul, és ebből a szempontból az életemben folytonosság van. Ez a bizalom néha erősebb volt, néha gyengébb.

− Németországban sokat foglalkozott a logoterápia és az egzisztenciaanalízis tanulmányozásával. Hogyan kapcsolta a pszichoterápiás iskolát a valláshoz?

−A logoterápia és egzisztenciaanalízis Viktor Frankl életművéhez kötődik, amely elsősorban olyan terület, ahol az ember van a középpontban. Frankl szerint az ember abban érdekelt, hogy értelmét lássa életének. És ez a mondat, hogy lássam az értelmét az életemnek, sokszor és sokáig jól működik.

De amikor szenvedéssel találkozunk, sokszor megkérdőjeleződik, hogy milyen céllal vagyunk itt. Frankl erre választ tud adni. Természetesen a teológia és a hit is különleges választ ad erre, de nem mindenki számára. Mivel küldetésemnek tartom, hogy ne csak hívő emberekkel tudjak szóba állni, sokat segít az a nyelvezet, emberkép, amit Frankl képvisel. Ez teljesen összeegyeztethető a bibliai emberképpel, ezért is választottam ezt az irányt.

− Tíz éve a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Római Katolikus Teológia Karán oktat. Mi az a fő gondolat, amit át szeretne adni diákjainak?

− Sok mindent szeretnék átadni. Egyrészt azt, hogy megéri kézbe venni saját életünket. Minden fiatal életében el kell érkeznie annak a pillanatnak, hogy ne ússzon tovább az árral. Aki ezt megteszi, fel fogja ismerni, hogy mi a konkrét küldetése a Földön. Emellett fontos gondolat az is, hogy a szenvedést nem kell keresni az életünkben, de néha kikerülhetetlenül fel kell vállalni, főleg lelki szenvedésekre gondolok. Két lehetőség van: felvállalom, vagy kikerülöm. Szerintem felszabadítóbb, hogy ha felvállalom, és keresztülmegyek rajta. Ha kikerülöm, akkor azt folyamatosan a hátamon fogom cipelni. A kapcsolatok sokszor azért kerülnek zsákutcába, mert az emberek nem számítják bele azt, hogy nemcsak örömöt szereznek egymásnak, hanem néha szenvedést is. De ez nem feltétlenül jelenti, hogy a kapcsolat emiatt rossz. Éppen e kikerülhetetlen szenvedések járulhatnak hozzá, hogy a kapcsolat tovább érlelődjék.

− Néhány évig lelkészként dolgozott, most tanárként. Melyik munkakör áll közelebb személyiségéhez?

− Mindkettő. Továbbra is benne vagyok a lelkipásztori munkában, nem főállású lelkipásztorként, de besegítek ott, ahol kell, és ez jót tesz nekem. Bármikor újra tudnám kezdeni. De szívesen tanítok is. A két feladat jellege különbözik: amíg lelkipásztorként mindenkihez szólok, addig tanárként csak bizonyos korosztállyal van kapcsolatom. Ez nagy különbség, de mindkettőnek megvan a maga szépsége és nehézsége is.

− Hogyan vélekedik a lelkészek munkájával kapcsolatban megfogalmazódó kritikákról?

Ezeket mindenképpen szóvá kell tenni, hogy a hibákat javítani lehessen. Ez lehetőséget ad az érintett lelkész számára, hogy változtasson módszerein, életmódján. És lehetőség annak is, aki ezzel szembesül: megláthatja, hogy az egyház, vezetőivel együtt emberekből áll, tehát nem a földi mennyország. E tapasztalat segített hozzá hívő embereket ahhoz, hogy felismerjék szerepük fontosságát az egyházban. Helye, feladata, küldetése van az egyháznak, tehát a világon mindenkinek, aki oda tartozónak vallja magát.

−A katolikus egyház egyes tételei nem tűnnek korszerűnek. Ön is látja ezeket?

− Én is látom, hogy vannak ilyenek, amelyek a mai társadalom számára nem időszerűek. Ennek egyrészt az a magyarázata, hogy az egyház a társadalmi változásokra visszafogottabban, sokkal lassabban reagál, és ebben van egy alapvető bölcsesség.

Úgy gondolom, a keresztény hit –beleértve az egyház tanítását –továbbra is ilyen kapaszkodó. Az egyház külső szemmel nézve sokszor későn reagál társadalmi változásokra. Ennek a történelem során voltak negatív következményei is, de szerencsére az utolsó pillanatokban „mindig bevettük a kanyart”. Nem veszítettük el a korral a kapcsolatot. Gondoljunk csak a II. Vatikáni Zsinatra, ahol az egyház valóban nyitott a világ felé, sok mindenben behozta lemaradását. Időközben eltelt több mint ötven esztendő, és újra ilyen kihívások előtt állunk.

− Lát olyan területet az egyházban, amelyek változtatásra szorulnak?

− Szerencsére nemcsak én látom, hanem látják azt legfelsőbb szinten is. Ferenc pápa egyik dokumentuma az elváltak és újraházasodottak helyzetével foglalkozik. Egy másik irata környezetünk helyzetével. Ezek mellett sokszor fölmerül a sajtóban a viri probati kérdése, ami elsősorban arra vonatkozik, hogy sok helyi egyházban erőteljes paphiány van, emiatt családos férfiakat is pappá kellene szentelni. A görög katolikusoknál már van erre példa.

− Az elmúlt években egyre többször hallani, hogy kiürülnek a templomok. A vallásosság divatjamúlt?

− Nem hiszem. Szerintem igény van arra, hogy a vallásosságot ne csak statikus állapotként fogjuk fel, hanem fejlődésként, folyamatként. Ilyen formán soha nem lesz divatjamúlt, mert mindig a saját életemről szól. Személyiségemben fejlődök, és annak egy része a hitem. Hogyha ebben is fejlődni akarok, akkor ez sosem unalmas. A vallásosságot nagy kalandnak tartom. Persze ehhez be kell vállalni ezt a fejlődést. Ennek hiányában előbb-utóbb szorítani fog a cipő, amit vallásosságnak nevezünk. Amit könnyen levethetek ilyenkor nem gondolva arra, hogy ezzel egy erőforrástól fosztom meg magamat. A megélt hitnek elsősorban erőforrássá kell válnia a mindennapokban. Mert ha nem azt nyújtja, még nem jutott el oda, hogy élő hit legyen. Akkor inkább kötelességteljesítés, hagyomány, folklór, de nem erőforrás. Ez a felvetés óriási kihívást jelent a történelmi egyházak számára. Kihívás és kérdés, hogy meg tudjuk-e szólítani a változó, dinamikus, sok bizonytalanságot jelentő korszakban élő embert.

Hevele Lili