Amikor a hős visszaszól a szerzőnek

Fám Erika

– Milyen egy jó mese? Van rá recept? Mit tart Berg Judit jó mesének?

– Biztos receptet nem tudok, csak a saját, jól bevált „trükkjeimet” tudom elmondani. Nagyon komolyan kell venni a mesét, a meseírást. Nem lehet azzal elintézni, hogy ez csak gyerekeknek szól. Amese „a” gyerekeknek szól, akik a legfontosabbak, hiszen ők lesznek a jövő felnőttjei, a jövendőbeli olvasók. Nagyon komolyan kell venni őket, a meseírást pedig szívvel-lélekkel kell csinálni. Én mindig magam elé képzelem az adott korosztályt, akinek írok, és hát hál’Istennek a saját gyermekeim révén látom, melyik korosztálynak mi izgalmas, mi érdekes, milyen fordulatok kötik le, mi foglalkoztatja őket. Élénken emlékszem saját gyerekkoromra, emlékszem, milyen típusú könyveket szerettem és miért. Szerencse az agyam valahogy így működik, arra mindig figyelek, hogy a nagyjából célkorosztályos hajdani önmagam igényeinek is megfeleljek. Ha tudom, milyen korosztálynak milyen témában írok, akkor tudatosan felmérem, milyen bonyolultságú történet, szöveg az, amit használni lehet, milyen szókincsre van szükség. Nagyon fontos, hogy legyenek poénok, legyen humoros a szöveg. Ugyanakkor különböző korosztályoknak más-más típusú poénok jönnek be, vannak, akiket jól elszórakoztatnak a szóviccek, akadnak a helyzetkomikumra, a jellemkomikumra fogékonyabbak. Ezer módja van a fordulatos meseírásnak, de azt hiszem, itt is a tudatosság segít. És van valami, ami mellett minden egyéb eltörpül: a belülről jövő ösztönös ráérzés, meg szeretet, a mesélésben való feloldódás. Ezt viszont, azt hiszem, nem lehet megtanulni, ez adottság: vagy van, vagy nincs.

– Milyennek kell lennie egy mesének ma? Az egészen más, felgyorsult, információbőséget árasztó világban élő mai gyermek számára mi teszi mégis vonzóvá a mesét?

– Mindenki szereti, ha róla szól a történet, ha valamiképpen megtalálja benne önmagát, releváns, rímel az életére. Nyilván a mai gyermekeknek a mai életre kell reflektálni, a mai problémákra. Nagyon élvezik, amikor a mesében előkerülnek a mai világ tárgyai, az internet, a mobiltelefon, a különböző filmekre való utalások. Van egy csomó probléma az iskolában, mint például a kiközösítés, a csúfolódás, a rengeteg elvált szülő, és egy sereg olyan dolog, ami másként működik a mai világban. Sűrűn szó esik arról: jó olvasmány-e a mai gyermekeknek a Kincskereső kisködmön, hiszen az a szegénységről szól? Én erre azt szoktam mondani, hogy ma nem úgy szegények az emberek, a nyomor, a kiszolgáltatottság más típusa van jelen, mint a könyvben, abban már nem ismerik fel önmagukat a mai gyerekek. Nem rossz olvasmány, de ezzel nem a szegénységhez kerülnek közelebb, hanem egy olyan hajdani világhoz, amely ma aligha érthető számukra.

– Egyre inkább teret hódít a mesepszichológia. Hogyan látja a mese terápiás szerepét?

– Vannak mesék, amelyeket kifejezetten terápiás céllal írnak. A Hisztimesék is ebbe a kategóriába tartoznak, ezek valóban így születtek, próbáltak megoldást nyújtani a dackorszak nehéz élethelyzeteire. Ezen túlmenően azonban úgy gondolom, hogy nem ez a mese elsődleges célja, hanem a szórakoztatás, hogy örömöt és élvezetet szerezzen. Emellett persze jó, ha nevelő célzata is van.

– Berg Judit mesei világa valahol a hétköznapi mesék és a klasszikus értelemben vett varázsmesék köztes területén található. Hogyan kerülnek egymás mellé a különféle mesei elemek?

– Részben ösztönösen épül ez a világ. Van egy olyan szerencsés tulajdonságom, hogy érzem, mikor jó valami, vagy mikor nem, és ezt nem tudom egészen pontosan megmondani. Talán úgy tudnám legjobban elmagyarázni, hogy elkezdek egy történetet kitalálni, építgetni, eljátszom bizonyos eseményekkel, újragondolom, mi lenne ha így lenne, vagy úgy lenne, rakosgatom a mozaikokat egymás mellé. Mindig van egy pillanat, amikor ezt a történetet már nem én találtam ki, ez a történet van, alanyi jogon, létezik, merthogy megtörtént, én már csak a krónikása vagyok. Erős pedagógiai hajlam is van bennem, hiszen tanár is volnék, arra irányuló törekvés, hogy bemutassam a világot, megmutassam, hogyan élünk. Óhatatlanul közvetíteni szeretném a markáns világlátásomat, de nem azért, mert nagy tanító vagyok, hanem mert jónak és biztonságosnak tartom a világot, amelyben én hiszek, és szívesen közvetítem, mert kapaszkodót ad a gyerekeknek.

– Szegedy-Maszák Mihály írt esszét arról, ahogyan a regény írja önmagát. Ez a mesére is érvényes? A hősök kikényszerítik az írótól a történet alakulását?

– Igen, egy jól kitalált, jól ábrázolt hős igazi egyéniség, ellenáll bizonyos cselekedeteknek, megnyilvánulásoknak. Gyakran előfordul, hogy érzem: az általam leírt mondat mégsem illik igazán a hős szájába, vagy hiába terveztem el, mit fog csinálni a következő jelenetben, mert az egyéniségéből egy másfajta reakció következik, mint amit én eredetileg kigondoltam. Szerencsére ezek a személyes jellemzők nem hagyják az írót, hogy tévútra vigye a szereplőjét. Az író hatalmánál fogva ugyan erőszakot tehet bármelyik figurán, de ha nem figyel a szereplő „akaratára”, könnyen megbillenhet a jól felépített egység, a szereplő elveszítheti hitelességét. Ezért okosabb hagyni, hogy a hősök saját jellemük szerint beszéljenek és cselekedjenek, még akkor is, ha azzal néha eltérnek az író eredeti elképzelésétől, és azt az érzést keltik a szerzőben, hogy önálló életet élnek.

– Az apró csodák, a varázslatok kötelező elemük a Berg Judit-meséknek. Miért fontosak ezek?

– A meséknek nagyon fontos alkotóelemei a varázslatos elemek, a csodák, miközben egy történet azáltal válik átélhetővé, érthetővé, vagyis igazivá, hogy kapcsolni tudjuk saját életünkhöz, ráismerünk egyes részeire, azonosulni tudunk vele. A beláthatatlanul nagy csodák mindig arra emlékeztetnek, hogy ilyen nem létezik a valóságban, vagyis folyamatosan figyelmeztetnek a fikció és realitás között húzódó határra. A kis csodák ügyesen beépülnek a valós életbe, érzékeljük ugyan csoda mivoltukat, mégis képesek fenntartani az illúziót, hogy akár mi is részesei lehetnénk.

– A Rumini-sorozat a sikerkönyvek sorába tartozik. Izgalmas, ahogyan nevet ad szereplőinek, úgy tűnik, örömét leli a névadásban. Hogyan születnek ezek a nevek?

– A Rumini-sorozat neveit többnyire nagyon tudatosan választom ki. Hiszek az elnevezések erejében, nagyon szeretem a fantáziadús, vicces, sokatmondó „beszélő” neveket. A jellem- vagy helyszínábrázolás egyik legkiválóbb eszköze egy jól eltalált, jól hangzó név, amely rögtön el is árul valamit a viselőjéről. Van, hogy a névadás előtt utánanézek az adott állatszereplő latin nevének, a faj szokásainak, jellegzetességeinek, máskor egy jellemző tulajdonsághoz gyűjtök szinonimákat. Fordítva is működik a dolog: gyakran megtetszik egy érdekes hangzású vagy jelentésű szó, és ahhoz találok ki szereplőt, akit aztán fel tudok használni valamelyik történetben. Egy biztos: nagyon élvezem a névadást és az azzal kapcsolatos játékot a nyelvvel.

Berg Judit
Budapesten született 1974-ben. A Karinthy Frigyes angol–magyar két tannyelvű gimnáziumban kezdte tanulmányait, majd egy ösztöndíjnak köszönhetően tizenöt éves korában négy hónapot töltött New Yorkban cserediákként. Az ELTE bölcsészkarán szerzett magyar–angol szakos tanári diplomát és drámatanári végzettséget. Négy gyerek édesanyja, első meséit legnagyobb lányának, Lillának találta ki. Több mint húsz könyve jelent meg magyarul, egy németül, a Rumini első kötete szerb és orosz nyelven is napvilágot látott. Díjak, kitüntetések: az Év Gyermekkönyve (a Ruminiért, 2007), József Attila-díj (2011). 

– Írásai erős képi tartalommal rendelkeznek, „pavlovi” módon indítják be a fantáziát. Ez a siker titka?

– A siker titkát nem ismerem, de magam is nagyon vizuális típus vagyok, képekben, jelenetekben gondolkodom, gyakran már-már filmet forgatok a fejemben. Szinte magától értetődik, hogy ebből az erős látványvilágból könnyen elképzelhető, jól átlátható, képszerű szöveget alkossak.

– Köztudott, hogy kicsit az anyává válás tette íróvá, némi túlzással gyermekeinek köszönheti, hogy rejtett tehetsége és szenvedélyes mesélőkedve kibontakozott. Ha felnőnek a gyermekei, lezárul ez a korszak? Milyen tervei vannak az azt követő időre?

– A gyermekeimmel együtt nőnek és változnak a terveim. Az írást nem szándékozom abbahagyni. Mostanság a színdarabok érdekelnek, ebben is szeretném kipróbálni magam. Természetesen közben tovább dolgozom a következő Rumini-köteten, ezzel szeretném lezárni ezt a sorozatot. Bár lehet, hogy ezt így, önkényesen mégsem jelenthetem ki, mert nem tudom mikor, minek hatására lesz majd újabb folytatás.