Harc az úzvölgyi magyar temető nyugalmáért

A kilencvenes évek második felétől egyre jobban elmérgesedő Hargita és Bákó megyei határvita mentén – amely többek között arról szól, hogy a moldvai Dormánfalva önkormányzata magáénak követeli az 1968-tól közigazgatásilag Hargita megyéhez tartozó Úzvölgyét – a moldvai település önkormányzata 2019 tavaszán elérkezettnek látta az időt arra, hogy a példásan rendbe tett magyar katonai temetőt sajátos történelemszemlélete szerint átalakítsa. A hatalmas ortodox kőkereszttel, sok kisebb kereszttel és féltucatnyi zászlórúddal átépített fősétány a temetőtulajdonos magyar fél megkerülésével akar adózni az elesett román katonák emlékének.
A „nemzetközi” temető május 17-re meghirdetett ünnepélyes átadását a dormánfalvi polgármester az európai parlamenti választások kampányára hivatkozva halasztotta el. A román politikusokra jellemző sunyisággal az immár több román állami intézmény által is illegálisnak minősített temetőfoglalást a dormánfalvi elöljáró továbbra sem nevezi nevén, hanem ködös magyarázkodásokba bocsátkozik, mintha egy ilyen törvénytelenségnek bármi köze lehetne a választási kampányokhoz.

Önkényes megyehatár-tologatás

Az évekkel ezelőtti járhatatlan útszakaszhoz képest a kavicsréteggel feljavított úzvölgyi út bő harminc kilométere ma már személygépkocsival is járható Csíkszentmárton felől. Útitársam, egy szintén kolozsvári újságíró 2002-ben járt itt legutóbb, de akkor Moldva felől érkezett, mert a Hargita megyei községközpont irányából az elmosott, rossz út miatt nem lehetett személygépkocsival közlekedni.

A moldvai megye hatóságait sem akkor, sem most nem zavarta, hogy az 1968-as megyésítés után Úzvölgye minden hivatalos papíron közigazgatásilag Csíkszentmárton községhez tartozott. Azelőtt a Magyar Autonóm Tartomány része volt, 1968-ban pedig Hargita megye legkeletibb települése maradt az Úz folyó mentén. Az elmúlt években – amíg utolsó lakóját ki nem kísérték a temetőbe – minden úzvölgyi embernek Hargita megyei lakcím szerepelt a személyazonossági igazolványában, és szavazáskor is a Hargita megyei szavazókörzetben voksolhatott.
Borboly Csaba Hargita megyei tanácselnöknek a két megye határvitájáról szóló 2006-os helyzetjelentése szerint (akkor a megyei tanács alelnöke volt) a Bákó megyei képviselők arra hivatkoztak, hogy az 1996–2001 közti időszakban a két megye prefektusai és alprefektusai között létezett egy egyezség arról, hogy az úzvölgyi terület Bákó megyéhez tartozzon. „Ennek semmilyen jogi hatállyal rendelkező dokumentumban nincs nyoma.Létezik ugyan a két megye kataszteri hivatalának vezetője által aláírt, 1998-ból, majd 2001-ből származó jegyzék, de az semmilyen módon nem tekinthető törvényes dokumentumnak, hiszen mindkét egyeztetésről hiányzott a Hargita Megyei Tanács és Csíkszentmárton község képviselője, a vitatott jegyzőkönyv tehát a törvényi rendelkezések betartása nélkül született” – áll a 2006 szeptemberében megfogalmazott alelnöki állásfoglalásában. A helyzet azóta sem változott, a mostani temetőbotrány pedig ennek az egyenes következménye.
A vasárnapi, úzvölgyi tiltakozó megmozdulást követően Borboly Csaba lapunknak azt nyilatkozta:

Persze nem mindenki osztja Borboly Csaba optimizmusát. Dr. Farkas Csaba, a Székely Nemzeti Tanács alelnöke nyílt levelében többek között ezt írja: „az úzvölgyi helyzet csak egy tünete az erdélyi magyarság helyzetének. Egy kiábrándult, vezetőiben is csalódott, gazdasági-társadalmi problémák által gyengített közösség, amely védekezésre már-már alig képes. A román nacionalista politika ezért képes a szimbolikus vagy valós Székelyföldi térfoglalás újabb és újabb akcióit elindítani, mert látja: közösségünk elfáradt, elbizonytalanodott, vezetői támadhatók, zsarolhatók. Meg kellene gondolni és változtatni sok mindent, hogy újra őszintén lehessen remélni és küzdeni…”

Az enyészet falva

A magyar honvédek 1942-ben kilenc fából épített határőrkaszárnyát húztak fel a falu egyik tisztására. Ezt az ötvenes évektől az új hatalom ifjúsági táborokra használta. Noha villanyáram soha nem volt a településen, a festői környezet sok fiatalt vonzott Úzvölgyébe.

Visszafelé jövet megtekintettük a két világháború közötti, mintegy ezer lelket számláló Úzvölgye romjait. Szívet facsaró látvány, ahogyan az egykori fűrésztelep gépeinek betonalapzata, illetve a házak alapjai kibuknak a fűből, mint az ezeréves kőváraink romjai. Emberileg nehezen feldolgozható pusztulása ez Moldva és Erdély határán egy magyar végvárnak, amelyet 102, illetve 74 évvel ezelőtt magyar katonák védtek a betörő ellenségtől. Ma szintén magyar emberek ezrei tüntetnek azért, hogy az immár enyészetté vált településen legalább az egykori hősök nyugalmát ne zavarja senki.