Április 12 a Felvidékről kitelepített magyarok emléknapja
Fotó: Fortepan/Rózsa László
A második világháborút követően Csehszlovákia vezetése súlyos jogfosztással, deportálásokkal, kikényszerített asszimilációval és kitelepítéssel sújtotta a felvidéki magyar közösséget. 1947 és 1949 között 76 ezer magyart köteleztek arra, hogy elhagyja szülőföldjét. A felvidéki magyarokat szállító első szerelvény 1947. április 12-én gördült ki az állomásról. A magyar Országgyűlés 2012 decemberében nyilvánította a Felvidékről kitelepített magyarok emléknapjává április 12-ét.
2026. április 12., 15:332026. április 12., 15:33
2026. április 12., 15:342026. április 12., 15:34
Az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlása után, 1918-ban létrejött a soknemzetiségű Csehszlovákia, amelynek területén mintegy hárommillió német és több mint egymillió magyar élt. 1938 szeptemberében a Müncheni egyezmény értelmében kénytelen volt átengedni a Szudéta-vidéket Németország számára. A Nagy-Britannia, Franciaország, Németország és Olaszország által aláírt megállapodás kimondta, hogy Prágának kétoldalú tárgyalásokon kell rendeznie a magyar kisebbség helyzetét. Az 1938 októberében tartott komáromi tárgyalások azonban – Ipolyság és Sátoraljaújhely határon túli részének visszacsatolásán túl – nem hoztak áttörést, így végül döntőbíráskodásra került sor. 1938. november 2-án a bécsi Belvedere palota falai között német–olasz döntés született, amely a Felvidék déli, magyarlakta sávját visszaítélte Magyarországnak.
A második világháborút követően újjászerveződő Csehszlovákia politikai vezetése az 1939-es államszétesés felelősségét kollektív módon a német és a magyar nemzetiségekre hárította. Ugyanakkor a korszak intézkedéseiben jól megfigyelhető egyfajta kettős mérce: míg a magyarokat és a németeket a kollektív bűnösség elve alapján kezelték, addig a szlovák társadalom megítélése – annak fasiszta államalakulatban való részvétele ellenére – lényegesen differenciáltabb volt. Ennek szellemében hirdették ki 1945. április 5-én a kassai kormányprogramot, amelynek végrehajtását az úgynevezett Beneš-dekrétumok biztosították.
A határozatok alapján a németek és a magyarok vagyonát kártalanítás nélkül elkobozták, földjeiket pedig cseh és szlovák telepesek kapták meg. 1945 nyarán súlyos erőszakos cselekmények történtek a német és magyar lakosság ellen: a morvaországi Přerovban 267 embert, Pozsonyligetfalun pedig legalább 530 főt – köztük nőket és gyermekeket – gyilkoltak meg csehszlovák fegyveresek. Mindezek az atrocitások abba az erőszakhullámba illeszkedtek, amelynek részeként 1945. május 30-án – a „brünni halálmenet” során – a csehszlovák hatóságok 20–25 ezer németet kényszerítettek gyalogosan Ausztriába, akik közül mintegy 1700-an meghaltak.
A háború utáni politikai folyamat egyik kulcspontját az 1945. augusztus 2-án kiadott 33. számú rendelet jelentette, amely augusztus 10-i hatállyal megfosztotta az állampolgárságtól a magyarokat és a németeket. Csak azok maradhattak kivételt képező helyzetben, akik bizonyítani tudták hűségüket, és már 1938 előtt is csehszlovák állampolgárok voltak.
Az így hontalanná vált embereket közmunkára kötelezték, vagyonukat pedig elkobozták. Egy későbbi rendelet lehetővé tette a „megbízhatatlannak” minősített személyek internálását is. A jogfosztás kiterjedt a mindennapi élet számos területére: elbocsátották a közalkalmazottakat, megvonták a nyugdíjat és az egészségügyi ellátást, betiltották a magyar nyelv használatát a hivatalokban és az egyházi életben, kizárták a magyar diákokat az egyetemekről, valamint megszüntették a magyar kulturális szervezeteket és sajtót.
A háború utáni vezetés célja egy etnikailag homogén szláv állam létrehozása volt, ezért a győztes nagyhatalmak jóváhagyásával mintegy hárommillió németet telepítettek ki az országból.
Az 1945. júniusi potsdami konferencián azonban a nagyhatalmak nem engedélyezték a magyarok egyoldalú kitelepítését, csak a lakosságcserét, ezért a csehszlovák vezetés a felvidéki magyarság helyzetének felszámolására több eszközt is alkalmazott. Mintegy 36 ezer, 1938 előtt magyar állampolgársággal rendelkező személyt kiutasítottak, sokakat internáltak többek között Pozsonyban, Kassan és Komáromban, miközben otthonaikat elkobozták. 1946 novemberétől 1947 februárjáig – munkaerő-toborzás címén – 42 ezer magyart (10 ezer családot) deportáltak Csehországba, fűtetlen marhavagonokban.
Fotó: Fortepan/Rózsa László
Sokan, hogy elkerüljék a kitelepítést és vagyonuk elvesztését, kénytelenek voltak „visszaszlovákosítani” magukat, vagyis hivatalosan szlováknak vallani identitásukat. Ezzel a csehszlovák állam kikényszerítette a felvidéki magyaroktól a nemzettagadást. Az akció során 423 ezer megfélemlített, fenyegetett magyar adta be kérvényét, és a hatóságok 327 ezret nyilvánítottak közülük szlováknak.
A csehszlovák vezetés végül nyomásgyakorlással érte el, hogy a magyar kormány beleegyezzen a lakosságcserébe. Az egyezmény aláírására 1946. február 27-én került sor Budapesten, melynek értelmében a csehszlovák hatóságok annyi magyart telepíthettek át Magyarországra, ahány szlovák önként távozott onnan. A prágai kormány várakozásával ellentétben azonban – hiába folyt szabályszerű toborzási kampány a magyarországi szlovákok körében – mindössze 60 ezren jelentkeztek áttelepülésre.
1947. április 12-én elindult az első magyarokat szállító vonat a Felvidékről. Attól a naptól kezdve egészen 1949. június 5-éig 76 ezer magyart telepítettek ki.
A kitelepítések egy tágabb, a háború utáni etnikai átrendezést célzó politika részei voltak, amelynek keretében a magyarországi németeket is kitelepítették.
Az 1945-ös potsdami konferencián a győztes nagyhatalmak megállapodtak abban, hogy a kollektív bűnösséggel vádolt német lakosságot Németország határain belülre telepítik. A döntést a magyarországi baloldali pártok lelkesen fogadták, jóllehet a kitelepítés gondolata már a konferenciát megelőzően is felmerült. A németellenes hangulat erősítésében jelentős szerepet játszott a kommunista sajtó.
A magyarországi németek kitelepítésének egyik legfőbb szorgalmazója Nagy Imre volt, aki belügyminiszterként a minisztertanács 1945. december 22-i ülésén terjesztette elő a kitelepítési alaprendelet tervezetét. Ezt követően, 1946. január 15-én adta ki annak végrehajtását szabályozó rendeletét, amely megteremtette a kitelepítések jogi kereteit.
A folyamat eredményeként 1946 és 1948 között mintegy 200–220 ezer német nemzetiségű magyar állampolgárt kényszerítettek lakóhelye elhagyására.
Sok felvidéki magyart azokba a falvakba telepítettek, ahonnét a svábokat elűzték. A Pest vármegyei Szigetbecse egyszerre őrzi mindazok emlékét, akiket a második világháború után szülőföldjük elhagyására kényszerítettek. A katolikus templomban látható márványtáblák így egyaránt tisztelegnek a kitelepített németek és a Felvidékről betelepített magyarok előtt.
A második világháborút követő intézkedések több mint százezer felvidéki magyar sorsát befolyásolták és alapvetően formálták át a Felvidék etnikai összetételét, mégpedig a magyarság kárára. A kitelepítés és a Csehországba történő deportálás mellett tízezren menekültek az anyaországba, miközben egy ideig több ezer magyart munkatáborokban tartottak fogva. A magyar nemzetiségű lakosok állampolgárságát végül az 1948. október 25-én elfogadott törvény állította vissza azzal a feltétellel, ha leteszik a hűségesküt.
A Beneš-dekrétumok visszavonása vagy az elkobzott vagyonok visszaszolgáltatása sem a kommunista rendszer után, sem az utódállamok létrejöttét követően nem került napirendre, sőt a szlovák parlament 2007-ben kimondta, hogy az ezekből fakadó jogi és tulajdonviszonyok megkérdőjelezhetetlenek. Ebbe az irányba mutat a legutóbbi törvénymódosítás is, amely büntethetővé tenné a dekrétumok kritikáját – írja összeállításában a Hirado. hu közszolgálati hírportál.
Az Európai Szabad Szövetség (EFA) távozó EP-képviselői az Európai Bizottsághoz fordultak a Beneš-dekrétumok ügyében. Az Európai Unió csúcsszerve továbbra sem akar tudomást venni a felvidéki magyar sérelmekről.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
A több napos, húsvétot idéző enyhe idő után rossz hír, hogy hirtelen lehűlés várható: a hétvégén éjszakánként akár mínusz 4 fokig is csökkenhet a hőmérséklet, ami megfelelő védekezés nélkül súlyos károkat okozhat a gyümölcsösökben.
Pár napig még kitart a csapadékos, hűvös időjárás, húsvétra azonban kellemesen meleg, napos idő várható, 20 fok körüli csúcshőmérséklettel.
Tóth László kézdivásárhelyi újságíró halk szavú ember: székely lévén akkor szólal meg, ha van mondanivalója. Úgy tűnik, ez kissé zavarja is, s ha nem kívánja verbálisan közkinccsé tenni gondolatait, azokat papírra veti.
Feleségként biztosították a hátteret, ápolóként segítettek, fegyvert ragadva csatlakoztak a harcokhoz. Az 1848–49-es szabadságharc asszonyait a korabeli lapokból, a visszaemlékezésekből ismerhetjük. A Teleki Tékában kiállítással tisztelegnek előttük.
Az elmúlt napok kellemesen meleg tavaszias időjárását az előttünk álló egy hétben néhány fokos lehűlés váltja fel, a nappali csúcsértékek nem haladják meg a 11–13 fokot. Erőteljes felhőképződésre, elszórtan esőre, záporokra kell számítani.
Miközben Traian Băsescu volt államfő reálisnak tartja, hogy Irán beváltja fenyegetését, és megtámadja Romániát az amerikai katonai eszközök befogadása miatt, szakértők óvatosságra intenek a kérdésben.
Igazi tavaszias, napos idő elé nézünk a következő egy hétben. A tavasz megérkeztét jelzi, hogy a nappali csúcshőmérsékletek elérik a 17 fokot, de az éjszakák továbbra is hidegek maradnak.
A március elején megszokott átlagokhoz képest néhány fokkal melegebb, enyhe, tavaszias idő várható az előttünk álló hét napban; csupán az éjszakai hőmérsékletek süllyednek fagypont alá.
Közel négy év elteltével is homály fedi, ki vagy kik perzseltek meg, majd dobtak ki levélszavazatokat Maros megyében, a 2022-es magyarországi választások előtt nem sokkal. A Maros megyei ügyészségtől megtudtuk, a tetteseket nem sikerült azonosítani.
Miközben az éjszakák még téliesen fagyosak maradnak, péntektől látványosan melegednek a nappalok, hétvégére akár 15 °C-os csúcshőmérséklet is várható. A tavasziasan meleg időjárás kitart a jövő hét első felében is.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!