A páneurópai piknik: 1989, a csodák esztendeje

Mindemellett az is fontos szempont, hogy ma Magyarországon szellemi-kulturális polgárháború zajlik. A frontvonalakat nem mindenki látja ugyanott, a tét meghatározásának kérdésében sincs egyetértés a diagnózis felállítói között, de aki nem gubózik be kis egyéni világába, az érzi és tudja, hogy nem egyszerű politikai ellentétek szabdalják a magyar közéletet.

Ne írják át történelmünket

Nem arról van szó, hogy mindenki a közjóra törekszik, csak másként. Az egyik oldal – ha mulasztásokkal és hibák elkövetésével is – építeni igyekszik, és ebben nem kevés sikert tudhat magáénak. Erejétől telhetően megvédi az országot és a magyarságot a nemzetpusztító, mindenféle önazonosságot (nemcsak a nemzeti, de a vallási és nemi identitást is) felszámolni igyekvő globalista erőktől. A másik oldal – amelyet némi leegyszerűsítéssel nevezhetünk baloldalnak – a globalizmus helyi segédcsapataként minden erejével megpróbálja tönkretenni a magyar nemzeti öntudatot és önbecsülést, miközben kiszolgáltatná az országot a globális háttérhatalom látható szervezeteinek (ezt szolgálja a sokat emlegetett Egyesült Európai Államok víziója, ahol értelemszerűen a globalisták diktálnának s nem a nemzeti kormányok). Ez az oldal igyekszik a múltat is átírni, gátlástalanul és szemérmetlenül, a maguk érdekei és értékszempontjai szerint.

Egyáltalán beszélhetünk-e emberi értékszempontokról ott, ahol a nyugati szövetségesek nyíltan küzdenek azért, hogy az életképes, éppen csak meg nem született csecsemőt az orvos az anya kérésére meggyilkolhassa? Ahol elvehetik a gyermekedet, ha megpróbálod lebeszélni az életét jó eséllyel tönkretevő nemváltó műtétről. Ahol az európaiság azt jelenti, hogy milliószámra importáljuk az integrálhatatlan muzulmán megszállókat. Ahol a valódi európai értékek – igazság és igazságosság, egyenlő emberi méltóság, egyéni szabadságjogok, kölcsönösségelv – híveit és őrzőit megpróbálják Európa-ellenesnek beállítani.

Mert a magát baloldalnak nevező politikai bűnszövetség nemcsak 1919-et, az 1945 és 1948 közötti korszakot, nemcsak 1956-ot képes abszurd módon, a tényeknek fittyet hányva félreértelmezni, de ha rajtuk múlik, akkor 1956-ban a saját népe ellen fegyvert fogó Horn Gyula lesz a rendszerváltás hőse, a nemzeti ellenzék pedig bajkeverő nacionalisták gyülekezete.

Pozsgay Imre öröksége

Az emlékév része volt Nagy Imre és mártírtársai újratemetésének évfordulója alkalmából megtartott emlékkoncert – aminek Nagy Feró volt a házigazdája –, és az emlékév jegyében került megrendezésre a minap lezajlott Piknik 30–Jubi­leumi programkavalkád nevű rendezvény Sopronban. A nagyszabású négynapos rendezvénysorozat apropója az 1989. augusztus 19-én megtartott Páneurópai Piknik volt, amelynek védnökségét Pozsgay Imre, valamint Habsburg Ottó vállalta. Ez jelentős, kiemelkedő mozzanat volt abban az eseménysorban, amely e csodás esztendőben a szabadság köreinek kitágulását és a kommunista rendszer lebontását fémjelezte.

Nincs fogalma arról, hogy milyen abban a tudatban felnőni, ha az ember nagy eséllyel olyan országban fog meghalni, amelyben a kimondott szóért akár agyonverés járhat. Amelyet kétévente lehet elhagyni és akkor is csak a kommunista országokba látogatva. Egy olyan országban, amely velejéig hazug, igazságtalan és megnyomorítja a felnövekvő generációk öntudatát, átírja azok történelmi önképét, ellenforradalomnak hazudja a magyarság dicsőséges forradalmát s a szovjet világhatalommal szemben vívott szabadságharcát, miközben hősöket mocskol, és nemzetárulókat emel piedesztálra.

Aki akkor még nem élt, nehezen érezheti át, mekkora eufória volt, midőn egy politikai vezető, Pozsgay Imre – szembe menve párttársaival – kimondta: 1956-ban népfelkelés volt. Nagy Imre és mártírtársainak temetésén százezrek énekelték együtt Boldogasszony anyánkat. Egy akkor még kevesek által ismert fiatal politikus, név szerint Orbán Viktor rá mert mutatni arra, hogy a kommunizmus és a demokrácia összeegyeztethetetlen fogalmak, illetve a bolsevizmus „ázsiai zsákutca”, s a szovjet csapatoknak nincs mit keresniük Magyarországon.

Történelmi mementó

Ebbe az eseménysorba illik bele a román rendszerváltás origójának tekinthető temesvári népfelkeléshez vezető út fontos állomásaként Tőkés László 1989. július 24-én sugárzott Panoráma-interjúja. És ebbe illeszkedik az 1989. augusztus 19-i páneurópai piknik is, ahol a kommunista rabigát lerázni készülő nemzetek összegyűlt képviselői nekiláttak lebontani a vasfüggöny szögesdrótját, és sok száz kelet-német menekülhetett át egy szabadabb világba.

Az akkori temesvári segédlelkész levelét a piknik egyik szervezője, Szabó Lukács olvasta fel. A ma Hajdúbagos polgármestereként tevékenykedő politikus az Erdélyi Naplónak elmesélte, milyen kalandos úton sikerült megszerezni és kicsempészni az üzenetet a magyar–román határon épp szögesdrótakadályt építő és a határellenőrzést pedig egyre szigorító Romániából.

Az egykori piknik nemcsak történelmi mementó, de aktuálpolitikai üzenetet is hordoz. Hiszen amint Filep Mária ötletgazda és szervező az Erdélyi Naplónak elmondta, a Sorsközösség tábor, amely a pikniknek keretet adott, a visegrádi négyeknek volt az előképe. Márpedig a V4-ek ma Európa és a fehér ember legnagyobb reménysége. A normalitás szigete az abnormalitásban, azon országok közössége, ahol tisztelik a nemzeti értékeket, a vallási hagyományokat, és nem kívánnak a tolerancia hamis jelszava alatt iszlám kalifátussá változni. Ma ez a tét: nemcsak az erdélyi, felvidéki, délvidéki és kárpátaljai magyarság áll ostrom alatt, hanem az egész fehér keresztény kultúra. S az ellenálló csapatok védőbástyája a 30 évvel ezelőtti Sorsközösség mai államformációja, a V4-ek.