Mártír vagy áruló? – Hollós István 56-os kivégzett, akiről nem esik szó Érmihályfalván

A Mescalint egy Dél-Amerikában honos fafajtából vonták ki, és injekció formájában adagolták – szerepel a túlélők visszaemlékezéseiben.)Valószínűleg már sohasem fog kiderülni az igazság.
Tófalvi 2016 szeptemberében Az érmihályfalvi csoport pere című dokumentumanyagából tartott előadást a helyi református templomban, amelyben kitért Hollós István tanár 56-os szerepére is, amit szinte alig ismernek az Érmelléken, illetve szülővárosában. Mint említette, a csoport legellentmondásosabb alakja Hollós volt, aki 1940 és 1944 között Béldy Alajosnak, a leventemozgalom főparancsnokának volt a bizalmi embere. Béldy Alajos nevével hozták kapcsolatba az 1947. évi Magyarországra való átszökését, azt a kísérletét, hogy onnan Nyugatra meneküljön és találkozzon az emigrációban lévő Nagy Ferenc volt kisgazda miniszterelnökkel, akivel terveik szerint „közösen visszatérnek, végrehajtják a rendszerváltást, magát Hollóst pedig kinevezik miniszternek”.

Az 1958. április 13-i vallatásán egy 22 személyből álló névsort csikartak ki belőle, akiket állítása szerint 1947–1955 között beszervezett a Magyar Ellenállási Mozgalomba. A 22 személy közül tizenhetet elítéltek, ötöt hosszabb-rövidebb ideig vizsgálati fogságban tartottak. Az érmihályfalviak Hollós Istvánt a névsorért mindmáig a csoport besúgójának tartják, azt sem tartva szem előtt, hogy ez teljességgel ellentmond kivégzésének.

Ki is volt az első érmihályfalvi halálra ítélt?

A jogi doktorátussal rendelkező Hollós István 1906. augusztus 8-án született Érmihályfalván. Anyai ágon – Lohinszky – lengyel, apai ágon szlovák és román vér is csörgedezett ereiben. A nagyváradi premontrei, majd nagykárolyi piarista gimnáziumban tanult, 1927-ben a nagyváradi Emanoil Gojdu Líceumban érettségizett. Tanulmányait a szegedi orvostudományi egyetemen folytatta. Anyagi nehézségek miatt egy év után abbahagyta, majd tisztviselő lett a Debrecen melletti Téglás községben, utána pedig Mezőcsát törvényszékén dolgozott. Közben 1928 és 1932 között látogatás nélküli tagozaton befejezte a jogi tanulmányait. Joggyakornokként és törvényszéki jegyzőként a kalocsai bíróságon, majd a budapesti törvényszéken dolgozott. 1942-ben sikeresen megvédte a jogi doktorátusát, azonban azonnal mozgósították. Híradós alakulathoz került. Később ez volt a hivatkozási alap a kémkedés bizonyításához.

A román hatóságok azzal is vádolták, hogy 1940 és 1944 között kapcsolatban állt a Szálasi-féle Nyilaskeresztes Párt érmihályfalvi szervezetének elnökével, a horthysta államapparátus több vezetőjével. Hollós István ezt a vádat is tagadta, a katonai törvényszék ezzel kapcsolatosan sem tudott bizonyítékokat bemutatni.

A nagyobbik fiát, Istvánt, a kalocsai anyai nagyszülők, illetve budapesti barátai gondjaira bízta.
1946-tól a Sass Kálmán által létrehozott református koedukációs gimnáziumban magyar–francia szakos tanárként dolgozott. 1947-ben átszökött Magyarországra, ekkor találkozhatott a később letartóztatott Béldy Alajos tábornokkal, a levente-mozgalom főparancsnokával. Az egykori bajtársaival tervezett Nyugatra való menekülés kudarcba fulladt, ezért újra visszaszökött Érmihályfalvára – áll a Tófalvi által ismertetett anyagban.

„A kommunizmus egy fekély, amelyet ki kell irtani!”

Tófalvi dokumentumgyűjteménye szerint Hollós vádiratában az is szerepelt, hogy a Magyar Ellenállási Mozgalom debreceni központja azzal bízta meg, hogy Érmihályfalván szervezze meg az ellenállási tevékenységet. Hollós megpróbálta „beszervezni” Szabó Lajos, Józsa Zsigmond és Kuli György falustársait – valójában a feltételezhető érmihályfalvi besúgókról érdeklődött –, ők azonban mindezt jelentették az állambiztonsági hatóságoknak. 1950-ben letartóztatták, négy hónapig vizsgálati fogságban tartották, majd bizonyítékok hiányában szabadon engedték. Ettől kezdve minden lépését követték.

az árnyékkormány létrehozásának gondolata is foglalkoztatta, amelynek „természetszerűleg” ő lett volna a miniszterelnöke.
Ő találta meg a léggömbről ledobott, Hruscsovnak a XX. szovjet pártkongresszuson elhangzott titkos beszédét tartalmazó miniatűr újságot. Ezt az általa „megbízhatónak” tartott embereknek megmutatta. A vádirat szerint a beszervezetteket arra kérte, kövessék figyelemmel a párt- és állami szervek, a kommunisták tevékenységét, a határmenti csapatmozgásokat, a lakosság hangulatát, a begyűjtött információkat pedig írásban közöljék vele. Kommunista-ellenességének bizonyítására tanút is találtak. A vádlott-társa, a szintén mihályfalvi fogtechnikus Oláh Ferdinánd azt vallotta: „Hollós szó szerint azt mondta nekem: a kommunizmus egy fekély, amelyet ki kell irtani!”
Hollós István a vallatások során és a bírósági nyílt tárgyaláson tagadta, hogy Érmihályfalván és környékén megalakult az Ellenállási Mozgalom, és tagokat toborzott a „felforgató szervezetbe”. „Fasiszta múltjáért”, a fasiszta pártokban kifejtett tevékenységéért, a Magyar Ellenállási Mozgalom érmihályfalvi szervezetének létrehozásáért, kémtevékenységéért, és azért, mert az 1956-os magyar forradalom idején ellenforradalmi akciókra „uszított”, első és másodfokon is halálra ítélték: a Legfelsőbb Bíróság Katonai Kollégiuma az első fokon hozott ítéletet helybenhagyta.

A 1957/70. számú belügyminisztériumi parancs előírta: minden vizsgálat alatt álló ügy esetében szükséges az informatív lefedés, vagyis a nyomozás ügynökökkel való erősítése. Az érmihályfalvi csoport ügyének felgöngyölítéséhez – Sass Kálmán követési dossziéjának adatai alapján – Hollós István is hozzájárult. A követési dosszié állítása szerint „Hollós Istvánt ügynökként beszervezték, majd szabadon engedték. Nem lehet megállapítani, hogy ügynökként foglalkoztatták vagy az állambiztonsági szerveknek jelentéseket mutatott be”.
Az eddigi kutatás során nem találtak általa írt jelentéseket vagy fedőnéven küldött információkat. Az állítólagos ügynöki tevékenységének ellentmond, hogy a perben másodrendű vádlottként halálra ítélték és kivégezték. Családját a rendszerre jellemző kegyetlen módon szétszórták, tönkretették.