Magyarok: Levédiából Etelközbe

A magyarság délebbi, új szállásterületének magva valahol a Don vidék sztyeppi területein lehetett. Ennek a hazának az emlékét Anonymus krónikája Den­tümogyer alakban őrizte meg, ami valószínűleg „doni magyart” jelenthetett. Az Alsó-Volga, Don, Donyec vidék, Észak-Kaukázus, Kuban vidék felett ebben az időben a hatalmas eurázsiai Türk birodalom nyugati peremén alakult Kazár kagánátus gyakorolta az uralmat, amelynek hatalma Kijevre is kiterjedt.

A magyarság a kazárok szomszédjaként és feltehetőleg szövetségeseként is élt ezen a területen. A kazárokhoz való viszonyuk változó lehetett, kezdetben bizonyá­ra ellenséges volt, s feltehető, hogy ők rombolták le a kazárok egyik legfontosabb északi erődítményét, a Sarkelt, amelyet azok 838 körül bizánci segítséggel építettek újjá. Később e kapcsolat szövetséggé változott, s a magyarok együtt harcoltak a kazárokkal a keletről fenyegető besenyők ellen. Ezen a vidéken alakult ki a kazárokéhoz hasonló magyar fejedelmi hatalom, s az első fejedelem Levedi volt. A történettudomány az ő neve után jelöli a Don vidéki szállásterületet Levédiának.

E területen a magyarság népösszetétele jelentősen megváltozott. Talán 850 körül, feltehetően kazár szövetségben a besenyőktől elszenvedett vereség követ­keztében egy magyar néprész leszakadt, s a Kaukázustól délre, Perzsia határvidékén telepedett le. Bíborbanszületett Konstantin császár 950 körül még azt írta, hogy ezek az elszakadt magyarok követeket cseréltek az akkor már a Kárpát-medencé­ben élő testvéreikkel. Későbbi sorsuk ismeretlen, valószínűleg a szomszédos né­pekbe olvadtak be. Ezek az úgynevezett szavárd magyarok voltak.

Ibn Ruszta és Gardizi leírása a magyarokról

A besenyők országa és a bolgárok országa között van a magyarok határa közül az első (szélső) határ. A magyar pedig a tür­kök egyik fajtája. Főnökük 20 000 lovassal vonul (lovagol) ki. Főnökük neve Knde (Künde vagy Kende). Ez azonban csak névleges címe kirá­lyuknak, minthogy azt az embert, aki királyként uralkodik fölöttük, Dzslának (Dzsila vagy Dzsula, Gyula) hívják. Minden magyar a Dzsila nevű főnökük parancsait követi a háború dolgában, a védelemben és más ügyekben. Sátraik (boltos jurtáik) vannak, és együtt vonulnak a sarjadó fűvel és a zöld vegetációval. Bárhova is mennek, együtt utaznak egész ra­kományukkal és raktárukkal, (az uralkodó) kísérőivel és a trónussal, a sátrakkal és az állatokkal.

Országuk kiterjedt (hossza és szélessége száz-száz farszakh). Egyik határuk a Rúm- (Bizánci- vagyis Fekete-) tengert éri, amelybe két folyó ömlik. Ezek közül egyik nagyobb, mint a Dzsajhún. Lakhelyeik e két folyó között vannak. Amikor eljönnek a téli napok, mindegyikük ahhoz a fo­lyóhoz húzódik, amelyikhez éppen közelebb van. Ott marad télire és ha­lászik. A téli tartózkodás ott alkalmasabb számukra... A magyarok országa bővelkedik fákban és vizekben. Talaja nedves. Sok szántóföldjük van...

(Ezek) a magyarok szemrevaló és szép külsejű emberek, nagy testűek, vagyonosak és szembetűnően gazdagok, amit kereskedelmüknek köszön­hetnek. Ruhájuk brokátból készült. Fegyvereik ezüsttel vannak kiverve...

A kabarok csatlakozása a magyar törzsszövetséghez

A 820-as és 830-as években a kagánátusban polgárháború tört ki, de a kagáni sereg győzedel­meskedett a lázadók felett. A vereséget szenvedett kabarok – nevük lázadót jelent – a kagánok bosszúja elől a magyarokhoz menekültek, akik befogadták őket. A magyarokhoz csatlakozó néptöredéket egyesek kavar néven is emlegetik. Az egyetlen részletesebb tudósítást a kabarokról VII. Bíborbanszülelett Konstantin bizánci császár A birodalom kor­mányzásáról címen ismert munká­ja tartalmazza. Leírása szerint ők az uralkodó ellen fellázadó kazárok voltak, akik felkelésük bukása után csatlakoztak három törzsükkel a magyarokhoz. A há­rom törzsnek közös fejedelme volt, saját nyelvük mellett a magyarokét is beszélték, s hadjárat idején ők helyezkedtek el a hadrend élén, visszavonuláskor pedig az utóvédet alkották. A történetírásban e tudósítás értelmezésekor annak minden eleme vitatott, de eltérőek a vélemé­nyek a kabarok későbbi sorsát, esetleges utódaikat illetően is. A 10. század közepe után az írott források nem említették őket, s régészeti hagyatékukat sem sikerült azonosítani.

Új szálláshely Etelközben

Ez a befogadás valószínűleg a kazár–magyar kapcsolatok megromlásához vezetett, s végső soron a magyarság újabb helyváltoztatását idézte elő. A kabar csatlakozás valószínűleg a 850-es évek elején történhetett, s ebben az évtizedben hagyhatták el elődeink a Don vidéket, s költöztek nyugatabbra, a Dnyeper–Dnyeszter–Prut folyók vidékére. Itt már nagyobb veszedelem nélkül élték világukat az erdőkben, folyókban, legelőkben, termőföldekben bővelkedő „folyók közén” vagy az akkori nyelven: Etelküzüben.

Az új szállásterület nevét Bí­borbanszületett Konstantin műve őrizte meg, aki szerint e területet a magyarok Etelköznek, illetve Folyóköznek nevezték. Igazán most kerültek későbbi végleges hazájuk szomszédságába. Etelköz kiváló hely volt, csak túl védtelen a kelet felől támadó lovas népek ellen. Akkoriban főleg a besenyőktől kellett tartaniuk. Új szomszédaik északon a keleti szláv törzsek voltak, akiket egy arab forrás szerint adóztattak, és rabszolgákat szedtek közülük. A rabszolgákat aztán Kercsben bizánci árukra cserélték. A régészeti adatok szerint azonban tartós, békés kapcsolatokat is kiépítettek velük, a magyar kézművesek munkái nagy nép­szerűségnek örvendtek a normann–szláv előkelők körében. Ezáltal őseink láthatóan bekapcsolódtak a nagy forgalmú Dnyeper-menti kereskedelmi út forgalmába.

Talán két emberöltőt töltöttek a magyarok Etelközben, s ezalatt ritkán volt nyugtuk ellenségeiktől. 894-ben a Balkánon lakó bolgárok csatát nyertek Bölcs Leo bizánci császár hadai ellen. A bolgár győzelem hírére a bizánciak a magyarokat bérelték fel, hogy legyenek segítségükre. Árpád fiának, Leventének a vezetésével útnak is indult a magyar sereg, amely győzelmet aratott Simeon bolgár cár felett és feldúlta országát.

Ez a győzelem azonban nem kedvezett őseinknek. A besenyők áradata nyugati irányba eljutott a magyarok lakta Etelközig is. Növelte a veszélyt az a tény is, hogy a bolgárok időközben kibékültek a bizánciakkal, s most ők is megtámadták a magyarokat. A magyarok tudták, hogy két ellenséggel szembeszállni egyszerre lehetetlen. Ismerték azonban a Tisza–Duna vidékét. Többször is jártak errefelé, s alaposan körülnéztek.

Árpád magyar nagyfejedelem (845/855–907 között)

Árpád Álmos fe­jedelem fia volt. Neve török eredetű, a magyar árpa közszó -d kicsinyitő képzős származéka. A hozzá kötődő hagyományt bi­zánci és magyarországi források jegyezték fel.

Bíborbanszületett Konstantin szerint ő volt a magyarok első fejedelme, akit a törzsszövetség Levédi ja­vaslatára választott vezérré, és emelt pajzsra a kazárok szokása szerint. Más nézet szerint — miután Álmost megölték 895-ben Erdélyben — fiaként ő követte a tisztségben. A történészek és a hagyomány a nevéhez kötik a honfoglalást (A fehér ló mondája). Az ő törzsszövetség feletti vezéri tiszte mellett mind a hét törzsnek külön vezére volt.

(Folytatjuk)