Izabella királyné a Habsburg–török ütközőzónában

György barát azonban nem tartotta tiszteletben a szultán utasítását. Izabella királyné belefáradt a folytonos megaláztatásokba. Elhatározta, haza­megy a lengyel királyi udvarba. Amikor azonban megtudta, hogy távozása esetén a szultán Konstantinápolyba vitetné gyermekét, meggondolta magát.
János Zsigmond neveltetéséről Forgách Ferenc, a korszak kiváló történetírója így fogalmazott: „Izabella a fiát gyalázatosan nevelte: gyerekek, majd hitvány len­gyel emberek társaságában nevelkedett fel, és élete végéig olyan ma­radt. Ilyen tanítók mellett főleg a könnyelműséget, a tudatlanságot és a részegeskedést szívta magába annyira, hogy nála borosabb ember aligha akadt. Ezt is anyjától örökölte. Agyát úgy tönkretette, hogy emlékezőtehetsége alig volt, ítélő- és beszédképessége pedig, ami­lyen a gyermeké. Egyetlen tagja sem volt ép és egészséges. Halála napjá­ig harmincszor vett rajta erőt a kólika és az epilepszia. Arca szomorú volt, társalogni csak környezete tagjaival szeretett. Melankolikus alkat és hihetetlenül görcsös volt. Egyetlen kedvtelése a vadászat volt, ha a betegsége ebben nem akadályozta.”

Izabellát megfosszák a tróntól

A Habsburgok Drinápolyban 1547-ben békét kö­töttek a török Portával. Ennek ellenére I. Ferdinánd ki­rály tovább folytatta tárgyalásait Fráter Györggyel. A Habsburg–török egyezség kimondta: Erdély az oszmán befolyási övezethez tartozik. Az 1549 őszén meg­kötött nyírbátori egyezményben Fráter György és I. Ferdinánd döntése alapján a királyné és fia lemondott Erdélyről. A királyi család cserébe megkapta Oppeln és Ratibor sziléziai hercegségeket. A szerződés értelmében Martinuzzi Erdély helytartója és kincstartója maradt. V. Károly német-római császár garantálta az egyezség betartá­sát, de Izabella királyné nem tudott a szerződés megkötéséről. Mikor megtudta annak tartalmát, jelezte, hogy nem fogja elhagyni sem ő, sem fia Erdélyt. A királyné értesítette II. Szulejmán szultánt a történekről, és követelte Martinuzzi eltávolítását Erdély kormányzásából. Válaszul Szulejmán újabb parancsával fenyegette meg az erdélyieket. Követelte, legyenek hűek János király fiához, és Erdély kormányzását Petrovics Péterre bízta.

Izabella azonban nem hagyta magát: gyermekét védőőrizet alá helyez­tette, mert attól félt, hogy Fráter György el akarja raboltatni. Mivel a Szent Korona birtokában volt, felhatalmazást kért a szultántól, hogy fiát „Erdély királyává” koronáz­tassa. II. Szulejmán válasza késett, amit Fráter György ki is használt. Felgyorsította a tárgyaláso­kat I. Ferdinánd királlyal és V. Károly császárral.
Izabella királyné semmikép­pen sem akart lemondani hatalmáról. Ezért 1551-ben Fráter György kato­náival körülzárta Gyulafehérvárt, és a királynét a Habsburgokkal folytatott tárgyalások eredményeinek elfogadására kénysze­ríttette. Közben megérkeztek Erdélybe I. Ferdinánd király zsoldosai Giovanni Battista Castaldo itáliai származású császári generális vezeté­sével. Szapolyai Izabellának semmi esélye nem maradt az ellenállásra. A rákényszerített szerződésben annyit sikerült elérnie, hogy Ferdinánd király megígér­je, egyik leányát hajlandó nőül adni a fiához.

Kárpótlásul megkapta a sziléziai hercegségeket.
Néhány nappal később a királynét a barát és Castaldo generális a Szent Korona és a koronázási ékszerek átadására kényszerítette Felvincen. Innen Kolozsvárra utaztak, ahol a templomban eljegyezték az akkor tizenegy éves János Zsigmondot I. Ferdi­nánd király Johanna nevű, négyesztendős kislányával.

Martinuzzi Fráter György meggyilkolása

Fráter György a Habsburgokkal kötött egyezség ellenére a törökökkel is jó viszonyt szeretett volna fenntartani. Az oszmán megtorlás megakadályozása érdekében azzal hitegette a szul­tánt, hogy Erdély továbbra is a Porta alattvalója marad. Martinuzzinak a törökökkel fenntartott kapcsolata gyanút keltett Ferdinánd király udvarában. A bécsi udvar gyanakvásához György barát törökpárti politikájával kapcsolatban hozzájárultak Castaldo generális, illetve Ferdinánd más biztosainak jelentései is. Ezért I. Ferdinánd király megparancsolta Castaldónak, hogy amennyiben Martinuzzi tevékenységét túl veszélyesnek találja, cselekedjen úgy, ahogyan azt a király érdekei megkövetelik. E felhatalmazás birtokában 1551. december 17-én hajnalban a tábornagy parancsát teljesítve Sforza

A gyilkosságot Bethlen Farkas történész így mutatta be: „Castaldo Lippa védelmére a spanyolokkal a tábornagy­nak kinevezett Aldanát hagyta hátra, a többieket pedig téli szállásra különböző helységekbe osztotta szét. Hogy György barátnak cselt vethessen, s hogy barátságát minél jobban ráerőltesse, közös szekéren kezdett vele járni. Erre Kruppai, a barát egyik bohóca gyanút fo­gott, tréfálkozás közben három nappal meggyilkolása előtt azt mond­ta: óvakodjék a spanyoloktól. Nehogy Castaldo meg­sértődjék, a barát a bohócot börtönbe vetette nem sejtve szerencsétlen vég­zetét.
Miután december havában Castaldo Alvincre érkezett, a terv végrehajtását az olasz Sforza Pal­lavicinire, a spanyol légió tribunusára és Andrea Lopezre bízta, akik behatoltak a barát szálláshelyére. Elsőnek Pallavicinival Marco Antonio Ferrarit, Castaldo íródeákját bocsátották be, akit az előző este Castaldo szándé­kosan egyre-másra különféle kitalált üzenettel gyakran a baráthoz küldözgetett, hogy a bejárás megszoktatásával még alkalmasabbá te­gye őt a cselvetésre. Kiképezve tehát az álnokságban, miután késő éjjel halk kopogtatással bebocsátást nyert Györgyhöz, aki akkor az asztal fölé hajolva mozdulatlanul állt, s jelezte, hogy Castaldótól ho­zott levelet, amelyet a vezér Ferdinánd királyhoz szándékszik külde­ni, kérve, hogy aláírásával szíveskedjék megerősíteni azt. György, nem lévén tudatában semmiféle álnokságnak, megragadta a tollat, és kezét az írásra irányította. Ekkor Ferrari kivonta a tőrt, és gyorsan két sebet ejtett rajta. Ez megrémülve a váratlan támadástól, segítségül hívta a Boldog Szűz Máriát, hatalmas erővel megragadta Ferrarit, és az asztal legtávolabbi ülőhelyére dobta. Ekkor Pallavicini berohant, kardot rántott, és fejét egészen az agyig kettévágta. Mivel még min­dig nem terült el, Giovanni Campeggio tőrös botjá­val átszúrta, így ölve meg a barátot, aki utolsó szavával azt ismétel­gette: „testvérek, mit követtem el, mit vétettem?”

(folytatjuk)