Győztes háborúk és testvérharcok

Szenvedélye nem a teológiai vagy a jogi tanulmányok felé irányult, hanem a vadászat felé. Mindent elkövetett uralkodói teendőinek teljesítéséért, s minden erejét a királyi tekintély megóvására fordította. De ami korábban magától értetődő volt, arra neki sokkal nagyobb erőt kellett fordítania.

Az Árpád-házi királyok kiváló ismerője, a 19. századi történész, Pauler Gyula így ír róla: „Mindkét testvérben megvolt a bátorság, az ambíció az uralkodni vágyás, de Imrében ez komolyabb magyar természettel párosult. Imrében nem volt meg az a nagy intellektuális erő, amely atyjában a forró vér kitöréseit zabolázta, a helyzethez képest mérsékelni tudta volna. Kitört az belőle néha elementáris erővel, de aztán megint lecsillapodott, és nemesebb természete került felszínre. Mert amily bizalmatlan volt haragjában, szintoly hajlandó volt másban is feltenni azt a nemesebb vonást, amelyet önmagában érzett”.

A testvérek harca és kibékülése

Kezdetben Imre király és András herceg együtt jártak vadászni, s ezért külsőleg úgy tűnt, a két testvér megérti egymást. E békességnek azonban hamar vége szakadt, mert András elköltötte az apjától kapott pénzt, majd Imrétől kért jelentős összeget, amit az megtagadott tőle. András ekkor részt követelt Magyarországból azon elv alapján, hogy ő is ugyanannak a Bélának a fia. Amikor területi követelését Imre elutasította, Lipót stájer herceg segítségét kérte. A német rokont meghatotta a méltatlan bánásmódot bemutató unokatestvér panasza, s katonai erővel segítette Andrást. Az összecsapásra 1197 végén került sor Szlavónia nyugati határán, s a király vereségével végződött. Így András ellenállás nélkül vette birtokába Szlavóniát, Horvátországot, Dalmáciát és Rámát.

Mindez azonban nem elégítette ki becsvágyát, mert a bátyja részéről ért sérelmet Imre király trónja megdöntésével akarta megbosszulni. Sereget gyűjtött, s átkelt a Száván, a Dráván és Somogy megyében ütközött meg az uralkodó hadaival, de a csatát elveszítette. 1199 nyarán András herceg osztrák csapatokkal megerősített nagy sereggel indult Székesfehérvár irányába. Imre a Balaton mellett, Rád községnél várta a királyi haddal. A csatában az uralkodó legyőzte András seregét, a trónkövetelőt pedig a határon túlra üldözte. Bár Imre király megsemmisítő győzelmet ért el testvére felett, András herceg nem adta fel, és néhány hívével az osztrák udvarban várta sorsa alakulását.

1200 tavaszán Gergely bíboros pápai követnek és Konrád mainzi érseknek néhány hónap alatt sikerült Imre királyt öccsével kibékítenie. András megbánta bűneit, s mindent megígért, hogy bocsánatot nyerjen. A béke értelmében András visszakapta hercegségét, de megszorított jogkörrel.

Sikeres balkáni háborúk

Imre király azt tervezte, hogy elmegy öccsével a Szentföldre. A keresztes hadjárat végül elmaradt, mert a déli szomszédságban lejátszódó események Imrét a Balkán-félszigetre szólították, ahol számos hódító háborúba kezdett. Előbb a szerbek, majd a bolgárok belügyeibe avatkozott be. Kihasználta a szerb trónért folyó testvérharcot, s az egyik trónkövetelő mellé állt, hogy területeket hódítson. Imre tovább akarta építeni III. Béla nagyhatalmi koncepcióját. A magyar király nem tűrhette, hogy országa szomszédságában – sőt a saját bosnyák tartományában – az egyház és az állam rendjét veszélyeztető eretnekség terjedjen el. Az eretnek tanokat Bogomil bolgár pap dolgozta ki és terjesztette. A magyar király vazallusa Kulin bosnyák bán titkos pártfogója volt a bogomileknek. III. Ince pápa már 1200 őszén felszólította Imre királyt a bán figyelmeztetésére, és szükség esetén az eretnekség kiirtására. Imre beavatkozására Kulin bán minden kapcsolatot megszakított bogomiljaival, s személyesen segítette az ügy vizsgálatára küldött pápai és királyi követeket. A követek eredményes munkát végeztek, és Boszniában sikerült a katolikus hit és egyház uralmát helyreállítani.

Ebben az időszakban figyelemre méltó lépések történtek a szerb–magyar kapcsolat elmélyítésére is. Szerbiában Nemanja fiai – István rasciai nagyfejedelem és Vuk zétai fejedelem – versengtek a hatalomért. Imre a saját hatalmi körének kiterjesztése végett a testvérharcban Vuk zétai fejedelem mellé állt, és 1201-ben erős hadat vezetett védence támogatására.

Kiújuló testvérharc

András herceg tudta, hogy a testvérharcban nem számíthat a pápa támogatására. Bajor-osztrák családba nősült, amely akkoriban szemben állt a pápai hatalommal. III. Ince pápa mindent elkövetett a két testvér közötti összecsapás elhárításáért, közbenjárása azonban nem járt eredménnyel. Ebben az időben András herceg Berthold hercegnek, Sváb Fülöp odaadó hívének volt a veje. Míg Imre 1203-ban cseh sógorához küldött seregeivel IV. Ottó császárt és a pápai politikát támogatta, öccse a pápaellenes német párt vezetőivel lépett szoros szövetségre, és ezek segítségével készült bátyja trónját megdönteni. 1203 nyarán Horvátországban sereget gyűjtött, s megindult testvére ellen. Imre király szintén sereggel ment elébe. A furcsa találkozásra Varasd környékén került sor, ahol csatára készen állt szemben egymással a két testvér tábora. A háború mégis elmaradt, mert Imre merész lépésre szánta el magát. Letette fegyverét, és csak méltóságának jelvényét, a királyi pálcát fogta kezében. Kísérőit hátraparancsolva, egyedül sétált át az ellenség táborába. A jelenet megdöbbentette öccse táborát, ahol Imre eléjük állt, és éles hangon kiáltotta: „meglátom, ki merészel kezet emelni koronás királya ellen?” E határozott hangra nem mozdult senki, s ekkor egyenesen öccse sátra felé tartott, megfogta a kezét, és átvezette a maga táborába. Tette Andrást is megdöbbentette, és katonái sem ellenkeztek. Amikor átértek Imre táborába, a király bilincsbe verette ármánykodó öccsét, és a közeli vár börtönébe záratta. Imre Esztergomban őriztette öccsét, mert jobbnak látta ott tartania, ahol szem előtt lehetett. András nem sokáig volt fogságban, mert néhány híve 1204 tavaszán kiszabadította. Újabb lázadást már nem szervezhetett, mert nem volt miért. Imre király hamarosan súlyosan megbetegedett, és ismét merész cselekedetre szánta el magát. Betegágyához hívatta Andrást, aki nagyon meglepődött, amikor a királyi udvar tanácsosai előtt Imre arra kérte őt, hogy halála után legyen a fia gyámja, és vigyázzon rá, míg felnő és uralkodhat. Andrást ugyanakkor az ország kormányzójává nevezte ki.