Báthory István hatalma két birodalom árnyékában

Az új fejedelem magatartása ellenére is a Habsburg császári udvar elégedetlen volt. Miksa császár ugyanis a speyeri szerződés szellemében akarta tisztázni Erdély és a Habsburg magyar királyság viszonyát.
A Habsburgok gyanakvását ügyesen használta ki a fejedelmi rangtól elesett Bekes Gáspár. János Zsigmond volt bizalmasa már a választásnál is versenybe akart szállni Báthory Istvánnal, de 1571. május 24-én semmi esélye nem volt a trón megszerzésére. A fejedelemválasztás után azonban azt kérte a Habsburg királytól, nevezze ki őt Báthory István mellé vajdatársnak, vele egyenlő felhatalmazással. Kérését azonban Miksa császár nem merte teljesíteni.

Az 1571-es székely felkelés

A székely elégedetlenkedésnek elébe menve Báthory István 1571. június 10-én részletes utasítást adott ki a székelység megadóztatásáról, a felkorbácsolt kedélyeket mégsem tudta lecsillapítani. A székelyek elfoglalták a valamikor birtokukban álló földeket – amelyeket az 1562. évi felkelés után János Zsigmond tett fejedelmi birtokká –, és elkergették a fejedelmi tiszttartókat. Válaszként Báthory István megparancsolta Kornis Farkas és Petki Mihály udvarhelyszéki királybíráknak, hogy vegyék oltalmuk alá a fejedelmi birtokokat. Az uralkodó megtagadta a közszékelyek szabadságának visszaállítását, és késett a benyújtott panaszlevelekre adandó válasszal is. Ez a székelyeket lázadásra késztette.

Az uralkodó a felkelés békés leszerelését javasolta, a császár ugyanis attól tartott, hogy a székely támadást a török szultán kellő indokként fogja felhasználni a császári szövetséges Báthory István elleni hadjáratára. Báthorynak a székelyek megosztásának politikáját tanácsolta.
Erdély fejedelme már a császári válasz megérkezése előtt tárgyalásokba bocsátkozott a csíki és a gyergyói székely felkelőkkel. Levelekkel és követekkel kísérelte meg a már fenyegető méreteket öltött lázadás lecsillapítását, de a székelyek minden egyezkedést visszautasítottak. Ekkor Báthory István hozzálátott a felkelők ellen irányított fejedelmi hadak összevonásához, amelyeket Görgény alatt és a székelyudvarhelyi Székelytámad váránál gyűjtött össze. Ide hívta a felkelésben részt nem vevő székely primorokat és lófőket. Báthory István Székelyudvarhelyről először a székely főrendiek hadát küldte a felkelő közszékelyek ellen. A döntő ütközetre 1571. október 3-án éjjel került sor, amikor a fejedelmi hadak körülvették a felkelők csapatát, és a székely főrendiek és lófők által támogatott had győzött. Báthory István 1571. november 15-én kelt levelében arról tájékoztatta Miksa császárt, hogy a csatában sok közszékely esett el, és a Moldvába menekülni próbálók közül sokan fogságba estek.

A megszületett határozatok Báthory István magatartását dicsérték a lázadókkal szemben. Az országgyűlés döntése értelmében eltörölték „János Zsigmond újítását”, miszerint a Székelyföldön is a királyi jog alapján történt adomány a nemesi birtoklás feltétele. Az országgyűlés újra érvényt szerzett a régi székely örökösödési és örökségi szokásnak: a 32 éven át békességben és senki által nem zaklatott székely birtok örökségi birtoknak számít. Az erdélyi diétának a döntése elméletileg a székely szabadság egyik alapelemének a visszaadását jelképezte. A székelység irányába tett fontos gesztus ellenére a rendek előterjesztésére véglegesített fejedelmi végzés a közszékely támadás vezetőinek elfogatását és szigorú megbüntetését rendelte el. A felkelésben részt vett közszékelyekre azt a büntetést szabta, hogy több hónapon át ingyen dolgozzanak a nagyváradi vár építésén.

A vajda megszilárduló hatalma

Báthory István hatalma 1572-ben fokozatosan megszilárdult: önállóan tárgyalt a Portával és a szomszédos román vajdaságokkal, és önmaga döntött külügyi kérdésekben. Mindez elégedetlenséghez vezetett a császári udvarban. Miksa azt sem nézte jó szemmel, hogy Báthory István önállóan hívta össze az országgyűléseket. A fejedelem ellen irányuló egyik jelentős zavarkeltés 1572 tavaszán kezdődött, amikor a Portához és a magyar királyhoz fűződő viszonyával kapcsolatban Báthory magyarázkodásra kényszerült. Liszthy János kancellárhoz írt levelében a fejedelem arról panaszkodott, hogy bizonyos személyek – akik régebb azt terjesztették róla, hogy németté lett a bécsi fogságban – azzal rágalmazzák, hogy törökké vált, és nem akar Miksától függeni. A vádak közé tartozott az is, hogy Báthory olyan drága ajándékokat küldött a Portára, ami igen nagy költséget jelentett Erdélynek, és hogy fejedelemnek neveztette magát az országban.

Érvelése szerint csak azt tiltották meg az országgyűlés által hozott törvényben, hogy az ország dolgában senki ne tárgyaljon és ne levelezzen idegen országokkal, mert abból veszedelem támadhat. A Portára küldött ajándékokkal azt akarta elérni, hogy rendezze a határ menti villongásokból származó vitás ügyeket. Báthory azzal védekezett, hogy az ajándékozás az elhunyt fejedelem alatt is szokásban volt. Fejedelmi címének viseléséről Báthory ezt írta: „…ezt jól tudja őfelsége, hogy csak kevés az, aki az őfelségéhez való subiectiomat (alávetettségemet) értse, azonkívül az promiscua multitudo (közönséges tömeg) engemet ugyan szabad fejedelemnek vél, és observál (tisztel), hogy penig az legyen, az Török követe és levele által ugyan parancsolja, kiknek nem illik ellene szólanom, mert ha én azt kijelenteném, hogy nem én magam nevében bírom és administrálom ez országot, mi lehetne nekünk hirtelenebb veszedelem.”

Szultáni támogatás

II. Szelim levele 1572. március közepén érkezett meg, amelyben a szultán kinyilvánította, hogy Erdélyországot Báthorynak adta, miként azt János király is bírta. E levélben írtak megerősítésére 1572 novemberében Báthory István az erdélyi tanácsurak beleegyezésével a Portára küldte János Zsigmond ahdnáméjának példányát, hogy azt ugyanúgy az ő nevére állítsák ki. Ez azért volt fontos, hogy ezáltal Báthory írásban is megkapja azokat a felhatalmazásokat, amelyekkel korábban János Zsigmond rendelkezett, és amelyek egyúttal Erdélynek a sokszor hangoztatott „különleges státusát” biztosították az oszmán birodalmon belül. Báthory Istvánnak e lépését Miksa császár és a hozzá közelálló főurak úgy értékelték, hogy a vajda végleg elkötelezte magát a szultán mellett. Báthory ekkor ismét kénytelen volt magyarázkodni, miszerint Erdélyt nem a szultán megbízása, hanem saját hite alapján kormányozza, és nem fog letérni a kijelölt útról a kereszténység, a Magyar Korona és a Habsburg császár iránti kötelezettségei megtartásában.

(folytatjuk)