A szelíd hangú költőóriás – száz éve született és negyven éve hunyt el Pilinszky János

A budapesti Piarista Gimnáziumban végezte tanulmányait, ahol csak a magyarórák érdekelték, másban közepesen teljesített. Nem volt kedve tanulni, pedig már ekkor jóval szélesebb körű volt ismerete társainál. A rá később is jellemző zárkózottság, visszahúzódottság miatt nehezen tudott kapcsolatot kialakítani társaival, ezt nehezítette az is, hogy a jó tanulók csak hasonló eredményű diákokkal kerestek kapcsolatot. Később azonban olyan barátokra tett szert, akik még felnőtt éveiben is mellette maradtak. A költészettel való kapcsolata végig kitartott, végül ez segítette át a tanulási nehézségeken is. Rajongott József Attiláért, Adyért, Verlaine-ért, Baudelaire-ért, valamint Homé-
rosz Iliász című művéért is.

Tiltás és siker

A középiskola befejeztével a Pázmány Péter Egyetemen előbb jogot, majd művészettörténetet hallgatott, de diplomát nem szerzett. Első verseit a Napkelet, a Vigília és az Élet közölte, ez utóbbinak segédszerkesztője is volt. 1944-ben behívták katonának és Németországba vitték, ahol közelről láthatta az ember legmélyebb nyomorúságát, a koncentrációs táborok világát, és ez későbbi költészetének egyik alapélménye lett. Szerencsére tűzharcban nem kellett a harcmezőre lépnie, de csak 1945 őszén térhetett vissza Budapestre, mert a háború alatt az ENSZ egyik táborába került.
Hazatérése után termékeny írói időszak vette kezdetét, 1946 tavaszán Trapéz és korlát címmel megjelent első verseskötete. Ösztöndíjat kapott, néhány évig Rómában és Svájcban élt és alkotott. Közben az Újhold társszerkesztője lett, de továbbra is erős kötődések fűzték a Vigilia és a Válasz csoportosulásaihoz is.
1956-ban rövid ideig a Magvető Kiadó lektora, majd 1957-től haláláig az Új Ember katolikus hetilap belső munkatársa volt. Nagyrészt itt jelentek meg tárcái, vallásos és bölcseleti elmélkedései, művészeti kritikái.

Erről feltehetőleg mély és nem titkolt vallásossága tehetett. Második verseskötete, a Harmadnapon, csak 1959 szeptemberében jelenhetett meg, az irodalmi nyilvánosságban a 60-as évek végéig elvétve szerepelt, irodalompolitikai megítélése lassan enyhült. A hatvanas évek elejétől gyakran hívták külföldi szereplésekre, idegen nyelvű köteteinek fordítási előmunkálatai is ez időben kezdődtek meg. Többször utazott Európában (Lengyelország, Svájc, Belgium, Újvidék, Bécs, London, Róma), főleg Párizsban töltött hosszabb időt, sőt még az USA-ba is eljutott.

Újra a csúcson

A 70-es évektől itthoni népszerűsége is nőtt, 1971-ben József Attila-, 1980-ban Kossuth-díjat kapott. Sorra jelentek meg kötetei (Szálkák, Végkifejlet, Tér és kapcsolat, Kráter), a versek mellett forgatókönyvet írt Rekviem címmel. Drámái az 1974-es Végkifejlet című kötetében szerepelnek először, Életképek című színművét 1980-ban mutatták be az Egyetemi Színpadon. 1976-tól nem írt több verset, egyre inkább a széppróza foglalkoztatta. 1977-ben adta közre Egy párbeszéd regénye alcímmel a Beszélgetések Sheryl Suttonnal című kötetét, és haláláig dolgozott az Önéletrajzaim munkacímet viselő regényén, amelynek csupán három nagyobb fejezete készült el.
A hirtelen jött népszerűség nem változtatott visszahúzódó személyiségén.

Kétszer nősült, első felesége Márkus Anna festőművész volt, akivel egy kiránduláson ismerkedett össze: a költő egész nap próbált a hölgy közelébe férkőzni, a művészetről és a festészetről beszélgetni vele, de utóbbihoz nem értett. Még a nő almájából is kért egy szeletet, hogy legyen valamije, amit tőle kapott. A vonzalom ekkor nem talált viszonzásra, ám később újra találkoztak. Megállapították, hogy helyzetük hasonló:

A száműzetett érzésben osztozva született meg közös kötetük, az Aranymadár gondolata. Pilinszky írta, Anna rajzolta a mesét. Mire a kötet elkészült, szerelmük is beérett: összeházasodtak. Közös történetük mégsem végződött boldogan, házasságuk mindössze két hónapig tartott. A válást alig fél év múlva törvényesen is kimondták.
A különválás mindkettőjüket megviselte, mégis elkerülhetetlen volt. Pilinszky rövid házassága alatt is végig szenvedett, nyomasztotta, feldúlta, meggyötörte titka: a férfiakat szereti. A helyzeten tovább rontott, hogy mélyen hívő katolikusként homoszexualitását bűnnek tartotta. (Czeizel Endre orvos-genetikus több tanulmányában is arra következtet, hogy a költő látens homoszexuális volt, amivel élete végéig sem tudott megbékélni, vallásos meggyőződése nem tette lehetővé számára, hogy megélje énjének e részét.) Később évekig tartott viharos kapcsolata Jutta Scherer német vallástörténésszel, de 1978-ban megismerkedett Párizsban Ingrid Ficheux gitárművésszel, akit 1980-ban el is vett feleségül.
Pilinszky második szívinfarktusának következtében hunyt el hatvanéves korában. A halál váratlanul érte, tele volt tervekkel. 1981. június 4-én hatalmas tömeg kísérte utolsó útjára a Farkasréti temetőben.