A szlovéniai Kobarid, a valamikori Caporetto múzeum gazdag 1. világháborús kiállítási anyagot mutat be
Fotó: Csermák Zoltán
Magyarország számtalan településén áll első világháborús emlékmű. A kisebb falvakban is megdöbbenünk a hosszú, márványba vésett listákon, szinte minden család gyászolt valakit. A kataklizmában viszont gyakoriak voltak az emberi gesztusok, amelyekhez hasonlóak a második világháborús feljegyzésekben már csak elvétve szerepelnek. Az emberek emlékében is egyre dicsőbbé vált a négy borzalmas év.
2020. március 25., 18:402020. március 25., 18:40
Nehéz az első világháborúról egy évszázad távlatában objektíven beszélni, hiszen tragédiája mind a mai napig kihat a határon túli magyarság hétköznapjaira. A megítélésében gyakran a valóság és a képzelet keveredik. Amíg Németország élén egy tettre kész császár állt, a monarchiát egy elaggott, az életben csalódott uralkodó vezette. Ferenc József fia és felesége már elhunytak, s amikor Szarajevóban megölték Ferenc Ferdinándot, az idős, magányos király viszonylag könnyen döntött a háborúról – milliókat taszítva ezzel a halálba. Tény, hogy páratlan munkabírása volt, viszont történelemlátása, az aktuális nemzetközi politikában való eligazodása ekkor már hiányzott. De dolgozott rendületlenül. Egy kedves barátomnál láttam eredetiben azt a kérvényt, amelyen személyes aláírásával mentesít egy sikkasztó magyar hivatalnokot a felelősség alól. A hadsereg vezetését nem látta át, a harcok közepette is, ha nagyobb baj volt, mindig a németek siettek segítségünkre.
A második világháborúról – ha csak tehette – mindenki némán hallgatott. A kommunizmusban már az is bűnös volt, akit besoroztak a Szovjetunió elleni háborúba, vagy hadifogságból tért haza. Az első világégésnél még másként volt: a nehéz évekre az egykori hadfiak némi büszkeséggel gondoltak vissza.
Sebesülését egy rohamban dum-dum golyó okozta; a robbanólövedék életre szóló károsodást okozott a combjában. Közben az orosz katonák elértek hozzá, az egyik megállt, lecsatolta derékszíját, és elkötötte a vérző sebet. Még azt is magyarázta széles gesztusokkal, hogy bújjon egy gödörbe, mert itt még eltalálhatják. Nagyapám félholtan gurult a mélyedésbe, ahol hamarosan beteghordók találtak rá. A súlyos sebével egy tábori kórházba került, ahol a lábát is meg tudták menteni több műtéttel. Hónapokig nyújtották a sérült végtagot, míg végre felkelhetett. Fél évig nyomta az ágyat, ha fáradt volt, még idős korában is sántított egy kicsit.
Érettségi után nekem adta oldalfegyverét, amit ma is gondosan őrzök.
Az olasz front lövészárka egy múzeumi rekonstrukció alapján
Fotó: Csermák Zoltán
Másik nagyapámtól vidámabb történetet hallottam. Lehóczky Lajos a délvidéki Adáról vonult be, és Lengyelországba került. A görög kultúrának nagy tisztelője lévén minden kapcsolatát bevetette, hogy Hellászba helyezzék, de csak Albániáig jutott; postatisztként az Ohridi-tó partján látta el a szolgálatot. A rémségek talán nem érintették közvetlenül, legfeljebb a cattarói matrózlázadást említette többször. Ha jó kedve volt, mesélt bécsi útjáról is. Albániából indultak, s a hosszú úton összeismerkedett egy szimpatikus katonával, akinek nevét a bemutatkozáskor nem értette. Napokon keresztül utaztak, s Bécsig végig törték a németet. Leszálláskor, amikor bajtársa fejére esett egy csomag, nagyapám a cifra mondásból állapította meg, hogy honfitársak, sőt később azt is tisztázták, hogy az illető a harmadik faluból való.
A legtöbbet az olasz fronttal foglalkoztam. Emlékszem, amikor a szlovéniai Kobarid,
s hogy a későbbi német tábornok, Rommel is itt ereszthette ki először oroszlánkörmeit. Az újságírócsoportból volt, aki figyelt, volt, aki egykedvűen nézegette a vitrineket, a szétbontott srapnelt, a magyar vonatkozásokat. A vitrinek s az elhangzottak tanúsága szerint az olaszoknak elegük volt a háborúból. Akit elengedtek szabadságra, az nagy bizonyossággal nem tért vissza; népes családja elrejtette Itália zegzugos hegyei között. A pacifizmusra jól rímel a híres olasz zeneköltő, Puccini legfőbb gondja: amíg a fronton honfitársai hullottak, mint a legyek, a háború számára azt a „tragédiát” jelentette, hogy nem tudta Bécsben bemutatni A fecske című operettjét. A premier végül Monte-Carlóban volt, de a darabot már 1920-ban a császárvárosban is műsorra tűzték, s maga a szerző is megjelent a bemutatón.
A Duna Televízióban Észak-Olaszország egykori hadszínterein forgathattunk egy filmtrilógiát. Érdemes felidézni történetét. A Trentino megyei Roveretóban élt egy idős újságíró, Gabriele Benzannak hívták. Triesztben született, édesanyja magyar, édesapja olasz volt. 1956-ban tudósítóként dolgozott Pesten, s ő volt az utolsó külföldi újságíró, aki elhagyta az országot.
Lehóczky Lajos a délvidéki Adáról vonult be, és Lengyelországba került
Fotó: Csermák Zoltán
Gabriele Benzan elhatározta, hogy újságírói tapasztalataival segíti a rendszerváltás óta helyét kereső médiát, s három példaértékű film forgatását szervezte meg. 1996-ban a Megtörhetetlen vesszőnyaláb az észak-olasz szövetkezeti mozgalom legszebb példáit dolgozta fel, és állította példának. Két évre rá a Porló sziklák alatt című a Trentino megyei kisebbségek életébe engedett bepillantást. A film alkotói, Pekár István, a Duna Televízió egykori elnöke, Mánfai Miklós operatőr voltak, s magam a zenei szerkesztésért és a szervezésért voltam a felelős. A második filmnél szembesültünk az első világháború emlékeivel, hiszen a forgatás helyszínei egybeestek a világháború egyik legkegyetlenebb frontszakaszával. A magyar katonák földi maradványait is rejtő temetők látványa egy újabb film gondolatát érlelték meg, amely a Mire a levelek lehullanak című alkotásban valósult meg.
A sírok között sétálva, a feliratokat böngészve próbáltunk magyar neveket találni, eredménnyel.
A leszármazottakat meglelni viszont sziszifuszi feladatnak tűnt. Balla Tibor hadtörténész sietett ekkor a segítségünkre, a kutató a bécsi levéltárban azonosította és másolta ki az érintett temetők térképét és az eltemetettek listáját.
Megható volt az első találkozás a családtagokkal. Az elesett emlékét ápolták, a nevek a helybéli hősi emlékművön is szerepeltek. Előkerültek a fényképek is a fiókból, így már a hant alatt nyugvók arcmását is megismertük. A film – a leszármazottak elbeszélése nyomán – a kászonújfalui Szilveszter Mátyás, a kézdialbisi Bod Antal és a kézdiszentléleki Deák Ferenc sorsát követte. Az elhunytak emlékét megtiszteltük azzal, hogy az alkotást augusztusban Kézdiszentléleken mutattuk be.
A helyi kultúrházat a három település lakosai töltötték meg. A vetítés halálos csöndben folyt, a legtöbb idős résztvevő gyakran törölgette szemüvegét.
Az átélt személyes élmények hatására feleségemmel, Judittal ismét elutaztunk az egykori harcok színhelyére, s meglátogattuk az akkor már nagybeteg Benzant. A roveretói múzeumban olasz hadifoglyoknak a komáromi fogolytáborban rajzolt képeit fedeztük fel. Meglátogattuk a híres Maria Dolens harangot, amit harctéri ágyúkból öntöttek, s rá XII. Pius pápa szavait vésték: „semmi sem veszhet el a békével, de minden elveszhet a háborúval.”
Végezetül
Az ellenséges katonák felváltva töltötték meg demizsonjaikat, megkínálták egymást cigarettájukkal, esetleg meghúzták a másik butykosát, majd elköszönve tovább lőtték a másikat. Egy csepp emberség az embertelenségben; Szilveszter Mátyás, Bod Antal és Deák Ferenc talán többet tudott volna erről mesélni unokáinak.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
A szerdai átmeneti felfrissülés után ismét erősödik a hőség Erdélyben. Csütörtöktől napos, száraz idő várható, a hétvégére pedig több helyen 33 fokig emelkedhet a hőmérséklet. A jövő hét elején a kánikula tovább fokozódhat.
Néhány nap leforgása alatt másodszor vallott kudarcot a román államfő kormányalakítási kísérlete, ami a válság mélyülésén túlmenően lesújtó képet nyújt az elnök makulátlannak hitt politikai-erkölcsi felfogásáról is.
Miközben az Egyesült Államok a futball-világbajnokságra érkező játékosokat, bírókat és szurkolókat példátlan szigorral szűri a határain, saját utcáin továbbra is ezrek esnek erőszakos bűncselekmények áldozatául.
Téli beszámolómat azzal zártam, hogy az ott szerzett benyomások olyan mély nyomot hagytak bennünk, hogy még vissza kell térnünk. Ez az elhatározás azonban nem maradt sokáig puszta vágy: néhány hónappal később ismét Genf felé vezetett az utunk.
Miközben sokan még mindig nehezen tudják elhinni, hogy 2026-ban egy EU-tagállamban megtörténhet, hogy a falat áttörve lakoltatnak ki a hatóságok egy magyar egyházi vezetőt, olyan hangok is hallatszanak, amelyek őt teszik felelőssé a történtekért.
Az Európai Parlamentben tartott eszmecserén európai képviselők és az Egyesült Arab Emírségek szélsőségesség és terrorizmus elleni küzdelemért felelős különmegbízottja a radikalizmus és a demokratikus ellenálló képesség kérdéseit vitatták meg.
Rekordbírság a bankoknak, perrel fenyegető pénzintézetek, kártérítéssel hitegetett ügyfelek: a ROBOR-ügy egyszerre pénzügyi, jogi és bizalmi botrány az általunk is mohón táplált pénzéhes világunkban.
Még nyárias meleg és helyenként 30 fok feletti hőmérséklet várható szerdán, ám a hét második felében markáns változás következik az időjárásban. Több hullámban érkező frontok miatt záporokra, zivatarokra és megerősödő szélre kell készülni.
Migrén, álmatlanság, szorongás, klimax – egyre többen próbálják ki az gyógypiercinget, amikor gyógyszermentes megoldást keresnek régóta fennálló panaszaikra. A módszer sokak életminőségét javítja, az orvosok azonban óvatosságra intenek.
Bár a színházi nyelvnek „nincs nemzetisége”, mégis egyfajta küldetés magyar darabokat színre vinni olyan közegben, amelyben alig, vagy inkább egyáltalán nem ismerik a magyar kultúrát – vallja Tapasztó Ernő.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!