Előzzük meg a családon belüli erőszakot!

Dr. Gáll Anna

Napjainkban talán a legszomorúbb jelenség a családokban tetten érhető erőszak, amelynek igen sok formája van: a férj megveri a feleséget, a szülők súlyosan bántalmazzák a gyerekeket, de sok helyen az idős szülőket is agresszió éri. Naponta találkozunk ilyen esetekkel. Aki kívülállóként tud róla, azzal védi magát és lelkiismeretét, hogy nem szívesen avatkozik bele más család ügyeibe. Rendszerint csak akkor keressük fel egymást, ha minden rendben van.

Sokszor csak magunkra gondolunk. A másik ember élete – legyen az testvér, rokon, szomszéd, barát vagy ismerős – nem a mi dolgunk. Nem ránk tartozik, hogy a másik családjában mi történik, így nem mozdítjuk érte kisujjunkat sem. Ez a hozzáállás azonban felelőtlenség, mert sokszor rajtunk is múlik, hogy bekövetkezik-e tragédia ismeretségi körünkben. Szomszédnak, rokonnak, ismerősnek kell elsőként tennie valamit, ha a családon belüli erőszak különböző formáival találkozik, mert utána már késő sopánkodni. Sok családi tragédia megelőzhető lenne, ha idejében felismernénk a helyzet súlyosságát, és tennénk azért, hogy ez megváltozzék.

Nem elegendő azon siránkozni, hogy milyen nehéz az élet, miközben rendszeresen jut pénz alkoholra, ami elveszi az ember józan ítélőképességét. Sok helyen naponta kerül pénz az egyre drágább cigarettákra is, amely nemcsak a pénztárcát, hanem a dohányos és családja egészségét is súlyosan károsítja.

Fontos tudatosítani, hogy az otthon látott példák ragadósak. A gyerekek a családból magukkal hozzák az erőszakot, ott sajátítják el ezt a fajta „együttélési modellt”. Többen nemcsak a verekedő apukát, hanem a cigarettázó szülőket is utánozzák, így mire felnőnek, ezeket a rossz szokásokat „készen kapják”. A rossz modellek később újrateremtődnek a családalapító fiatalokban is. Kívülállóként nemegyszer megdöbbenve tapasztaljuk, hogy a gyerekek ugyanazt az egészségkárosító, életveszélyes utat követik, mint amit odahaza szüleiktől láttak.

Mások azt tanulják a családban, hogy tűrni kell. A kérdés csak az, meddig. Melyik az a tűrésküszöb, ahonnan még visszafordítható, megmenthető egy párkapcsolat? Az volna a kívánatos, hogy soha ne jussunk el erre a szintre. Ezt el tudnánk kerülni fokozottabb egymásra figyeléssel, egymás elfogadásával. Ha minden reggel hálát adnánk az Úrnak szeretteinkért, akik körülvesznek, sokkal előrébb járnánk ezen az úton. Akkor magától értetődővé válna, hogy a családta­gokhoz nem durván, hanem megértéssel kell közelednünk.

Ha a családi együttélésnek kialakul ez a szabálya, sok mindent másként látunk, és másként tudunk megoldani. Ha egymásra figyelünk, akkor természetes, hogy az idős szülőket sem hanyagoljuk el, hiszen ők sokat dolgoztak értünk.

Az elégedetlenség gyakran szül családi viszályokat, fontos tehát az egymás közötti kapcsolat rendezése. Ne feledjük, sokan nálunk lényegesen nehezebb helyzetben vannak, rosszabb anyagi körülmények között élnek. Magunk számára családunk és annak békéje, nyugalma legyen a mérce.