Minek nevezzelek?

Bár az anyaság minden nőben kódoltan benne van, mégis alapjában meginog az identitásunk, ahogy gyermekünk születik. A gyermekágyi időszakkal kezdődően ugyanis a gyermek szemszögéből leszünk meghatározva: „anya” néven. A férfiaknak valahogy könnyebb az átmenet, szívesen használják az elidegenítés módszerét. Elkezdik egyes szám harmadik személyben emlegetni magukat. – Látod, fiam, apa munkába megy, apa dolgozik, apa hazajött, ki ad puszit apának, apa fáradt, apa nem tud olyan szépen mesét olvasni, mint anya...

És a legbúsítóbb, hogy ez az apa, életünk párja, nem akar már minden héten más becenevet kitalálni számunkra, hanem elkezd „anyázni”. Személy szerint ragaszkodom a nevemhez, gondolom más is így van ezzel. Az elején mondogattam is, félig viccelődve, félig bosszankodva, hogy drágám, nem vagyok az anyád, meg, hogy ebben a családban nem anyázunk, de hiába. Ugyebár nomen est omen, s sikerült is huszonév alatt a nevünkhöz csiszolódnunk. Illik hozzánk, mint drágakő a foglalatba. S akkor egycsapásra újradefiniálnak? Persze, hogy anyák vagyunk, de ne felejtsük el, hogy elsősorban nők, Vénuszok! Az teljesen mellékes, hogy milói-e vagy willendorfi...

Tudom, hogy ezek csak szavak, de próbaképpen vessük össze egy kisgyerekes nő és egy anya egy napját:

A kisgyerekes nő vidáman ébred, a fürdőbe siet, zuhanyzik, dús hajára törülközőből turbánt csavar, gyermekei mosolyogva várják az ajtóban. Pusz-pusz tapadnak a bolyhos hófehér fürdőköpenyre. A konyhában férje egészséges reggelivel és kávéval várja. Hitvesi csók cuppan, ketten esznek. A gyerekek jóllakottan és csendesen játszanak a szobájukban...

Még mielőtt émelyegni kezdene minden kedves olvasó az idilltől, hadd lessünk bele egy anyának a napi rutinjába. Gyereksírás. Anya felébred, csukott szemmel kiszalad a konyhába, megmelegíti a tejet. Amíg a kicsik isznak, elmegy a vécére. Nem mos hajat – dönti el hirtelen. Még jó, hogy rövidre vágatta, a szoptatástól úgyis megritkult. Még egy napot kibír. Majd sapkát tesz, hisz fúj a szél. Gyereksírás. A tejet kispriccolták. Mindegy. Ágyneműt kell mosni. Meg szőnyeget is...nahát, a függönyre is csorgott? Beteszünk mindent a gépbe. A mosógép az anyák legjobb barátja. Mosógép zümmög, a gyermekek hallgatnak. Anya leül. Nem, nem leül és fenomenológiai értekezést olvasgat, nem leül és gondolkodik, hanem csak ül. Meglátja az asztalon a kávéscsészét. Nem éri el ülő helyzetből. Lábbal sikerül. Anya ül és kávézik. Keserű. Nem baj. Megáll az idő. Öt percre. Gyereksírás. Mi történt, bántottad a húgodat? Nem bántottam, csak eldőlt. Mit tehetnénk, a gravitáció már csak ilyen...a délelőtt így telik el, jön az ebéd, s a közelharc a délutáni alváskor. Semmi tente-tente, a leghosszabb mese kell, amely a polcon található. Anya megalkuszik, mese és alvás. A nagy végighallgatja, s csukott  szemmel a fal fele fordul. Anya kisompolyog a szobából. Bekapcsolja a laptopot, mocorog a lelkiismerete. Belép a fészbukra. Már éppen társasági életet kezdene élni, amikor beront nagyfia, hogy meggondolta magát, inkább mégsem akar aludni...Anya magában átkozza a szabad akaratot, miért nem élünk Makarenko idejében...Anya szeméből könnyek peregnek. Úgy érzi,  kifosztották, meglopták, elvették a kis szabadidejét is...

Nem mesélek most a nap hátralévő részéről, csak az esti rituálékra térek ki. A nő megöleli fiacskáját, jóéjt puszit nyom buksijára. Majd ölbekapja illatos kislányát, s kimegy. Az ajtóban forrón férje fülébe duruzsolja: altatás után találkozunk. Így is lesz.

Az anya megöleli fiacskáját, jóéjt kíván. Kifele menet még sok egyéb cifraság kifut a száján, mert közben rálép egy legalább tízszögű fakockára. Az ajtóban áll a férje. Altatás után találkozunk – súgja neki. Így is lesz. Találkoznak. Másnap reggel.