Zichy-örökség: érmelléki bor újratöltve

A két évvel ezelőtti rekordterméshez képest az idei szőlő- és bortermelés mennyiségét a forró nyár okozta szárazság csökkentette ugyan, a borok minősége azonban kiváló, tartják a szakemberek. A statisztikai adatok szerint idei, várható 4 millió hektoliteres bortermelésével Románia az európai ranglista 6. helyét foglalja el. Negyvenkilencmillió hektoliteres hozamával idén Olaszország lett a legnagyobb európai bortermelő, letaszítva a trónról Franciaországot.

A rendszerváltás utáni zűrös éveket maga után hagyva, úgy tűnik, mind a magyar, mind a román bortermelés magára talált, és a lassú, de biztos növekedés egyre látványosabban alakul: a magyarországi borágazat 2015-ben 12, míg a romániai 9 százalékkal bővül. A legjobb hír mégis az, hogy a romániai borok versenyében egyre hangsúlyosabb szerepet kapnak az erdélyi szőlő- és bortermelők, közöttük egyre több a magyar. Ifjabb Csávossy György borászszakember szerint Arad, Szatmár és Szilágy megyében a lepusztult szőlőültetvények helyén komoly beruházással megjelentek az új telepítések, és az új, modern technológiával felszerelt, palackozóval rendelkező szőlőfeldolgozó üzemek is: Opáloson a Wine Princess, Kárásztelkén a Vinca Pincészet, a Kémeri Borpince, de a rendszerváltás előtt országszerte híres szilágysomlyói Silvania pezsgőgyár is meg akar újulni. A nevet és szakmai elismerést szerzett erdélyi borászati vállalatok sorába tartozik a krasznabélteki Nachbil, a Crama Ratesi Szakaszon és a Kallos Wine Dobrán.

De nemcsak a Szilágyságban és Szatmáron fújnak új, biztató szelek, hanem a Partium és Erdély déli részein is. Az aradhegyaljai Balla Géza neve és borai Erdély- és Kárpát-medence-szerte ismerősök a borkedvelők körében. A rangos nemzetközi borversenyeken is kitüntetett Rékási Pincészet, a bátosi Liliac Winery és a küküllőmenti Castel Vinum palackozott borait napjainkban egyre többen ismerik.

Székely borász Bihardiószegen

A jó minőségű borok iránt növekvő fogyasztói igény felértékeli a hagyományos, de kevésbé ismert borvidékek útkeresését is. Évről évre több gazda próbál szerencsét, többségük azonban megmarad kistermelőnek, aki ömlesztve tudja borfeleslegét értékesíteni. Ez a trend ma leginkább az Érmelléken érhető tetten, habár itt is van kivétel: a 42 hektáros szőlőültetvénnyel rendelkező hegyközszentimrei Úr Pincészet hamarosan palackozott minőségi boraival lép piacra. A régió többi szőlész-borász településén – Szentjobb, Székelyhíd, Biharpüspöki, Petri, Érmihályfalva, Szalárd és Bihardiószeg, hogy csak a legfontosabbakat említsük – a kistermelői kézműves borok rendszerváltás utáni virágkorukat élik. A kilencvenes évek elején elkezdődött borversenyeknek fontos szerepük volt a borok minőségének és útjának egyengetésében: míg jó két évtizeddel ezelőtt gyenge minőség miatt sok bormintát kellett a versenyekről kizárni, 2015-ben ilyesmi csak elvétve fordul elő. Sokat segített a különböző szakmai közösségek, gazdakörök és baráti bortársaságok létrejötte.

A vidék első borászati szervezete, a Zichy Borklub a kilencvenes években Nagyváradon alakult. 2010-től egyik vezetője a gyergyóditrói születésű Rittner Tibor mezőgépészmérnök lett, aki házasság révén telepedett le Bihardiószegen. Gyerekkorában, a szülei által vásárolt szőlőből készült székelyföldi bor emlékeit felelevenítve kezdett szőlőt termelni és bort készíteni. Felsőfokú tanulmányainak helyszínén, a Iaşi-i Agrártudományi Egyetemen vett részt szőlészeti, borászati továbbképzésen, közben Diószegen apósa segítségével telepítette be első húsz áras szőlősét 2006-ban. Ő volt Bihar megye első sikeres pályázója, aki régi szőlős területek újratelepítésére kapott európai uniós támogatást 2009-ben, majd 2014-ben újra elnyert pályázattal tovább növelhette szőlészetét. A Jankai hegyen pincét és borászati eszközöket vásárolt és immár szakemberként fogott hozzá a szőlészet és borászat népszerűsítéséhez. A diószegi Zichy gazdakör elnökével, Várdai Józseffel 2011-ben alapították meg az Európai Borlovagrend Érmelléki Legátusát. A Škoda márkakereskedés nagyű kirendeltségének vezetőjeként Rittner Tibornak ma még nem megélhetése, hanem legnagyobb szenvedélye a borászat. Kezdetben azért kezdett el borászkodni, hogy legyen borkóstolóra való választéka. Amikor ez bejött, újabb és újabb célokat tűzött ki maga elé. Idén tavasszal indította el a környék első és egyetlen borászati és szőlészeti szaküzletét, ahol bort ugyan nem, de az elkészítéséhez szükséges, minden hozzávaló felszerelést megtalálhat a vásárló. Olyan kellékeket, amiért jó esetben Debrecenig kellett eddig utazni, de gyakorta Egerbe is elmentek a partiumi gazdák a szükséges alapanyagokat és szerszámokat beszerezni. Ma sokan hálásak Rittnernek, hogy vállalkozóként minden szükséges eszközt behoz a faluba.

„Sokat fejlődtünk. Rendszeresen meghívunk magyarországi borászokat tapasztalatcserére, vagy mi magunk utazunk a Kárpát-medence különböző borversenyeire. Az érmelléki borok megítélése ma már ott tart, hogy sehonnan nem kell szégyenkezve, lesütött fejjel távoznunk” – magyarázza.

Grófi örökség

A Zichy-gazdakör nemrég töltötte századik életévét. Indulásakor, az 1910-es években a gazdák népdalköre volt és az első világháború, majd Trianon elmosta. A húszas években, az impériumváltás körülményei között indult újra, ezúttal a szőlőtermesztő boros gazdák érdekvédelmi szervezeteként. A Zichy család által csúcsra járatott bihardiószegi borászat még évtizedekig élt az egykori gróf örökségéből, aki számos külföldi szőlőfajtát honosított meg helyi birtokán: a rajnai rizling, olasz rizling, orthiber, saszla, osztrák fehér, fűszeres, furmint, tramini, kora burgundi, beuzeni, veltelini, kék burgundi és a szürkebarát ma is közkedvelt szőlőfajták a környéken. Zichy karolta fel a helyi magyar fajtákat is: az erdeit, kadarkát, juhfarkat, sárfehért és az Érmellék saját szőlőjének tekintett bakatort. Nem véletlen, hogy a Magyar Királyi Földművelésügyi Minisztérium 1909-ben kiadott rendelete szerint az Érmellék borraktárát Bihardiószegen a nagyváradi főút és a vasút mentén építették meg. Itt kapott helyet a gróf által az 1870-es években beindított vincellérképző iskola is. Az impozáns, modern épület tágas pincerendszerének hatalmas hordóiban tárolták a környék borait, de a központ a két világháború között is meghatározta Érmellék borászatát. A negyvenes évekbeli kommunista hatalomátvétel után egy-két évtizedig a helyi és az érmelléki gazdák kálváriája lett a borraktár, hiszen minden szőlősgazdát arra köteleztek, hogy a saját használatra meghagyott kevéske borán felül szekereken hordja be az államnak banikért a szőlőtermését vagy a kész borát. Az egykor a falu és a környék büszkeségének számító Cserhát, Csontos, Nagyhegy és a Padalja több száz hektár szőlősét kisajátította a termelőszövetkezet, és ezzel véget ért a több évszázados megtartó hagyomány. A Vinalcohol szeszipari állami vállalat által átvett borraktár a következő évtizedekben a környékbeli és a távolabbi megyék termelőszövetkezeteinek szőlőjét dolgozta fel, elsősorban a szilágysomlyói pezsgőgyár számára. De itt működött Erdély legnagyobb vermutgyára is. A palackozó gépsorokból naponta 20–25 ezer üveg bor is kikerült a kereskedelembe. A ma is látható hatalmas hordókban, a nyolcvanas években folyamatosan 1,6 millió liter borkészlet várt feldolgozásra.

A múlt század eleji, monarchiabeli építészeti jegyeket magán viselő, impozáns épület omladozik, szinte romokban hever. A privatizálás során egy osztrák borászvállalkozóhoz került, aki nagy terveket szőtt az ipari borászat újraindítására. Ma már semmi hír felőle. Azaz annyit tudnak a falubeliek, hogy ausztriai cége csődbe ment, így a hozzá fűződő bihardiószegi álmok szertefoszlottak.

Az 1992-ben újraindított Zichy gazdakör az egykori borász hegyközséget akarta újjáéleszteni. Elnöke, a 65 éves Várdai József szerint a rendszerváltás óta sok minden gyökeresen megváltozott. Mindenekelőtt az 1990 előtti szőlősterületek nagysága csökkent le drasztikusan: a 25 évvel ezelőtti négyszáz hektárnak az egyötöde maradt, de odaveszett a négyszáz hektáros barackos is. A kisparcellás birtokba helyezés nem kedvezett az intenzív telepítéseknek, a gazdák nem tudtak, de nem is akartak összefogni. A gazdakör elmúlt két évtizede mégis eredményes és sikeres, mert a szaktanfolyamok, a különböző gazdarendezvények, borversenyek és a tanulmányi kirándulások hozzásegítették a gazdákat a borászat tudományának elsajátításához.

A bakator ígérete

Várdai Józseffel nemcsak a gazdakör múltját próbálom kibogozni, hanem saját családi története révén az is kiderül, a bihardiószegiek ezer szállal kötődtek a Zichy grófokhoz. Vendéglátóm üknagyapja – ahogyan akkoriban sokan mások – Belső-Magyarországról érkezett a gróf birtokára szőlőmunkásnak, de fiai már nem folytatták a családi hagyományt, inkább kitanulták a hentes mesterséget, ami aztán apáról fiúra szállt. Szőlője, bora, persze mindenkinek volt, de nem ebből éltek meg. Mint ahogy Várdai József sem, aki ipari szakmunkásként döntött úgy a rendszerváltás után, hogy abbahagyja a városi munkát és gazdálkodásba kezd. Hatvan hektár területen foglalkozik szántóföldi növénytermesztéssel és fél hektáron szőlőtermesztéssel. Az általa vezetett gazdakörben nagyon sokféle érdeklődésű és szakmájú ember tevékenykedik, de mindannyiukban közös a borászat iránti szenvedély. Ez tartja össze a csapatot fiatal gazdáktól mérnökig és gyári munkástól polgármesterig.

Várdai elismeri, hogy a dicső borászmúlt már csak múlt. Bihardiószegben azonban ma is nagy potenciál rejlik, csak az a kérdés, ki tudják-e használni ezt borászati vonalon. A legnagyobb szőlőtermesztő gazda, Fábián Tibor 15 hektáron gazdálkodik: ő ma az egyetlen a faluban, aki szőlészetből és borászatból él meg. Vannak ígéretes fiatalabb bortermelők – Mados Attila, Rittner Tibor, Szőnyi József vagy a bakator fajta újjátelepítésének legnagyobb híve, Heit Loránd –, akik egy hektár körüli vagy annál nagyobb területen gazdálkodnak.

Szóba kerül a bakator: többen is a legjobb húzónévnek számító tájbornak tartják, amit érdemes lenne felfuttatni, hiszen aki más vidékről jön Diószegre, szívesebben megkóstol egy helyi tájbort, mint a mindenhol elérhető borokat. Az idén 14. alkalommal megtartott helyi borversenyen nagy ígéretként szerepelt, hiszen régi magyar fajtaként jó húzóbornak számít. A gazdakör elnöke azonban nem akar illúzióromboló lenni. Úgy fogalmaz: a Zichy gróf idején 10–15 évig érlelt bakator borok ideje nem biztos, hogy vissza fog térni, hiszen a világ gyökeresen megváltozott. Másrészt ennek a régi szőlőfajtának a hozama a mai fajtákénál kisebb, szeszélyes természetéről nem is szólva. Ezt legjobban a faluban fennmaradt régi szólásmondás jellemzi: Bakar, terem, ha akar!

A falu legnagyobbja, a Fábián-pincészet

A 64 éves Fábián Tibor még a híres csombordi szőlészeti és borászati iskola végzőseként került a nagyváradi Vinalcohol szeszipari vállalat borpalackozási részlegére. 1971-től dolgozik a szakmában, és a rendszerváltás után őt nevezték ki igazgatónak a vállalat élére. A faluban élte át, amikor a termelőszövetkezet megszűnése és a földek tulajdonba vétele után az emberek három év alatt kivágták a szőlőtelepítések kétharmadát. A szocializmusból átöröklött italpiac pár éven belül összeomlott. A kormány az italforgalmazó cégeken próbálta behajtani azokat a hatalmas összegeket, amelyeket a feketepiac miatt veszített, az egekig emelt adókba és illetékekbe a privatizált vállalatok azonban belerokkantak és felszámolódtak. Maga is így került válaszút elé 2000-ben, amikor beindította saját borászati kisvállalkozását. A családi örökség mellé rendre vásárolta meg szőlős területeit, 15 hektáros telepével ma ő a megye második legnagyobb szőlőtermesztő gazdája.

Végigjárjuk a két katakombaszerű borospincét: a hagyományos, hordós borkészítést egyre inkább felváltják az inoxtartályok, amelyeknek teteje követi az edényben levő bor szintjét. Mindenhol műanyagpalackok: Fábián Tibor csak ömlesztett bort árul. Nem akar palackozási engedélyt, hiszen az azzal járó bürokratikus eljáráshoz már nincs kedve, borai ömlesztve is elfogynak. Az egyéni bortermelői engedély erre a fajta kereskedelemre ad lehetőséget. Vendéglátóm szerint nem biztos, hogy megérné, ha a jó évjáratban a pincébe kerülő évi néhány tízezer liter borát palackozná. Ma már annyian ismerik a környéken, hogy folyamatosan keresik, hívják telefonon, s viszik a bort nemcsak palackban, hanem hordószámra is, ha éppen családi eseményre, esküvőre, bulikra kell. A literenkénti öt lejes ár még nagybani forgalmazás esetén is olcsónak számít olyan minőségű borokért, amelyek a Fábián pincészetből kerülnek ki. A mintegy tízféle választék zöme száraz és félszáraz fehér és vörös bor. Egyik kedvence a tramini, amelynek a két világháború között nagy hagyománya volt Bihardiószegen. Szőlészetében maga is telepített a fajtából: külföldi vendégei szerint a traminiből készült bornak az Érmelléken egyedi aromája van, amit máshol nem tapasztalnak. Az agyagos talaj miatt az itteni vörösborok az átlagosnál savasabbak, de aromájuk és ízviláguk miatt így is nagy a keletjük.

A nagy szárazság miatt az idén leszüretelt szőlő jóval kevesebb mustot eresztett, mint más években. De nemcsak a kisebb mennyiség a gond, hanem a hiányzó munkaerő is. Ez nem bihardiószegi jelenség, hanem általános panasz: mezőgazdasági munkára, napszámra egyre nehezebb embereket toborozni. Kézimunkára pedig nagy szükség van a szőlészetben, hiszen a sorközök gépi megművelésén és a traktoros permetezésen kívül minden más – metszés, kötözés, szüretelés – kétkezi munkát igényel. Ez is szerepet játszik abban, hogy a Fábián pincészethez hasonló méretű szőlészet nincs a faluban. A rangsorban utána következők a három-négy és a másfél hektáros gazdák. A sort pedig a néhány száz vagy néhány ezer szőlőtős kisgazdák sokasága zárja.

Borversenyen szokta viccesen mondogatni Fábián Tibor: nem mindegy, hogy valaki kétszáz vagy tízezer literes tételben készít el egy versenybort. Számára nem is annyira a rendszerváltás óta elnyert sok érem és kitüntetés a mérvadó, hanem az, hogy évről évre visszatérő vásárlói kedvenc boraiknak tekintik pincészetének nedűit.

A 190 méter magas diószegi szőlőhegy oldalából, az egykori Zichy-birtok szomszédságában található Fábián-szőlőkből jó rálátás nyílik a magyar országhatárig elnyúló falura. A hatezer hektáros mezőgazdasági területű településen parányi pontocskának tűnik a szebb időket megért szőlészet.

Kitörni az ismeretlenségből

„Balla Géza aradhegyaljai borász példája követendő a Zichy gróf nyomdokaiba lépni akaró érmelléki borászok számára: hogyan lehet egy nagy múltú borvidék hagyományaira, hírnevére alapozva létrehozni egy, a modern kornak és nemzetközi igényeknek megfelelő borokat termelő, nem túl nagy méretű látványborászatot, ahol kiaknázzák az egyre népszerűbb borturizmusban rejlő lehetőségeket is” – fogalmaz ifjabb Csávossy György az érmelléki borászat jövőjével kapcsolatban. Úgy véli, a helyi fajták felkarolásának Érmelléken, Bihardiószegen is fontos szerepe lehet, hiszen a helyi hagyományokra, a helyi fajtákra alapozva aborturizmus is sokkal vonzóbb, eredményesebb lehet. Ez a trend Magyarországon is nyomon követhető, ahol sokan a hagyományos őshonos szőlőfajtákban látják a fejlődés útját: a furmintban, hárslevelűben, juhfarkban vagy a vörösborok közül a kékfrankosban. A Partium térségeként, Bihar és Szilágy megye között, a Kraszna és a Berettyó által határolt Érmellék borászatát hátrányosan érinti, hogy borvidékként nem volt egységesen körülhatárolva. A félreértésre az adhatott okot,hogy az Osztrák–Magyar Monarchia idején Tasnád, Pele, Sződemeter és Pér Szilágy vármegyéhez tartozott. A borvidék kiterjedésének megítélését befolyásolta az a tény, hogy a Szilágysággal határos településeket hol az Érmellékhez, hol a szilágysági borvidékhez sorolták, fogalmaz a szakember. Amíg az érmelléki falvaknak nem sikerül ismét bejáratot bortermelő vidékként eladnia magát, marad a mai helyzet, ahol a néhány hektáros kistermelők csak ömlesztett borként értékesíthetik boraikat.