Vintage a huszadik századból

Szakács Ágnes

Suhogó estélyik, flitteres sminkek, fel-le zizegő modellek hada a marosvásárhelyi Kultúrpalota előcsarnokában. Mikulás napja van. Jó másfél órával járunk a Vintage XX című, divattörténeti korokat felvonultató divatbemutató előtt. Elkéstem! – hasít belém a kötelességtudat, látva a talpig pontra tett ruha-smink-frizura összhangban pompázó lányokat. Magam is érintett vagyok az ügyben, hét ruhám vonul fel, modelljeim már várnak. Igaz, előre „betanultuk”, kire milyen smink, frizura vár, de azért mégis. Vállfákra akasztott kollekciómat kissé ziláltan lóbálva esek be az öltözőbe, máskor idejében kell lemondani az oly fontos és oly gondosan előkészített szakmai találkozót, ami persze végül elmaradt, összegzem a tanulságokat.

Hátul a backstage-ben kicsit megnyugszom, a folyosót benépesítő félmeztelen lányok látványa arról tanúskodik, hogy lám-lám, vannak még hozzám hasonlóan patópálként „üzemelő” tervezők. Ruhaosztás, rúzscsere, sminkigazítás – ki milyen stádiumban áll –, zajlik a modell „szintre hozása”. A cipőproblémák sikeres megoldása, az idő és a fotósok sürgetése után aztán lassan kezd visszatérni testünkbe a lélek. Már csak a sorrendet ismételgeti mantraként kis csapatunk. Kezdődhet a show!

Néhány művészetértő fiatal – elsősorban Márton Krisztina, a Teleki Téka restaurátora és Lázok Klára, a Téka igazgatója – 2009-es kezdeményezése, az arra az évre tervezett barokk év műsorát gazdagítandó barokk témájú divatbemutató nőtte ki magát Marosvásárhelyen, és talán Erdély-szerte is. Az első év után a többi nagyobb divattörténeti kor következett: empire, romantika, impresszionizmus, szecesszió, a teljesség igénye nélkül. Ahogy a Vintage XX cím is mutatja, ezúttal a 20. század a téma, ami kétségkívül óriási szabadságot kínál az alkotónak kreativitása kibontakoztatására. Tíz tervező sorakozott fel az első részben véget érni nem akaró kollekcióival. A bemutató második része egy fekete ruhás felvonulással indult az első világháború kitörésének 100. évfordulójának mementójaként. Az áldozatok emléke előtt tisztelgő, első látásra talán kissé morbid gyertyagyújtást a színpad is elbírta.

Az előadás legfőbb jellemzője a változatosság. A tervezők 20. század-értelmezése néhol elámít, néhol elismerést, néhol meghökkenést, esetenként elborzasztó hatást vált ki a közönségből. Egy biztos: senkit sem hagy hidegen. Van ott minden: színes, charleston, hippi, szexi, etno – ki-ki a maga lelkivilágához legközelebb álló kort/stílust ragadja ki a lehetőségek tengeréből, anyaghasználatban is állást foglalva egy-egy kor mellett. Néhány tervező mindenképp említést érdemel: Román Gabriella, aki kollekciójával bármelyik nemzetközi kifutón megállná a helyét, Maxin Emőke háromdarabos purity hófehér minikollekciója felüdülés a nagy tarkabarkaságban. Pop Emese flower-power értelmezése teljesen új, enyhén glamour-sikk színben mutatja be a hatvanas évek szinte unalomig feldolgozott divatját. Határozottan jólesik. Kulcsár Anna-Mária nemez kiegészítői jó ízlésről és szakmai tudásról árulkodnak. Összességében sok ügyes alkotót mutat be a szervező Márton Krisztina, Máthé Annamária és Diamandstein Judit. Feltétlenül említést érdemel a műsorban fellépő The Run együttes (Nicolette Oproiu és Lucian Moldovan), akik jól hallgatható brit popos hangzást hoznak, rászolgálva a közönség szeretetére – néhány hónapja hallottam őket valamelyik pubban, nehezen lehetett megállni, hogy zenéjük hallatán akár táncnak is nevezhető ritmikus ringatózásba ne kezdjünk.

Idén a Nőileg című magazin tette tiszteletét az eseményen, és díjazta a szerinte legügyesebb tervezőt – ez esetben Bodnár Tündét. Apró hiányérzet: a szakma vagy néhány divathoz értőbb személy jelenléte a közönség soraiban, no meg a férfiak jelenléte a színpadon. Tervezőként vagy modellként. Talán jövőre.