Hirdetés

Vintage a huszadik századból

2015. január 24., 13:542015. január 24., 13:54

Szakács Ágnes

Suhogó estélyik, flitteres sminkek, fel-le zizegő modellek hada a marosvásárhelyi Kultúrpalota előcsarnokában. Mikulás napja van. Jó másfél órával járunk a Vintage XX című, divattörténeti korokat felvonultató divatbemutató előtt. Elkéstem! – hasít belém a kötelességtudat, látva a talpig pontra tett ruha-smink-frizura összhangban pompázó lányokat. Magam is érintett vagyok az ügyben, hét ruhám vonul fel, modelljeim már várnak. Igaz, előre „betanultuk”, kire milyen smink, frizura vár, de azért mégis. Vállfákra akasztott kollekciómat kissé ziláltan lóbálva esek be az öltözőbe, máskor idejében kell lemondani az oly fontos és oly gondosan előkészített szakmai találkozót, ami persze végül elmaradt, összegzem a tanulságokat.

Hátul a backstage-ben kicsit megnyugszom, a folyosót benépesítő félmeztelen lányok látványa arról tanúskodik, hogy lám-lám, vannak még hozzám hasonlóan patópálként „üzemelő” tervezők. Ruhaosztás, rúzscsere, sminkigazítás – ki milyen stádiumban áll –, zajlik a modell „szintre hozása”. A cipőproblémák sikeres megoldása, az idő és a fotósok sürgetése után aztán lassan kezd visszatérni testünkbe a lélek. Már csak a sorrendet ismételgeti mantraként kis csapatunk. Kezdődhet a show!

Néhány művészetértő fiatal – elsősorban Márton Krisztina, a Teleki Téka restaurátora és Lázok Klára, a Téka igazgatója – 2009-es kezdeményezése, az arra az évre tervezett barokk év műsorát gazdagítandó barokk témájú divatbemutató nőtte ki magát Marosvásárhelyen, és talán Erdély-szerte is. Az első év után a többi nagyobb divattörténeti kor következett: empire, romantika, impresszionizmus, szecesszió, a teljesség igénye nélkül. Ahogy a Vintage XX cím is mutatja, ezúttal a 20. század a téma, ami kétségkívül óriási szabadságot kínál az alkotónak kreativitása kibontakoztatására. Tíz tervező sorakozott fel az első részben véget érni nem akaró kollekcióival. A bemutató második része egy fekete ruhás felvonulással indult az első világháború kitörésének 100. évfordulójának mementójaként. Az áldozatok emléke előtt tisztelgő, első látásra talán kissé morbid gyertyagyújtást a színpad is elbírta.

Az előadás legfőbb jellemzője a változatosság. A tervezők 20. század-értelmezése néhol elámít, néhol elismerést, néhol meghökkenést, esetenként elborzasztó hatást vált ki a közönségből. Egy biztos: senkit sem hagy hidegen. Van ott minden: színes, charleston, hippi, szexi, etno – ki-ki a maga lelkivilágához legközelebb álló kort/stílust ragadja ki a lehetőségek tengeréből, anyaghasználatban is állást foglalva egy-egy kor mellett. Néhány tervező mindenképp említést érdemel: Román Gabriella, aki kollekciójával bármelyik nemzetközi kifutón megállná a helyét, Maxin Emőke háromdarabos purity hófehér minikollekciója felüdülés a nagy tarkabarkaságban. Pop Emese flower-power értelmezése teljesen új, enyhén glamour-sikk színben mutatja be a hatvanas évek szinte unalomig feldolgozott divatját. Határozottan jólesik. Kulcsár Anna-Mária nemez kiegészítői jó ízlésről és szakmai tudásról árulkodnak. Összességében sok ügyes alkotót mutat be a szervező Márton Krisztina, Máthé Annamária és Diamandstein Judit. Feltétlenül említést érdemel a műsorban fellépő The Run együttes (Nicolette Oproiu és Lucian Moldovan), akik jól hallgatható brit popos hangzást hoznak, rászolgálva a közönség szeretetére – néhány hónapja hallottam őket valamelyik pubban, nehezen lehetett megállni, hogy zenéjük hallatán akár táncnak is nevezhető ritmikus ringatózásba ne kezdjünk.

Idén a Nőileg című magazin tette tiszteletét az eseményen, és díjazta a szerinte legügyesebb tervezőt – ez esetben Bodnár Tündét. Apró hiányérzet: a szakma vagy néhány divathoz értőbb személy jelenléte a közönség soraiban, no meg a férfiak jelenléte a színpadon. Tervezőként vagy modellként. Talán jövőre.


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 30., csütörtök

Időkapszula a toronyban: hit, kitartás és összefogás kíséri az apahidai református templom építését

Fontos mérföldkőhöz érkezett az apahidai református közösség templomépítése: a Krónika munkatársainak jelenlétében időkapszulát helyeztek el az épülő torony egyik szegletében.

Időkapszula a toronyban: hit, kitartás és összefogás kíséri az apahidai református templom építését
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Van élet a csiperkén túl: pincéből épít vállalkozást egy székelyföldi gombatermesztő

Erdélyben még rétegjelenség a gombatermesztés, de egyre többen látnak benne lehetőséget. A székelyföldi Márton Zoltán gourmet-gombákat termeszt, hírportálunknak arról beszélt, hogyan működik a termesztés, mivel érdemes kezdeni, és meg lehet-e élni belőle.

Van élet a csiperkén túl: pincéből épít vállalkozást egy székelyföldi gombatermesztő
2026. április 29., szerda

A lényegest a fontostól – Dr. Sárosi Arthur a folyamatosan bővülő diakónia elmúlt évtizedeiről

Dr. Sárosi Arthur, a kolozsvári diakóniai munka egyik meghatározó alakja a rendszerváltás utáni években indult el azon az úton, amely mára Erdély-szerte ismert intézményhálózatot eredményezett.

A lényegest a fontostól – Dr. Sárosi Arthur a folyamatosan bővülő diakónia elmúlt évtizedeiről
2026. április 28., kedd

Toxikus koalíció, avagy a vesztébe rohanó Románia

Pontosan egy héttel azután, hogy megvonta a politikai támogatást a Bolojan-kormánytól, felrobbantva a tíz hónappal ezelőtt összeállt koalíciót, a román Szociáldemokrata Párt (PSD) folytatta politikai ámokfutását.

Toxikus koalíció, avagy a vesztébe rohanó Románia
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

„Mindent ugyanúgy csinálnék, csak egy kicsit többet.” Százéves a kisiratosiak „Tanárbácsija”, Benedek Sándor

A még mindig jó egészségnek és szellemi frissességnek örvendő pedagógus olyan korszakok tanúja, amelyeket a mai nemzedék tagjai elbeszélésekből, vagy csak a történelemkönyvekből ismerhetnek.

„Mindent ugyanúgy csinálnék, csak egy kicsit többet.” Százéves a kisiratosiak „Tanárbácsija”, Benedek Sándor
2026. április 25., szombat

Erdély és a Partium fiataljai, idősei is megismerhetik a zenés színház varázsát a Kolozsvári Magyar Operának köszönhetően

A Kolozsvári Magyar Opera immár 5 éve lehetővé teszi erdélyi és partiumi települések lakói számára, hogy megismerkedhessenek a zenés színház varázsával.

Erdély és a Partium fiataljai, idősei is megismerhetik a zenés színház varázsát a Kolozsvári Magyar Operának köszönhetően
2026. április 24., péntek

Italiano vero: nyakunkba vettük az Adria királynőjét Olaszországban (2.)

Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.

Italiano vero: nyakunkba vettük az Adria királynőjét Olaszországban (2.)
Hirdetés
2026. április 22., szerda

Italiano vero: autóval Olaszországba az igazi pizzáért, spagettiért, Velencéért (1.)

Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.

Italiano vero: autóval Olaszországba az igazi pizzáért, spagettiért, Velencéért (1.)
2026. április 21., kedd

Napos, de szeles idő jön: fokozatos felmelegedés a hét végére

Szeles, de többnyire napos napok következnek a térségben: a hét közepén még hűvös marad az idő, a hétvégére azonban jelentős felmelegedés érkezik. Csapadék csak elszórtan fordulhat elő, ugyanakkor az északi szél több napon át erős marad.

Napos, de szeles idő jön: fokozatos felmelegedés a hét végére
2026. április 20., hétfő

Megnevezhetjük a politikai káosz felelősét: PSD

Mindössze két hét telt el azóta, hogy az egyik nemzetközi hitelminősítő a politikai instabilitás kockázatára – és annak kedvezőtlen mellékhatásaira – figyelmeztetett Romániával kapcsán, és a politikum tett róla, hogy ez önbeteljesítő jóslattá váljék.

Megnevezhetjük a politikai káosz felelősét: PSD
Hirdetés
Hirdetés