Világnemzet anyaországi háttérrel

Sikeres 24. Tusványoson vagyunk túl. A rendezvény bebizonyította, hogy folyamatosan képes fejlődni – jelentette ki a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor „szenátusának” társelnöke, Toró T. Tibor. Az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke az önrendelkezés kérdéskörét, kormány által tervezett régióátalakítást és a jövő évi magyarországi parlamenti választásokat tekintette a 24. tábor legfontosabb témáinak. Azzal maga is egyetért, hogy idén kissé háttérbe szorult a román–magyar párbeszéd. „Nem kell politikai szakértőnek lenni ahhoz, hogy észrevegyük, mennyire ingatag lábakon áll a kormánykoalíció, bármelyik pillanatban széteshet, és ebben az esetben mindkét párt számít az RMDSZ-re. Ilyen helyzetben nem jönnek el a szabadegyetemre számukra kényes témákról értekezni” – próbált magyarázatot találni a román politikusi távollétre.

Toró T. Tibor sajnálatosnak nevezte, hogy a tusnádfürdői rendezvényen nem adódott lehetőség a romániai magyar politikai szervezetek közti párbeszédre. „Bár az EMNP mindent megtett annak érdekében, hogy ez a párbeszéd létrejöhessen, az RMDSZ – annak ellenére, hogy a rendezvény előtt néhány nappal még úgy tűnt, csúcsvezetési szinten is képviselteti magát – mondvacsinált okokból távol maradt. A hivatalos indoklás – úgymond szolidaritást vállaltak Tamás Sándorral, a Kovászna megyei önkormányzat elnökével –, szerintem a kérdésben testületi döntés született. Stratégiai lépés volt, ami arra utal, hogy az RMDSZ továbbra sem akarja elismerni a Néppárt szerepét. A háttérbeszélgetések alapján azonban kiderült ki, hogy az RMDSZ is egyetért velünk abban, hogy az erdélyi magyar pártoknak a mozgósítás a feladatuk a magyarországi választásokkal kapcsolatban.”

 Macitól a MISZSZ-ig

Csűrdörmögő, a szavazás nyomán elkeresztelt tusványosi kabalamaci idén a kakukkos óra szárnyas állatának szerepét is átvette és az egyre tágabb értelemmel rendelkező székely zászló alatt pontos időjelzést adott július 23-án: a „mi időnk” tartott is négy napon és öt éjszakán át. A 24. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor több mint ötven oldalas idei programfüzete legalábbis erről tanúskodik, s aki bele is kóstolt a programokba, megállapíthatta: zsúfolt, de tartalmas tusványosi forgatag volt az idei is. Bár a politikai paletta idén nem volt túl színes – az óvodai civakodásra hasonlító egymásra mutogatásból csak a valódi okok maradtak ki a meghívás és/vagy távolmaradás mesei (szó)fordulatokkal tarkított történetéből – a program apolitikus része így is sokaknak szólhatott: pártszimpátiától, nemtől és életkortól függetlenül. Magyar-román párbeszédre pedig olyan témák szolgáltattak alapot, mint nemzeti jelképeink – Sabin Gherman és Lucian Mândruţă publicisták is letették a garast egymás kultúrája és közös értékeink mellett ‒ vagy az online „rom-magyar” barátság. Határainkon túlról pedig nem csak magyarországi politikusok és közéleti szereplők, hanem olyan külföldi személyiségek is ellátogattak Tusnádfürdőre, mint például a moldovai Gagauzia kormányzója, Mihail Formuzal.

A főszervező Kisebbségekért Pro Minoritate Alapítvány és a Magyar Ifjúsági Tanács negyedszáz hivatalos partnerével karöltve 25 helyszínen forgatta a mi időnk kerekét. A Lőrincz Csaba sátor idén is a rendezvénysorozat vezérhajójának számított: a sepsiszentgyörgyi születésű, 49 esztendősen elhunyt politológus nevét viselő, egykori Fősátor szolgált a legfontosabb előadások és beszélgetések helyszínéül. Az esti koncertek helyszíne pedig szintén a szokásos, azaz a nagyszínpad volt. Bár ez utóbbi helyszínhez idén a szokásosnál is több koncert és buli társult: a Magna Cum Laude vagy a Csík zenekar utolsó akkordjai után sem maradt csendes a tusnádfürdői völgy. A MISZSZ-sátor színpada mellett a mindig zsúfolt csűr, az idén debütáló Cseh Tamás sátor és a már szintén „bejáratott” DEPO-T-Systems sátor a maga rendjén kiakaszthatta volna a „megtelt” táblát. Ha lettek volna fizikai korlátai a bulihelyszíneknek, de szerencsére nem voltak. A DEPO, vagyis Design Pont&Kreatív műhely napközben olyan témáknak szolgált otthonul, mint az animációk, építészet, divat, este viszont a jó zenéknek hódolt, akárcsak az a sok száz fiatal, aki a zuhanyzók melletti, Medve-köznek keresztelt terepen bulizott a dj-k, vagy a Szempöl együttes zenéjére. A MISZSZ-sátor zenei kínálatát ‒ előbb elő koncertek, majd dj-session-ök ‒ pedig minden sátorozó élvezhette, akár akarta, akár nem, mivel idén is kiérdemelte a táborozókhoz legközelebbi, leghangosabb és leghosszabb ideig zenét szolgáltató sátor megtisztelő címét.

 Átlényegült focipálya

A futballpályán kapott helyet a több könyv bemutatójához is otthonul szolgáló Tilos kávéház, és a Cseh Tamás sátor, ahol napközben találkozni lehetett az esti nagykoncertek előadóival. Átellenben, az Erdély Caféban naponta más-más tematika szerepelt: az erdélyi örökség, erdélyi termék és Erdély jövőjét is taglaló előadások a Magyar Turizmus Zrt. helyszínének szomszédságában zajlottak, ahol magyarországi régiókat követett a napi kínálat. Látvány és hangzás szempontjából is teljesen újnak számított viszont az MTVA látványos rádióstúdiója: a Kossuth és a Petőfi Rádió élő műsorokkal is jelentkezett az erdélyi táborból.

A tágabb szomszédságot a főként gazdasági témákat tárgyaló Wekerle-Mikó sátor és a napközben ifjúságot képviselő, ám a „komolyságot” estére teljesen levetkőző MISZSZ-sátor jelentették: ez utóbbi helyszínen napszállta idején a dumaszínház műfajának jeles és méltán „kinevetett” képviselői vették át az irányítást. Néha túlságosan is, hiszen a szemközt álló Kós Károly sátor kevésbé vicces, ám mindenképp érdeklődésre számot tartó előadásainak furcsa aláfestésként szolgált a fel-felhangzó kacajhullám. A Kós Károly sátor közéleti, politikai témáit viszont jól kiegészítették a Commitmentesek oktatásügyi beszélgetései.

Arcok Erdélyből

Elhagyva a focipálya és a sportcsarnok területét, valamint a Gyöngyvirág lassan már mitikussá emelkedett teraszát, a faházikók változatlanságot sugalló sora között kapott helyet az MTVA élménysarka: itt nem csak meséket vagy filmeket lehetett nézni, hanem mesehősökként is lehetett pózolni, sőt, részt lehetett venni azon az arcfotózáson is, amelynek eredményeit a köztévé reklámszüneteiben láthatjuk. Szóval, ha erdélyi arcok bukkannak fel a képernyőn, a felvételek valószínűleg Tusványoson készültek.

A „térség” további kínálatát adta a nappali vetítések és éjszakai „duhajkodások” otthona, a Csűr, az irodalmi fókuszú Csűr-terasz, a minden évben Tusványoson szolgáló keresztény Keskeny út sátor, a főleg édesanyáknak és csemetéiknek szóló CsAK EGY sátor, az Integratio Alapítvány EU-karavánja, de a két erdélyi magyar magánegyetemet képviselő programhelyszínek is. Utóbbiak fiatalos lendülettel és témákkal várták a táborozókat, így aki arrafelé tévedt, mindaddig tán fel sem merült tudományos kérdésekre is választ kaphatott.

A névsorolvasás nem volna teljes Tusványos egyik legsokoldalúbb helyszíne nélkül: a Magyar Teátrum színházi sátra nem csak a szó szoros értelmében vett színházi produkcióknak adott otthont, sőt, előtere nappal a kisgyerekes szülők számára hozhatott megnyugvást: a sok színes gyerekjátékot sok apró kéz szorongatta a négy nap alatt, miközben mellettük a felnőttek sem unatkoztak, például ördöglakatot próbáltak nyílásra bírni. A Nemzeti Színház épülettörténeti kiállítása és a Weöres-centenárium olvasósarka hozta az idei Tusványos Teátrum újdonságait, de eleddig nem látott látványosságot hozott az a bejárható „labirintus installáció” is, ami az infógrafika sűrített színes nyelvén vázolta Erdély történelmi esélyét, az autonómiát. A tábor ‒ több értelemben véve is ‒ legegyedibb pontját idén is a Corvina sátor borkóstolói jelentették, s ezzel körbe is jártuk a helyszínt, amelyet egyszer azért csak meglátogatott egy élő „der medve”, ám szerencsésen távozott is.

 Sátortalanul

A helyszínek sora természetesen csak egy a több Tusványos-tényező közül, hiszen az úton, vagy sörcsap mellett töltött idő, az idei fehér egyenpólót viselő két fiatal hulladék pillepalackokból készített tutajának érkezése, vagy „Az autonómia a megoldás” feliratú karszalag beszerzése, illetve a „Tusványos rabja vagyok” üzenetű fénykép készítése sátorfüggetlenül zajlott. Akárcsak az a sok-sok köszöntés és bemutatkozás is, ami Tusnádfürdőn minden évben változatlanul zavarba hozza az embert. Rendkívüli premierként Tusványoson mutatták be a Kriza János Vadrózsák című székelyföldi népköltészeti gyűjtésének második részét – 150 évvel az első kötet megjelenése után.

„Tusványos forevör! Millió köszönet minden szervezőnek! Jövőre ott vagyunk! Ilyen képeket meg ne tegyetek fel, mert megszakad a szívünk” ‒ áll a tábor több mint 12 ezres „Facebook-táborának” egyik lakója által közölt hozzászólásban, utalva egy olyan felvételre, melyen a nyüzsgő helyszín immár elárvulva emlékezik az épp csak elmúlt szép időkre. Az időre, amelyik a miénk volt, és közel egy hét együtt töltött idő után bizton állítható: a miénk is lesz. Nem csak Románia legkisebb városában, Tusnádfürdőn, hanem kinek-kinek az otthonában is.

 A kettős állampolgárság kérdése

„A 20. századi történelem Magyarországot szétszórt nemzetté tette, úgy, hogy egyes nemzetrészek közé csak választóvonalakat húztak. Ha a magyarok egy erős nemzet akarnak lenni, akkor csak világnemzetként tudnak azzá válni” – hangsúlyozta a miniszterelnök. A dolgok jelenlegi állása szerint közjogi kapcsolatokat létrehozni a világon élő magyarok között nem területi alapon, hanem az állampolgárság kötelékén keresztül lehet. „Ez az a dimenzió, amikor az országpolitika átlép nemzetpolitikába. Mert Magyarországnak nemcsak az a fontos, hogy a belföldi magyarok gyarapodjanak, hanem azt az egyensúlyt kell megtalálnunk, ahol minden magyar egy olyan rendszerhez tud kapcsolódni, ahonnan erőforrásokat kaphat. Ennek a módjait kell kidolgoznunk, de mindennek az alapja az a kötelék, amit a világban szétszórva élő magyarok és Magyarország között az állampolgárságon keresztül fennáll” – fejtette ki.

A rendezvény keretében felszólaló Tőkés László azt kérte Orbán Viktortól, hogy a magyar kormány vállaljon védhatalmi státust Erdély felett, ahogyan Ausztria is tette Dél-Tirol esetében. A kérés heves román bírálatokat váltott ki, sokan azt is megkérdőjelezik, hogy az EU-ban létezik ilyen gyakorlat. Tőkés egyébként már-már évekkel ezelőtt – például 2011-ben, az Európai Parlament alelnökeként a Kárpát-medencei Magyar Autonómia Tanács első, brüsszeli ülésén – felvetette a védhatalmi státus gondolatát, amelyet szerinte a magyar alkotmányban kell rögzíteni. A kezdeményezést erdélyi magyar szervezetek is felkarolták, elsősorban a Székely Nemzeti Tanács, amely a Székelyföld esetében látja elképzelhetőnek a védhatalmi státusz kiterjesztését.

Martonyi János külügyminiszter idén a Krónikának és az Erdélyi Naplónak adott interjúban áprilisban úgy válaszolt: a védőhatalom szót Magyarország már nem használja, olyan nemzetközi jogi kategória ez, amit Budapest nem vet föl.

Koncert „terem”
A 24. Bálványosi Szabadegyetem és Diáktábor mindkét alappillére ‒ a fesztivál hangulatú esti koncertek és a szabadegyetemet idéző nappali panelek ‒ jól teljesített. Nem kellett lasszóval fogni az előadások hallgatóságait, mint ahogyan koncerteken sem lehetett panasz a nézők jelenlétére, vagyis a létszám példásan alakult. Szerencsére ehhez párosult a kellő hangulat is: a beszélgetéseken tán kevésbé tudott megnyilvánulni, ám estére mindig a közeli Sólyomkő tetejére hágott. Első este a felvidéki Semi Holsen vendégeskedett az Olt partján, majd a Magna Cum Laude tért vissza a táborba, és melegítette a még bátortalan hangokat. Második este már nem volt pardon: a Budapest Bár és a Csík Zenekar kombinációja sokak szerint felülmúlhatatlan maradt. Bárhogy is, jó volt végigénekelni a 25 esztendős Csík zenekar egyedi feldolgozásait ‒ köztük a méltatlan epigonok által agyonismételt, ám a „források” által vége mégis rehabilitált Most múlik pontosant is ‒, mint ahogy a különösebb műfaji csavart nélkülöző Én vagyok az, aki nem jó című népdalt is hűségesen dalolta a teljes közönség.
Csütörtök estére a Beatrice frontembere, Nagy Feró teremtett kvázi tehetségkutató hangulatot azzal, hogy egy színpadra merészkedő fiatalembernek nemes egyszerűséggel odaajándékozta a gitárját. Pénteken a tusványosi bérlettel rendelkező hazai Role után Demjén Ferenc hódította és vonatoztatta a tömeget, szombaton pedig mesterhármassal búcsúzott a szabadegyetem fesztiváloldala: az erdélyi szálakkal is rendelkező Magashegyi Underground után az utánozhatatlan Ghymes játszott határok nélküli és túli muzsikát. S hogy a terek, s területek keveredése teljes legyen, a Balkan Fanatik eklektikus zenéjének akkordjai zárták a tábort, amelynek mai helyszínén már a Krisztus előtti második században laktak.

Ellenszerek Európára
A hagyományoknak megfelelően idén is koncertközönségnyi hallgatóság követte figyelemmel Orbán Viktor tusványosi beszédét. A magyar miniszterelnök mondandójának súlypontjait az Európa előtt állótörténelmi kihívásokra adandó válaszok, valamint a jövő évi anyaországi választások jelentették.
A magyar kormányfő „rögtön a dolgok közepébe vágva” igyekezett megfelelő értelmezési keretbe foglalni mindazt, amit a magyar kormány Magyarországon és a Kárpát-medencében tesz. „Mai előadásom első állítása az, hogy ma egy ugyanolyan súlyú, ugyanannyira radikális negyedik átrendeződés időszakát éljük. Ismét megkérdőjeleződtek a világpolitikai pozíciók, Európa súlya és szerepe. Reális veszélyként kell szembenézzünk azzal, hogy a kontinens elveszítheti azokat a kulturális, gazdasági és civilizációs pozíciókat, amelyeket hosszú évszázadokon keresztül birtokolt. Az egyik kérdés az, hogy van-e erre Európának ellenszere?” – szólt a közönséghez. Szerinte ennek az ellenszernek a megtalálására az EU intézményei alkalmatlanok. „Ilyen válaszok kizárólag nemzetállami szinten fogalmazódhatnak meg” – hangsúlyozta Orbán.
A miniszterelnök szerint a nemzetstratégia első számú kérdése: Magyarország haszonélvezője vagy kárvallottja lesz-e a küszöbön álló átalakulásnak? „Az elmúlt ötszáz év során nagyon ritkán és rövid ideig állt fenn az a helyzet, hogy az ország képes volt rendelkezni a saját erőforrásai fölött. Megtörtént a rendszerváltás, de Magyarország mind gazdasági, mind pénzügyi értelemben a politikai szabadság ellenére kiszolgáltatott és kihasznált ország maradt. Kiszolgáltatott országnak lenni pedig annyit tesz, hogy a belföldön megtermelt javak kikerülnek a rendelkezésed alól, és máshol hasznosulnak” – magyarázta Orbán. Okfejtésében úgy fogalmazott: a kulcskérdés az, hogy az előállított termékből és értékből mennyi marad az országban. „Az a helyzet, hogy a két dolog – a nemzeti össztermék és a rendelkezésünkre álló felhasználható érték – között igen jelentős, mintegy kétezer milliárd forint a különbség” – érzékeltette az anyaországi valóságot.
Rámutatott: azáltal, hogy Audit vagy Mercedes-Benzt gyártanak, rengeteg munkahely teremtődik, de az előállított profit tekintélyes része a nem magyarországi székhelyű gyáré lesz. A jövedelmek másik része a bankok profitja, aminek nagy részét ugyancsak kiviszik, ezért indokoltnak nevezte a bankadó bevezetését. Hasonló „pénzszivattyú” működik akkor is, amikor a forint árfolyamát mesterségesen lerontják, míg a Nemzeti Bank alapkamatát magasan tartják. A monopol pozícióban lévő multinacionális cégek ármeghatározása is fölötte van az indokolt profitnak, amit szintén kivisznek az országból, de a devizahiteles konstrukció is hasonló típusú.
E logika mentén a kormány pontokban szedte össze azokat a feladatokat, amelyek a magyarok által megtermelt értékek fölötti nemzeti rendelkezés kiterjesztését szolgálja. Orbán fontosnak nevezte, hogy közép-európai tekintetben számottevő, nemzeti kézben lévő vállalatai legyenek Magyarországnak. A következő a korábban igazságtalanul szétosztott közterhek igazságos szétosztása, megszüntetve a pénzügyi szektor és a nagy multik kiváltságait. Emellett a demográfiai programot is hangsúlyos elemként említette, akárcsak a devizahitelek magyar pénzügyi rendszerből való kivezetését.