Végső sípszó a dicsői stadionban?

Balra kanyarodva a Küküllő menti kisváros főteréről, alig pár száz méterre szívszorító látvány fogadja az embert: a valamikor több ezer nézőt vonzó Chimica-stadion teljesen lepukkant állapotban vár új gazdára. A gyepszőnyeg, úgy ahogy, állja a sarat, egy-egy alsóbb szintű barátságos mérkőzésre még alkalmas, a lelátók viszont tönkrementek, a valamikori öltözők már nem léteznek. Évekkel ezelőtt bezárt és ócskavassá degradálódott a helyi vegyipari kombinát, majd megszűnt annak csapata, a hosszú ideig másodosztályos Chimica. Nem sokkal később pedig a sportlétesítménye a helyi Poliglot Kft. tulajdonába került, mely képtelen volt bankkölcsöneit törleszteni és elveszítette ingatlanjait. Ma egy törvényszéki felszámoló árulja az Olx.ro hirdetési oldalon a stadiont, viszont aligha remélheti, hogy valaki is több százezer euróért egy olyan lepukkant sportbázist vásárol, amelynek nem változtathatja meg rendeltetését. „Egy sportközpontot nem egyszerű értékesíteni, mint ahogyan például egy magánházat el lehet adni. De nekem nem sürgős az üzlet” – mondja a neve elhallgatását kérő jogi felszámoló. Néhány évvel ezelőtt a bank még 1,2 millió eurót szeretett volna behajtani a stadion értékesítésével, érdeklődés hiánya miatt azonban az ár évről évre csökkent. Hogy a végrehajtónak nem sürgős az üzlet, teljesen érthető, hisz nem a saját ingatlanja forog kockán. A dicsői sportbarátoknak viszont rendkívül fontos lenne a stadion megmentése, annál is inkább, mivel rengeteg szép emlék fűzi őket hozzá. Hajdanán az idős Benyovszky, majd sokkal később Bölöni, Fazakas, Unchiaş, a két Bozeşan, Vunvulea, Varró, Jenei, Márton Levente, Stoica II., Szöllősi, Gligore, Körtesi, Pîslaru, Biró II., Mátéfi, Szabó, Both II., Groza, Hîncu, Ogrean, Máthé, Mãrginean – csak pár név, amely a híres dicsői tehetségkutató laborból került fel az ASA-hoz vagy valamelyik más élvonalbeli csapathoz, vagy éppenséggel ide vonult vissza levezetni felsőbb szintű pályafutását.

Vegye meg az önkormányzat!

A dicsői labdarúgás legjobb „termékének” számító Bölöni jól tudja, a tekepályát és a kisebb csarnokot is magába foglaló sportkomplexum gondja gazdasági eredetű. „A helyzet súlyos, hiszen a vegyipari kombinát volt az, amely évtizedeken keresztül életben tartotta a csapatot és stadionját. A kombinát bezárását az egész város megsínylette. A fiatalok nem látnak jövőt, így sajnos a sport is eltűnt” – állapította meg szomorúan a szülővárosától több ezer kilométerre, az arab világban edzősködő Bölöni. Valamikori dicsői, majd vásárhelyi csapattársa, Fazakas Árpád megfejtette, ki és miként tudná megmenteni az amúgy is enyészetnek indult létesítményt. „Dicsőszentmártonnak sokáig egy rögbis polgármestere volt, Octavian Popa. Ha annak idején, amikor a kombinát áruba bocsátotta a stadiont, amin ő is játszott, az önkormányzat nem vette meg, akkor vásárolja meg most, amikor a várost egy volt futballista és bíró irányítja, Sorin Megheşan!” – javasolja a dicsői, majd a vásárhelyi szurkolók egykori kedvenc jobbszélsője, aki élete és csapata egyik legjobb meccsét a Chimica-pályán játszotta. Akkor a dicsőiek 4-0-ra hengerelték le a feljutásért küzdő nagy nevű Bukaresti Rapidot. A Fazinak becézett sportember négy–öt esztendővel ezelőtt fordult meg itt utoljára, amikor gyermekcsapatát hozta vendégszerepelni. Jól emlékszik: a pálya még használható volt, de az öltözők már nem léteztek. A testnevelő tanárként és labdarúgó edzőként tevékenykedő egykori csatár szerint ha a polgármesteri hivatal nem lép közbe, a stadion teljesen lepusztul. Igény volna a sportbázisra, hisz a polgármester elmondása szerint is mintegy háromszáz dicsői gyerek kergeti a bőrt és játszik különböző korcsoportos bajnokságokban.

Ennyiért kettőt is lehetne építeni

A helyzet azonban ennél bonyolultabb. Szabó Albert, a megyei önkormányzat dicsői RMDSZ-es képviselője szomorúan nyugtázza, hogy nincs mihez kezdeni a sportlétesítménnyel. „Patthelyzet alakult ki: a Poliglot cég ellen – mely annak idején megvásárolta a kombináttól – csődeljárás indult. A stadion eladó, de a felszámoló által kért pénzért ki vegye meg?” – teszi fel a költői kérdést Szabó, aki rövid ideig a város alpolgármestere is volt. „Ennyiért biztos, hogy nem vásárolja meg senki!” – érkezik Sorin Megheşan jelenlegi elöljáró határozott válasza. Mint mondja, az önkormányzat legfeljebb 50 ezer eurót ajánlana a létesítményért, semmiképp sem 884 ezret. „Annyi pénzért két új stadiont építünk!” – állítja. Felvetésünkre, hogy központi fekvése miatt a közel húszezer négyzetméteres teleknek azért ötvenezernél lényegesen nagyobb értéke lehet, ami Segesváron is kiderült, ahol a valamikori C osztályos Metalul stadionja helyett ma egy jól menő szupermarket áll, a polgármester közbevág: a törvények nem teszik lehetővé a sportbázisok felszámolását. „Nem érdekel, hogy mi történt Segesváron, én azt tudom, hogy mindaddig, amíg egy stadion helyett nem építesz egy másikat, nem bonthatod le és nem változtathatod meg a rendeltetését” – magyarázza.

Bár a Chimica-pálya még nem ment teljesen tönkre, a város néhány évvel ezelőtt alakult csapata, a jelenleg negyedosztályos Unirea Tricolor a Dicsőszentmárton közelében fekvő Csüdőtelkén játssza meccseit. Ott legalább vannak öltözők és a gyep is aránylag gondozott. Az egykori futballistának, majd a játékvezető Megheşannak mégis sír a lelke. Nemcsak azért, mert számos szép emlék fűzi a napi piac mögötti pályához, hanem azért is, hogy mivé züllesztették felelőtlen személyek. A gondok akkor kezdődtek, amikor egyik elődje úgy hagyta jóvá a stadion tőszomszédságában a szupermarket építését, hogy lehetővé tette azt is, hogy a futballpályából tíz métert, az azt körülvevő atlétikagyűrűből pedig egy negyedet lecsípjenek. „Nem értem ezt a fejetlenséget, hogyan csonkíthattak meg így egy sportlétesítményt, valósággal tönkretéve mindkét pályáját” – méltatlankodik a városatya.

Csak az emlékek maradtak

A 77 esztendős Lukács András Mãrþişor utcai házát egy keskeny, kétsávos utca választja el a főtribüntől. A pályától alig néhány méterre lakó idős férfi nosztalgiával idézi fel azokat a szép időket, amikor a másodosztály jó közepes csapataként, a Chimica szinte bárkit képes volt legyőzni ezen a gyepszőnyegen az élvonalra pályázók közül. „Minden egyes meccsen ott voltam, jóban-rosszban kitartottam a csapat mellett. Láttam játszani Dicső összes játékosát, akikről már akkor meg lehetett jósolni, hogy sokra viszik. Itt a szemem előtt nőtt fel Fazakas, Bölöni, Unchiaş, Vunvulea és még sok más tehetséges focista” – idézi fel a portájától alig pár méterre lévő, harminc-negyven évvel ezelőtti futballvilágot András bácsi. A szomszéd nemcsak a meccsekre és a futballistákra emlékszik vissza szívesen, hanem arra az időszakra is, amikor a vegyipari kombinát fiatal alkalmazottjaként maga is kivette a részét a sportbázis építésében. „Alig kerültem a kombináthoz, 1956-ban a szakszervezet máris nekilátott a stadion építésének. Nappal a gyárban, éjjel a betontribünök öntésén dolgoztam. Azok voltak az igazán szép idők!” – állítja Lukács András.

Mára nem csak a stadion vált önmaga árnyékává: ócskavasban értékesített romhalmaz lett a valamikor több ezer helyi és környékbeli lakónak munkát adó és a több szakosztályos sportklubot fenntartó kombinát is. Míg évekkel ezelőtt egy-egy düledező épületcsonk mintegy mementóként állt és emlékeztetett a valamikor virágzó vegyiparra, ma már a több hektáron elterülő üzem szinte teljes egészében a múlté. Jelen pillanatban az önkormányzat legfőbb gondja nem a stadion megvásárlása és újjáépítése; a hatóságok örülnek, ha van miből kiosztani a munkanélküli segélyből is kiesetteknek a néhány garasos szociális támogatást.