Szent György Napok fényben és árnyékban

Egyre nehezebb dolguk van a sepsiszentgyörgyi Szent György Napok rendezõinek. A 22. kiadásához érkezett, immár nyolcnapos fesztivál – Erdély legelsõ, egyben legnagyobb városünnepe  – az évek során önmagának helyezte egyre magasabbra a mércét, a közönség számára pedig többnyire a korábbi „leg” a viszonyítási alap. Szervezési, logisztikai, helyszínválasztási szempontból nem is érheti különösebb szó a ház elejét, az idei kulturális – elsõsorban színházi – kínálatot azonban jövõre sürgõsen feledtetni kell, ellenkezõ esetben végzetes öngólt rúghatnak a rendezõk. A szentgyörgyi, illetve a szlogenként meghirdetett kultúrturizmus keretében Erdély több sarkából összesereglett nézõk tekintélyes része nem is udvariaskodott, a budapesti Gergely Theáter Két férfi sakkban címû négyszemélyes elõadásának második felvonása például erõsen foghíjas nézõtér elõtt zajlott, de hasonló véget ért a Kramer kontra Kramer, az Orlai Produkciós Iroda és a Budapesti Belvárosi Színház közös produkciója is. Mindkét elõadás a hakniszínház minõsített esetének bizonyult, amit a Bocsárdi-féle színházon, a Reflex-fesztiválokon edzõdött szentgyörgyi közönség egyszerûen kikért magának. Bármilyen magyarázattal is szolgálnak az idei színházi programokra, a rendezõknek jövõre halaszthatatlan pótolnivalójuk támadt. Ellenkezõ esetben hosszú idõre elbúcsúzhatnak az elõvételben elkönyvelt zsúfolt házaktól.

Annál sikeresebbeknek bizonyultak viszont a Székely Nemzeti Múzeum kertjében már tavaly „beüzemelt” Kultúrkertben eszközölt változtatások. Ezek közül is a leglényegesebb a lacikonyhák kiköltöztetése volt – nem túl messzire, csak a szomszéd udvarba –, ami erõteljes szûréshez, de korántsem érdeklõdéscsökkenéshez vezetett. A borudvar igényes „hangulatfokozó” hátterével tökéletes hangulatú dzsessz-blues-etnokoncertek zajlottak, az árnyas fák pedig remek környezetet teremtettek a minõségi élményhez.

A fiatalok is megtalálták a maguk helyét. A hétköznapokban alkalmankénti underground közösségi helyként mûködõ wUnderPlatz nevû tér nem csak egy-egy esti bulival csábította a tizen- és huszonéveseket, közülük sokan a szó szoros értelmében ott keltek-feküdtek. Napközben asztaliteniszezés, streetball-kosarazás, extrémsport-bemutatók, kortárs játszótér jelentett nonstop programot, esténként pedig színészzenekar-párbaj, slampoetry-est, bulik és az angol Kormac kivételes hang-fényprodukciója jelentett különleges élményt.

Amúgy tízezrek hömpölyögtek a háromszéki fõváros utcáin, ettek-ittak, lazítottak, vásároltak, fél füllel vagy teljes odaadással részt vettek a nagyszínpadi koncerteken, csápoltak a Zanzibár, Kiscsillag vagy az Edda-zárókoncerten – utóbbin mintegy 60 ezren. Máris némi, a jövõ évi, 23. városnapokat célzó várakozással telítve.

Kultúrkoporsó

„Ez biztosan a magyarok újabb autonómiatüntetése” – így az egyik román városnapozó. „Nem tudom, a fiatalok mindig elégedetlenkednek valamiért” – hangzott egy idõsebb hölgy véleménye. „Valami mese a királykisasszonyról, aki meghal, de a herceg felébreszti” – mondta az egyik bámészkodó kisgyerek. Ilyen és hasonló vélemények, de elsõsorban a magukat egyre kínosabban érzõ vásározók álltak sorfalat a kultúra koporsóját szállító szekér útjának, amely nem kímélte a bóvliárusok körül tolongó ezrek felhõtlen vásárlását sem. Közben szólt a hangosbemondó: Ne figyeljenek ránk, ne pazarolják idejüket, vásároljanak, fogyasszanak! A groteszk felvonulást a társadalomban tapasztalható értékvesztés, a tárgyi és szellemi giccs térhódítása elleni tiltakozásnak szánták a szervezõ fiatalok. Feketébe öltözött társaik húzták-tolták a koporsó mellett a szekéren utazó félmeztelen királyt és az angol királynõ integetését imitáló székely ruhás lányt, a pókembermaszkot viselõ fiút. Akadtak köztük színészek, zenészek, képzõmûvészek, civilek, de elsõsorban diákok, akik együtt jelezték a városünnep másik, kevésbé vonzó oldalának meglétét.

Értékutca

A Szent György Napok kézmûvesvására egyre inkább dédnagyanyáink tárgyi hagyományait hozza vissza. A mintegy kétszáz népmûvész és kézmûves vásárában nem volt helye mûvinek, gyárinak, sorozatterméknek. A vásárt szervezõ Háromszéki Népmûvészek és Kézmûvesek Egyesülete arra is felhívta az árusok figyelmét, hogy termékeikhez igazodó ruházatban jelenjenek meg, a fehér sátoros vásáros utca egységes, értékekben gazdag látványa pedig egyértelmûen igazolta az elképzelések helyességét. Volt ott faragott bölcsõ, öntöttvas kertkapu, bõrnyereg, háziszõttesek, szõnyegek, ügyes kezeket dicsérõ üveg-, gyöngyös és tûzzománcos ékszerek, népi jellegû polgári ruhadarabok, mézeskalács, hímzett szatyor. És hogy tökéletes legyen az idõutazás, száz évvel ezelõtti hirdetéseket is böngészhettünk, miszerint a nátha elleni por dobozáért anno 50 fillért kértek, a véka búza ára pedig 3,8 fillér volt.