Hirdetés

Székely Vágta: kié ez a ló?

•  Fotó: Henning József

Fotó: Henning József

A Csíkszereda képviseletében rajthoz álló Márton Gréta nyerte Orson nevű lovával a 3. Székely Vágtát. Az igazi népünnepéllyé nőtt rendezvény azonban idén egyfajta válaszút elé került: a hazai lónyilvántartás hiányosságai miatt alig néhány ló származása azonosítható, így a többi viszont nem vehet részt a Nemzeti Vágtán.

Csinta Samu

2013. július 21., 13:272013. július 21., 13:27

 

Roppant nehéz meghatározni, milyen célt is szolgál a szeptemberi budapesti döntőben csúcsosodó Nemzeti Vágta egyetlen anyaországon túli elő-rendezvénye, a Székely Vágta. Az „anyaverseny” szervezői szerint a Nemzeti Vágta a hit, erő, összetartozás hármas értékét testesíti meg, hiszen a ló iránti, már-már mitikus tisztelet, szeretet, megbecsülés és megértés a magyar ember génjeiben él.

A 2008-ban útjára indított nemzeti lovasünnep két évvel ezelőtt meghonosított külhoni előfutamát – immár nem az egyetlen, hiszen idén Vajdaságban is megméretkeztek a lovasok – is hasonló elvek alapján szervezik. A legszívesebben emlegetett mottó – „Ne őseinket kövessük, hanem azt, amit őseink követtek!” (Kassai Lajos lovasíjász világbajnok, a Nemzeti Vágta Kuratórium elnöke) – idén is elhangzott a Sepsiszentgyörgy közeli Óriáspince-tetőn. Miközben a rendezvény egyre feszesebb, egyre profibb képet ölt, előre nem látott problémákat is „kitermel”.

Pedigrés válsághelyzet

A harminc lovast számláló mezőnyből ugyanis olyan döntős mezőny alakult ki, amelyben egyetlen lónak, a Sepsiszentgyörgy színeiben indított Alkonynak volt hibátlan pedigréje. Bendes Csaba, a Nemzeti Vágta versenyigazgatója szerint ez a helyzet nehéz döntés elé állítja a szervezőket. „A Nemzeti Vágta versenyszabályzata azt írja elő, hogy az indított lovak esetében a telivérhányad nem haladhatja meg a 75 százalékot. Ezt Magyarországon egyértelműen képes bizonyítani a jól működő állatnyilvántartási rendszer, a környező országokban azonban súlyos rendszerhibákkal voltunk kénytelenek szembesülni: alig négy-öt ló esetében tudnak megfelelő iratokat felmutatni. Ha az előfutamok során is ragaszkodunk a szabály betűjéhez, legfeljebb egy futamot rendezhettünk volna, s közben önhibáján kívül bűnhődik a gazda, aki tíz éve lovagol vagy éppen fuvaroz azzal a lóval. Ezért azt a döntést hoztuk, hogy az előfutamon az azonosíthatatlan pedigréjű lovak is indulhatnak, de a Nemzeti Vágtán már nem” – foglalta össze a probléma lényegét a versenyigazgató.

 Szerencsések és szerencsétlen dobogósok

Az Óriáspince-tetőn egyébként is furcsa döntő szemtanúi lehettünk: a legjobb négy közé ugyanis egyetlen „legális” ló, Alkony került, akit azonban sérülés miatt az állatorvosi vizsgálat nem engedélyezett rajthoz állni. A sepsiszentgyörgyieknek jelentős csalódáson kellett túltenniük magukat, mivel a négyéves lovat azzal a nem titkolt tervvel vásárolták néhány hónapja, hogy négy-öt éven belül a Nemzeti Vágtán is versenyképes paripává nevelik, de a Székely Vágta-győzelmet már most elvárták tőle. Lovasa, Bagoly Szabolcs lova helyett is tajtékzott a döntés hallatán, de az orvosi vélemény ellen nincs apelláta. A stáb mindenesetre abban reménykedik, hogy a szeptemberi versenyre sikerül kikúrálni ízületi bántalmaiból Alkonyt.

 Sokan a tavalyi győztest, az akkor Keresztély Beáta által lovagolt Herceget várták az élre, és a Csíkszentkirály képviseletében induló páros André Mónikával a nyeregben rövid felkészülés után is biztatóan mozgott. A döntőben azonban a stáb egészen amatőr hibát követett el: a heveder csak fél körön keresztül bírta, utána elszakadt, a nyereg fokozatosan a ló hasa alá került, ilyen körülmények között pedig kész csoda, hogy lovasa a helyén maradt, és befejezte a futamot. A második helyezett a kézdivásárhelyi Bódi Albert lett Imám nevű lovával, de a versenyigazgatóság döntése értelmében a harmadik helyezett André-Herceg csapat is ott lehet a Nemzeti Vágtán.

A csíkszeredai Márton Grétán és Orson nevű lován már az első lépésektől látszott, hogy akár a végső győzelemre is esélyesek. Orson azonban nem ezért „verte ki a biztosítékot”, hanem azért, mert sokak szerint repülőből is látni, hogy telivér. A tulajdonos egyelőre sem pro, sem kontra értelemben nem tud bizonyító érvényű igazolást felmutatni. Az apa ismert, telivér, az anya kilétéről azonban nem tudni, így legalább 50 százalékban telivérrel van dolgunk. Néhány évvel ezelőtt telivérként próbálták törzskönyveztetni, de megfelelő bizonyítékok hiányában az illetékes állatorvos megtagadta. A roppant gyors lovat így aligha láthatják Budapesten, akárcsak Herceget, aki tavalyi Székely Vágta-sikere után sem kapott belépőt a Nemzeti Vágtára. 

Összhangban a lóval
Tízéves születésnapja alkalmából vitte el édesapja egy lovardába, azóta nem tud, de nem is akar szabadulni a lótól. A 19 éves csíkszeredai Márton Gréta a Székely Vágta győzteseként tért haza.„Már kicsi korom óta tetszettek a lovak, vonzódtam hozzájuk, szüleim születésnapi ajándékaként lovagoltam először. Két évig Csíksomlyón Papp Dezső tanított, utána Zsögödön, a Genovéva lovardában pedig Sándor Annamária” – meséli Márton Gréta, aki 2007 óta dolgozik együtt az Orson nevű pejjel. Versenyezni is együtt kezdtek 2008-ban díjugratásban. „Akkor még ő sem volt rendesen felkészítve, én is csak tanultam, egymás mellett fejlődtünk, nőttünk fel” – idézi fel a kezdeteket.

Tavaly még fontosabb volt az érettségi, a lovat sem tudták megfelelően felkészíteni, idén viszont két hónappal a rajt előtt eldöntötték, hogy indulnak a versenyen. „A felkészülés során heti egy szabadnapot hagytunk Orsonnak. Az elején kevesebbet és rövidebb távokat lovagoltunk, ahogy telt az idő, úgy növeltük a nehézségi fokot és a távot. A ló és lovas közötti összhang a legfontosabb, ez nálunk megvolt, verseny közben is mindent rendben lévőnek éreztem, de igyekeztem óvatosnak maradni. Külön köszönet illeti a felvezetőmet, mert mind a három startom kitűnően sikerült” – foglalja össze a legfontosabbakat az ifjú győztes, aki Brassóban egyetemista, élelmiszer-turizmus szakon tanul.
Bár erről hivatalos okirat nincs, a tulajdonosok szerint Orson félig román sportló, félig angol telivér, kitartó és gyors, ezért győzelme nem meglepő. Tisztázatlan származása miatt azonban a Nemzeti Vágtán nem indulhat.

Civilek a tetőn
A lovassportok szerelmeseinek, ló iránt érdeklődőknek, családi programot keresőknek egyaránt vonzó célpontot jelentett az Óriáspince-tető. Nagyon sokan autóbusszal, többen kerékpáron utaztak a vágta helyszínére, de volt, aki lóháton érkezett. A Székelyudvarhely környéki Ivóból például izlandi lovakon indultak hatan, és közel 130 kilométer megtétele után érkeztek meg. A lovaglás mellett a rendezvény remek alkalmat kínált a székelyföldi tárgyi és szellemi értékekkel való ismerkedésre, a történelmi székek seregszemléjén számtalan település hagyományait elevenítették fel. Népviseletbe öltözött asszonyok kínálgatták térségük ízeit, a festett bútorok előtt hatalmas üstben készült az ebéd, s népzenét játszó muzsikások is egyre csalogatták a népet. Pihenő gyanánt, csendes elvonulásra az első Székelyföldi Fotóbiennále anyaga és az Incitato nemzetközi alkotótábor munkáit befogadó sátor is kínálta magát. Az aktív kikapcsolódás elsősorban a gyermekeket vonzotta, a gólyalábak alig pihentek, de ügyességi és lovagi játékokban is kipróbálhatták magukat az apróságok. Több egyesület tanította a kézműveskedésre vágyókat: nemezelni, mézeskalácsot díszíteni, lovas zászlót és tarsolyt készíteni. A futamok között egymást követték a programok, ezúttal is népszerűnek bizonyult a lovasíjász-bemutató, a fogathajtó és díjugrató verseny, valamint a Shagya Lovasklub bemutatója. A napokat világzenei koncert, a Honvéd Táncszínház, a Háromszék Táncegyüttes és az M Studio művészei által bemutatott TűzTánc című produkció egészítette ki.


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 30., csütörtök

Időkapszula a toronyban: hit, kitartás és összefogás kíséri az apahidai református templom építését

Fontos mérföldkőhöz érkezett az apahidai református közösség templomépítése: a Krónika munkatársainak jelenlétében időkapszulát helyeztek el az épülő torony egyik szegletében.

Időkapszula a toronyban: hit, kitartás és összefogás kíséri az apahidai református templom építését
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Van élet a csiperkén túl: pincéből épít vállalkozást egy székelyföldi gombatermesztő

Erdélyben még rétegjelenség a gombatermesztés, de egyre többen látnak benne lehetőséget. A székelyföldi Márton Zoltán gourmet-gombákat termeszt, hírportálunknak arról beszélt, hogyan működik a termesztés, mivel érdemes kezdeni, és meg lehet-e élni belőle.

Van élet a csiperkén túl: pincéből épít vállalkozást egy székelyföldi gombatermesztő
2026. április 29., szerda

A lényegest a fontostól – Dr. Sárosi Arthur a folyamatosan bővülő diakónia elmúlt évtizedeiről

Dr. Sárosi Arthur, a kolozsvári diakóniai munka egyik meghatározó alakja a rendszerváltás utáni években indult el azon az úton, amely mára Erdély-szerte ismert intézményhálózatot eredményezett.

A lényegest a fontostól – Dr. Sárosi Arthur a folyamatosan bővülő diakónia elmúlt évtizedeiről
2026. április 28., kedd

Toxikus koalíció, avagy a vesztébe rohanó Románia

Pontosan egy héttel azután, hogy megvonta a politikai támogatást a Bolojan-kormánytól, felrobbantva a tíz hónappal ezelőtt összeállt koalíciót, a román Szociáldemokrata Párt (PSD) folytatta politikai ámokfutását.

Toxikus koalíció, avagy a vesztébe rohanó Románia
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

„Mindent ugyanúgy csinálnék, csak egy kicsit többet.” Százéves a kisiratosiak „Tanárbácsija”, Benedek Sándor

A még mindig jó egészségnek és szellemi frissességnek örvendő pedagógus olyan korszakok tanúja, amelyeket a mai nemzedék tagjai elbeszélésekből, vagy csak a történelemkönyvekből ismerhetnek.

„Mindent ugyanúgy csinálnék, csak egy kicsit többet.” Százéves a kisiratosiak „Tanárbácsija”, Benedek Sándor
2026. április 25., szombat

Erdély és a Partium fiataljai, idősei is megismerhetik a zenés színház varázsát a Kolozsvári Magyar Operának köszönhetően

A Kolozsvári Magyar Opera immár 5 éve lehetővé teszi erdélyi és partiumi települések lakói számára, hogy megismerkedhessenek a zenés színház varázsával.

Erdély és a Partium fiataljai, idősei is megismerhetik a zenés színház varázsát a Kolozsvári Magyar Operának köszönhetően
2026. április 24., péntek

Italiano vero: nyakunkba vettük az Adria királynőjét Olaszországban (2.)

Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.

Italiano vero: nyakunkba vettük az Adria királynőjét Olaszországban (2.)
Hirdetés
2026. április 22., szerda

Italiano vero: autóval Olaszországba az igazi pizzáért, spagettiért, Velencéért (1.)

Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.

Italiano vero: autóval Olaszországba az igazi pizzáért, spagettiért, Velencéért (1.)
2026. április 21., kedd

Napos, de szeles idő jön: fokozatos felmelegedés a hét végére

Szeles, de többnyire napos napok következnek a térségben: a hét közepén még hűvös marad az idő, a hétvégére azonban jelentős felmelegedés érkezik. Csapadék csak elszórtan fordulhat elő, ugyanakkor az északi szél több napon át erős marad.

Napos, de szeles idő jön: fokozatos felmelegedés a hét végére
2026. április 20., hétfő

Megnevezhetjük a politikai káosz felelősét: PSD

Mindössze két hét telt el azóta, hogy az egyik nemzetközi hitelminősítő a politikai instabilitás kockázatára – és annak kedvezőtlen mellékhatásaira – figyelmeztetett Romániával kapcsán, és a politikum tett róla, hogy ez önbeteljesítő jóslattá váljék.

Megnevezhetjük a politikai káosz felelősét: PSD
Hirdetés
Hirdetés