Nők a kastélyért, kastély a megmaradásért

Szeretnénk felhívni az asszonyok figyelmét, hogy milyen lehetőség előtt állunk, szeretnénk megmozgatni őket, mondja Borsos Melinda nőszövetségi elnöknő, miközben állandóan csöng a telefonja, folyamatosan érkeznek a buszok a bonyhai Bethlen-kastélyhoz. Nem csoda, hiszen több száz asszonyt várnak a Marosvásárhelytől 35 kilométerre fekvő településre.

„A Bethlen-család kastélya néhány éve került az egyház tulajdonába – meséli Fehérvári Bálint helybeli lelkipásztor. – Elődömnek, Benczédi Albertnek rengeteg papírmunkával sikerült benyújtania az iratcsomót, amellyel visszaigényelték az ingatlant a román államtól.” Mintegy másfél évtized után került vissza a leszármazottak tulajdonába a bonyhai Bethlen-kastély. Benczédi azt szerette volna, ha a falu területén álló ingatlan az egyházközséghez kerül, a korabeli presbiteri jegyzőkönyvek is arról árulkodnak, hogy gyűléseken sokszor szóba került a kastély, ám a gyülekezet óriási megterhelésnek tartotta a gondozását. Hosszas tárgyalások után végül Bethlen Fruzsina úgy határozott, hogy az Erdélyi Református Egyházkerületnek adományozza a kastélyt, a kerület pedig a nőszövetség gondjaira bízta.

Pénz kérdése

A 25 éves haszonbérleti szerződés megkötésére idén került sor. „Ha azonban öt év alatt nem történik semmi – mondja kissé gondterhelten Borsos Melinda –, a kerület újraértékelheti az egészet.” Mindenesetre már nem leányanyaközpontot szeretnének beindítani az ingatlanban. „Az egymásba nyíló nagyon magas termek, maga az épület nem alkalmas erre – indokolja az elnöknő. Az egyik szárnyban ifjúsági- és gyermekprogramok – iskola utáni és kézműves foglalkozások – indulhatnak be, de szociális projektek megvalósításában is gondolkodnak. A köz, az erdélyi magyarság javát szolgáló intézményeket szeretnének létrehozni a kastélyban, helyet kapna az épületben egy felnőttképző és információs központ, amely gazda- és gazdasszonyképzést, nyelvoktatást, munkatársképzést és egyéb, a jelenlegi társadalmi körülmények között szükséges szakképzést biztosítana. Az épület táborok, rendezvények, csendes napok helyszínéül is szolgálhat a jövőben, hitépítő, hagyományőrző, kulturális programjaival igyekezne minden generációt megszólítani a keresztyén értékek továbbadásának céljával.

Minden pénz kérdése azonban, ezért is szervezték a kastélynapot. A rendezők a perselyadományokra számítanak, de a téglajegyek eladásához is sok reményt fűznek. „Leginkább azonban azt szeretnénk, hogy megismertessük a nőszövetség munkáját, hogy mozgósítsuk asszonytestvéreinket a közös ügy érdekében” – foglalja össze Borsos Melinda.

Közben megérkeznek az egyházmegyei nőszövetségek küldöttei, felhúzzák a sátrakat, és kirakják portékáikat.

Nemsokára megkezdődik a kastélynap nyitóünnepsége is, Kató Béla püspök igehirdetését és az ünnepi beszédeket követően pedig táncház és muzsika veszi át a főszerepet. Fehérvári Bálint előadást tart Erdély egyik legnépesebb és legbefolyásosabb nemesi családjáról, a Bethlenekről. A tömeg hömpölyög a kastély több száz holdas udvarán, nézelődik. A szervezett kastélylátogatásra és a helyi templomra is sokan kíváncsiak. Boros Erzsébet Aranypáva-díjas népdalénekes, a szászrégeni Sófár, a Camerata Naturalica kamaraegyüttes, valamint a helyi Harangvirág néptáncegyüttes fellépése mellett az Árva Bethlen Kata öröksége című kiállítás is gondoskodik az érdeklődők szórakoztatásáról.

Több nőszövetség ízletes kenyereket készít, a kenyérkiállítás környékén néhány asszony óriási kosarakat cipel, finom havasi kiflit kínálnak. Kíváncsian kérdezem tőlük, hogyan sikerült ennyi süteményt készíteni. „Nemcsak mi, hanem Kálnok nőszövetsége is segített – magyarázza Téglás Sarolta. – Sajnos nem tudott mindenki eljönni, csak egy személygépkocsival érkeztünk, de a többiek is szerettek volna segíteni, a sütéssel napokig készültek az eseményre.”

Bonyha építéstörténete
A Maros megyei Bonyha – Balavásár és Dicsőszentmárton között félúton – a Kis-Küküllő bal partján található. A 15. század végén a bonyhai uradalom a Bánffy családtól örökösödés révén a bethleni Bethlen család tulajdonába került, ők a 20. századi államosításig birtokolták. A bonyhai kastély építéstörténetét négy fontos mozzanat határozza meg: az 1545-ös – Bethlen Farkas idejében zajló – építkezés, a 17. század végi átépítés Bethlen Elek által, amelyet a 18. század végén barokk díszítőelemekkel láttak el, végső, ma is látható formáját pedig a 19. század közepén végrehajtott átalakítások következtében kapta meg. Az 1948-as államosítás után a kastély gyors romlásnak indult. Az erődítmény jellege mára már teljesen eltűnt, a falakat, a saroktornyokat a környékbeliek széthordták építkezésekhez. A kommunizmus ideje alatt az ingatlanban közintézmények működtek, de felújítására egyszer sem fordítottak gondot.

Híd egyház és világ között

Gilicze Andrásnét, a magyarországi református nőszövetség titkárát is nagyon meghatották a látottak. „A változásokat követően Erdélyben alakult először újjá a nőszövetség Csiha Kálmánné, Emese néni szorgalmazására. Ő tudta, hogy a nőkre mindig szükség van, s látta, hogy az ige szolgálatába mindig hadrendbe lehet állítani őket. Nemrég volt tisztújítás nálunk, az új vezetés pedig célul tűzte ki, hogy a posztmodern világban a nőszövetségnek hidat kell építenie az egyház és a világ között. Hogy ne a kárhozatba rohanjanak a megtévesztett emberektömegei. Hogy az anyák hitelesen tudják megszólítani gyermekeiket” – fogalmaz Gilicze Andrásné.

Összefutok a sepsiszéki nőszövetség elnökével, Tóth Annával is, tőle tudom meg, hogy körzetükből sokkal többen jöttek, mint ahányra előzetesen számítottak, több mint 270-en érkeztek Bonyhára. A helybeli presbiterek, valamint a rendőrség a bonyhai piactéren alig tudja irányítani és leparkoltatni a 48 buszt.

A téglajegyekből szép számmal fogyott, a perselypénz is számottevő, de a begyűlt adományokkal együtt mindez csak töredéke a szükséges összegnek – számol be a rendezvény végén Borsos Melinda. Csak a kastély állagának felmérése és a felújítási tervek elkészítése több vagyonba kerül, nem beszélve a restaurálási munkálatokról.

A nőszövetségi elnök mégis bizakodó. Szerinte a rendezvény elérte célját, sokan tudomást szereztek az akcióról, a szövetség tervéről, a lehetőségről, amely az erdélyi asszonyok előtt áll, és ez mindenképp reménykedésre ad okot. A nőszövetség tenni akarását, Borsos Melinda szervezőkészségét és munkabírását ismerve ebben nem is kételkedhetünk.