Ne szóljon igéd hiába

Verőfényes őszi napsütésben autózom át a Mezőségen. Szászrégent elhagyva kissé „vadulni” kezd a táj. Lélegzetelállítóan szép helyeken vezet az út a Maros partján, Wass Albert hamvait őrző és a Helikonnak egykor szállást adó Marosvécs, majd Dédabisztra, Ratosnya és Gödemesterháza után Maroshévíz következik, ahol a négygyermekes Barticel-Kiss lelkészházaspár már lázasan készülődik: imaházat avatnak a szomszédos Borszéken. A parókia udvarán nagy a sürgés-forgás: még mikrobuszt is béreltek, hogy a környező településekről és Maroshévízről gyülekezeti tagokat szállítsanak az ünnepségre.

Barticel-Kiss Krisztián (portrénkon) alig több mint egy éve került az egyházközségbe, de a gyülekezeti életen már meglátszik munkája. Az alig 350 lelkes közösségből korábban jó, ha huszonöten jártak templomba, ma már százhoz közelít a számuk. Presbiteri, nőszövetségi, ifjúsági és felnőtt bibliaórát tart, három vallásórás csoportot vezet. Felesége, a maga is lelkipásztor Emese kórust vezet, a gyermekeket furulyázásra, Krisztián pedig gitározásra oktatja. Kis zenekart is terveznek összeállítani. „Így nemcsak a fiatalok járnak majd el templomba, hanem szüleik, hozzátartozóik is, akik kíváncsiak lesznek a gyerekek műsorára” – vázolja missziós terveit a lelkipásztor.

Temetőből temető

Nehéz anyagi körülmények között lévő gyülekezetet vett át, most azonban igyekeznek mindent helyrehozni. Sőt, temetőt is vásároltak. A Sbârcea román nemesi család visszakapta államosított területét, amelyen az idők folyamán temető alakult ki, s mivel ipari célokra nem tudta értékesíteni, kénytelen volt azt eladni az egyetlen ajánlattevőnek. A kezdeti vételárat ezért az egyháznak sikerült lényegesen lealkudnia, s a helyi magyar vállalkozók, valamint a Hargita Megyei Tanács segítségével megvásárolni. „A temetőt bekerítettük, a templomban villamosítottuk a harangot, új fűtési rendszert vezettünk be, s szeretnénk kápolnát is építeni. Milyen város az, ahol a temetőben nincs kápolna?” – teszi fel a kérdést Barticel-Kiss.

A temetések sajnos gyakoriak, a magyar közösség apad: a kilencvenes évek elején még több mint 900 lelkes maroshévízi reformátusság szinte a harmadára csökkent. A fafeldolgozót bezárták, a cipőgyár és a kötöde is takaréklángon üzemel, a munkanélküliség magas, a fiatalok elvándorolnak, sorolja az okokat a Kisiklódról származó, de már több mint 20 éve Maroshévízen élő Soós Éva, aki kis üzletet vezet a településen, hétvégeken pedig esküvőkön énekel. Veress Csaba Attila mérnök az oktatási helyzetet ecseteli: az egykor magyar iskolába járó diákok már románul beszélnek, meg sem akarják ismerni régi kollégáikat. A valamikor párhuzamos magyar osztályokat működtető iskolába ma már egyre kevesebben iratkoznak be.

Gyors ötlet, „fenti” segítség

Közben közeledünk Borszék felé, a tükörsima autóút festői tájakon vezet fel. A kis templom épp a főút mellett fekszik, szinte átellenben a szintén idén felszentelt katolikus templommal. Az új imaház ötlete is a lelkészházaspárhoz kötődik. „A fürdőtelepen levő rozoga, salétromos kis háromszobás lakásba a faluból vittem ki istentiszteletre autóval az idős egyháztagokat. Ezért arra gondoltam, hogy inkább lent, a faluban kellene ingatlant szereznünk” – eleveníti fel a történteket a lelkipásztor. Az egészet a Fennvaló kormányozta – teszi hozzá.

Egy 14 áras egyházi terület árából vásárolták a jelenlegi házat a kerttel együtt. A fürdőtelepen, az épülő modern wellness-központ közelében lévő imaháznak használt épületet szinte csodával határos módon magas áron tudták értékesíteni. A hirdetésre különben főleg moldáviaiak jelentkeztek, de őket visszautasították. „Nem leszünk soha olyan szegények, hogy egyházként idegeneknek adjuk el a területet” – jelenti ki büszkén Barticel-Kiss Krisztián. Egy Borszékről Amerikába elszármazott magyar vásárolta meg az ingatlant. Az összegből sikerült felújítani az épületet, tornyot építeni, harangot öntetni, bútorokat készíttetni. Óriási volt a lelkesedés, Maroshévízről is mentek az emberek segíteni, hiszen a 44 lelkes borszéki közösség nagy része már idős ember. Amikor megtudták, hogy harang is van a kis templomban, egy 87 éves beteg néni elcsoszogott, hogy meghallgassa a „református harangot”.

A lelkipásztor szerint azonban koránt sincs még minden készen, a kétszintes házzal – amely immár toronnyal együtt kis templomként szolgálja a kis borszéki reformátusságot – további tervei vannak a lelkipásztornak. Miután másfél évtizeden át egy amerikai alapítvány önkénteseként dolgozott, s a különböző tevékenységekből jelentős összeget gyűjtött össze, az alapítvány amerikai vezetői hozzájárultak ahhoz, hogy a pénzt missziós célokra használja fel. „Szeretnénk jövőre konyhát kialakítani, vendégszobákat berendezni, így a borszéki egyház kis jövedelemforrásra is szert tehetne. Előbb-utóbb csak beindul a turizmus, s akkor keresni fogják a szálláshelyeket” – vázolja elképzeléseit a lelkipásztor.

Borszék, az egykor tündöklő fürdőváros
Borszék Székelyföld legészakibb települése a Gyergyói-, a Kelemen- és a Besztercei-havasok találkozásánál fekszik. Neve a magyar bor (itt borvíz, ásványvíz értelmű) pataknévből származik, amelyhez a magyar szeg (= szeglet, sarok) utótag társult. Ez az idők folyamán a szék főnévvel cserélődött fel. Már a 16. században ismert volt gyógyvize, több mint 30 bővizű borvízforrással rendelkezik. A fürdő a falutól 4 kilométerre, 900 méter magasan fekszik. A borvizet szekereken messze vidékekre is elhordták a helybéli székelyek. Fürdőháza 1725-ben épült, borvizét már 1770-ben palackozták. A két világháború és az impériumváltás kedvezőtlenül érintette a települést, a kegyelemdöfést azonban a szocializmus hazug gazdaságpolitikája adta meg. Az 1968-ban városi rangot kapó településben nagy potenciált látnak a befektetők: főleg izraeli zsidók vásárolják fel a villákat, de a moldáviai újgazdagok is ide menekítik a pénzüket. Ezért az ingatlanárak igen magasak. Az egykoron Karlovy Varyval, Badennel, Ótátrafüreddel egyenrangú, zömében magyarlakta fürdőhely ma már csak árnyéka önmagának. A gyönyörű sétányok, a bájos fürdőpavilonok, de főleg a gyógykezelő központ romos állapotban van, a sajátos fürdőhelyi „színes világ” csak az emlékezetben él.

Sorsfordító Isten

„Nagy szerencsénk van a lelkészházaspárral – mondják a székeket rendezgető, kávét és kalácsot előkészítő asszonyok. – Barticel tiszteletes úr fiatal, tele van energiával, sok ötlete van, és mindent hamar próbál elintézni.” Az ünnepi istentiszteleten Kató Béla püspök igehirdetésében arról beszélt, hogy akkor válhatunk közösséggé, ha vannak közös lelki élményeink. Nem elég házaknál egybegyűlni és imádkozni, olyan hely kell, ahol az Istennel való közösséget együtt lehet megtapasztalni. A püspök szerint azért érdemes Erdélyben református magyarnak lenni, mert egyrészt közösségben élünk, másrészt Istenben olyan reménységünk van, amilyen másoknak nincs. Harmadrészt pedig azért, mert sokszor tapasztaljuk, hogy szabadító Urunk van, aki a legnyomorúságosabb helyzetben is meg tud tartani, képes arra, hogy megváltoztassa életünket. A püspök hangsúlyozta: kész van a templom, de nem szabad itt megállni, mindig vissza kell jönni az Úr hajlékába, ahol erőt, vigasztalást lehet nyerni. Ha ezt mások is látják, akkor számukra is vonzó lesz az egyház, a kis közösség pedig szaporodhat, hiszen a településen vannak még olyanok, akik valamikor a református egyházhoz tartoztak.

A zsúfolásig megtelt teremben, a kinti padokon szorongók meghatódva hallgatták a püspöki prédikációt, majd a Barticel-Kiss családi zenekar műsorát – a Ne szóljon igéd hiába című dal sok embernek csalt könnyeket a szemébe.

Mik József elmondta: igyekeznek, hogy az egykor dícső napokat megért város minél szebb legyen, a turisták újra felfedezzék maguknak Borszéket.

A lelkipásztor szeretné, ha Maroshévízet – amelyhez Göde, Széppatak, Bélbor és Gödemesterháza is tartozik – összekapcsolnák Borszékkel. Utóbbi missziós egyházközséghez tartozik Galócás, Hódos, Salamás és Tölgyes. A kérés eljutott ugyan az illetékesekhez, de végül nem tárgyalták, mert az összevonáshoz és missziós központtá alakításhoz szükséges jogi keretet a közeljövőben alakítják ki. „Egy tíz gyülekezettel rendelkező szórványközpont nagyobb eséllyel pályázhatna különböző projektekre alapítványokhoz, szervezetekhez – reménykedik Barticel-Kiss Krisztián.