Akadályverseny drótszamáron

Kerékpár van, igény is a használatukra – utak, sávok azonban csak elvétve akadnak. Az alternatív közlekedési eszköznek tekintett kerékpár használatához megfelelő hely is kellene, hogy a forgalomban ne egymást szidják gépjárművezetők, kerékpározók és gyalogosok.

Külföldön egyre nagyobb divat a légszennyezést nem okozó alternatív közlekedési eszközök használata, közülük is elsősorban a kerékpáré. Ha valaki turistaként például Londonba, Oslóba vagy Berlinbe érkezik, és várostérképet vásárol, azon eleve feltüntetik a biciklistáknak kijelölt sávokat. Tőlünk nyugatabbra a kerékpároknak kijelölt utak városokat kötnek össze, Romániában még a városokon belül is alig találunk használható útszakaszokat.

Az Európai Unió kiemelten támogatja a kerékpáros közlekedés és kultúra térhódítását. A kerékpározás ugyanis ideálisan óvja testi és lelki egészségünket, nem szennyezi a környezetet, csökkenti a motorizált közlekedéstől való függésünket, élettel tölti meg a városokat és összekapcsolja a vidéki településeket. A kerékpár ma már nem csak közlekedési- vagy sporteszköz, hanem egy újfajta életszemlélet jelképe, alternatív kikapcsolódási forma, amely egészséges, minőségi, és mindenki számára elérhető szórakozási lehetőségeket nyújt. Minden fejlett európai ország kiemelt ügyként kezeli a kerékpározást. Magyarország a kerékpáros turizmus szempontjából a fejlődő térségek közé sorolható, Románia még gyerekcipőben jár ebben is.

Egy 2011-ben végzett, az Európa Unió összes tagállamának lakosaira kiterjedő felmérés adatai szerint Hollandiában járnak a legtöbben munkahelyükre kerékpárral (a megkérdezettek 31 százaléka), Magyarországon az arány 19 százalék, míg Romániában a kérdezettek alig 5 (!) százaléka használ biciklit a közlekedéshez. A megdöbbentően kis szám annak is tulajdonítható, hogy nincs lehetőség biztonságban eljutni kerékpárral egy lakónegyedből a város másik felében levő munkahelyre.

 Bicajjal a töltésen

Szatmár megyében az Erdélyi Kárpát Egyesület (EKE) karolta fel a kerékpárosok ügyét. A szatmári fiókszervezet vezetője, Márk-Nagy János szerint a város nagyon rosszul áll bicikliutak tekintetében: „Az önkormányzat még arra sem volt képes, hogy sávokat fessen fel, nemhogy külön utakat építsen”. Szatmárnémetiben, a Decebal-hídon keresztül, a járdán fel van festve egy kerékpársáv, de a szegélyköveket a mai napig nem cserélték ki, így a híd végén kisebb akrobatamutatvánnyal ér fel a továbbhaladás. A megyében valamivel jobb a helyzet – tudtuk meg az EKE vezetőjétől. A Szamos bal parti töltésén teljesen elkészült például egy kerékpárút, amely Szatmárnémetit köti össze Csengerrel, és építés alatt áll egy másik bicikliút is, amely Túrterebes és Magosliget között teremt közvetlen kapcsolatot. A megyei tanács és az EKE összefogásából született egy kerékpárút a Túrmenti Védett Területen keresztül, ezen a magyar határig elkerekezhet a kiránduló. A szatmári kerékpárosok szerint – az információt az EKE elnöke is megerősítette – nem éppen biztonságos a Szamos töltésen biciklizni, hiszen gazdátlan kutyák egész hadával kell szembenézniük az arra kerekezőknek.

 Út a Hargitán

A Szekelyhon.ro értesülései szerint a nyári hegyi turizmus fellendítése és a biciklisport lehetőségeinek bővítése érdekében hegyi kerékpárutakat alakítanak ki a Madarasi Hargitán. A Kápolnási Gazdák Egyesülete és a Madarasi Hargitáért Egyesület is sikerrel pályázott kerékpárutak kialakítására a Hargita megyei önkormányzatnál, így térségünkben hamarosan két hegyi kerékpárút is várja a biciklisport szerelmeseit és az ide látogató turistákat. A mintegy 20 kilométer hosszúságú kerékpárutak a Madarasi Hargitáról indulnak, az egyik Kápolnásfaluba érkezik majd, míg a második út a Madarasi Hargitáról a Súgó-völgyét érintve Zetelakára érkezik.

Bár a két civil szervezet külön-külön pályázott a létrehozandó utakra, a tervek szerint összefognak a helyi turizmus fellendítéséért, együttműködnek, és közös információs táblán jelölik majd a térség összes bicikliútját. Jelenleg a terepfelmérések zajlanak, a civil szervezetek munkatársai bejárják a lehetséges útvonalakat, hogy megtalálják a legmegfelelőbb terepet a kerékpárutaknak. Sajnos eddig az a tapasztalat, hogy nagyon megrongálódtak a már létező erdei- és szekérutak. A Hargita Megyei Tanács által támogatott projekt során szükség lesz majd földmunkára, úttisztításra, vízelvezetésre és természetesen a jelzések felfestésére is, ugyanakkor információs- és irányjelző táblákat készítenek és helyeznek ki. Emellett jelenleg a tervezett útvonalak GPS koordinátáinak rögzítése is zajlik, hogy elektronikus formában is elérhető legyen bárki számára a hargitai kerékpárút, ugyanakkor okostelefonnal is követhető lesz az útvonal.

 A főtértől a víkendig

Marosvásárhely kerékpárt használó lakosai szerint jelenleg életveszélyes a városban biciklire ülni. Hasonlóan vélekedett Mózes Levente önkormányzati képviselő is, aki egy interjúban kifejtette, a kerékpárutak kijelölése révén civilizáltabbá válhat Marosvásárhely forgalma. „Jelenleg életveszélyes vállalkozás ebben a városban biciklire ülni. Ha meglesznek a kijelölt helyek, és később kialakítjuk a kerékpársávokat, már sokkal élvezetesebb lesz a biciklizés, a légszennyeződés csökkenéséről nem is beszélve” – nyilatkozta a képviselő. Az Erdélyi Napló Csegzi Sándort, Marosvásárhely polgármesterének személyes tanácsadóját kérdezte a kerékpárutakkal kapcsolatos tervekről. Ahogyan Csegzi fogalmazott „haladnak és állnak is” a probléma megoldásával. Két évvel ezelőtt elkészült ugyan egy térképterv a várost átszelő bicikliutakról, de a tanácsadó is bevallja, hogy az elképzelés megvalósítása nehézkesen megy. Odáig már eljutottak a hatóságok, hogy Vásárhely főterén engedélyezték a kerékpározást, és a központot sikerült több kilométeres biciklisávval összekötni a víkendteleppel. A Tudor negyedből is kivezet egy kerékpárút a városon kívülre, viszont bent a városban Csegzi szerint hatalmas felelősség járdákra festeni a sávokat. A polgármester tanácsadója szerint az iskolákban ismét be kellene vezetni a biztonságos közlekedés oktatását, az osztályfőnökök tanítsák meg a fiataloknak, mit jelent az utakon toleránsnak lenni, tiszteletben tartani a szabályokat. Bár gyarapodnak a kerékpárosok a városban, Csegzi szerint még messze van az az idő, amikor gépkocsik helyett biciklin járnak majd munkába a vásárhelyiek. Ennek pedig nem pusztán a kényelem az oka, hiszen az utak átalakítása, a sávok kijelölése rengeteg pénzébe kerül az önkormányzatnak. „Reméljük, hogy egy-két éven belül sikerül kialakítani egy olyan kerékpárút-hálózatot, amely a város jelentősebb pontjait összeköti” – bizakodik Csegzi Sándor. Biztató eredmény, hogy a Somos-tetőn már sikerült létrehozni egy mountain-bike pályát a sport kedvelőinek, de ez még nem oldja meg a városban kerékpározók problémáját.

 Tervek vannak

Két évvel ezelőtt még hatalmas tervekről számoltak be a kolozsvári polgármesteri hivatal munkatársai: akkoriban azzal rukkoltak elő, hogy legkésőbb 2013 végéig ki- és egybeépül a kerékpárkölcsönzés a kolozsvári tömegközlekedéssel, és kétkerekűvel „buszozhatunk” Apahidára és Szászfenesre is. A megyeközpont és a két önkormányzat közösen pályázta meg azt az uniós projektet, amely kerékpársávval kötné össze Kolozsvárt Apahidával és Szászfenessel. A már meglévő és legtöbb helyen csupán rögtönzött bicikliutak, -sávok mellé 19 kilométer új is épülne, pontosabban festődne – hallhattuk alig két esztendeje a városháza tájékoztatását. Ezzel szemben jelenleg a városban bicikliút vagy -sáv a Szamos partján, és néhány nagyobb utcában van. Ez összességében nem tesz ki húsz kilométert, vagyis a város úthálózatának mindössze egy százaléka körül mozog. Más, hasonló nagyságú európai városokban az utak legalább 20 százaléka kerékpárút.

Általános probléma, és minden városban akad rá bőven példa, hogy még az elvétve létező kerékpársávokon is parkolnak autók. Amíg a közlekedés résztvevői nem civilizálódnak kellőképpen, addig hiába is álmodunk biciklistáknak fenntartott utakról, biztonságos közlekedésről.

Kalandtúra a városban
Minden nap ezerféle veszély leselkedik ránk, csoda, hogy még élünk – hangzik el az ezerféle halálmódról szóló televíziós műsorban. Gyakorló kerékpározóként mondom: naponta kerülök életveszélyes helyzetbe. Aki pedig azt gondolja, hogy ez túlzás, pattanjon fel egy drótszamárra, és tegyen egy kört bármelyik városunkban, vagy induljon útnak valamelyik toldozott-foltozott országúton.
Szűkebb hazámban, Kolozsvárott, a bicikliutak valahol a semmiben kezdődnek, és ott is érnek véget. Megy az ember nagy lelkesen száz métert, és hirtelen véget ér kereke alatt a járdán kijelölt út. Ilyenkor persze üvöltenek a testi épségüket féltő gyalogosok, rosszabb esetben megpróbálnak leszedni a járműről, hogy ott helyben móresre tanítsák a szemtelen, de gyakorlatilag ártatlan kerékpárost. Pedig csupán az történik, hogy egyik saroktól a másikig festettek utat, onnan tovább pedig már nem tartották szükségesnek. Az alibi-munka keserű levét pedig gyalogos és kerékpáros együtt iddogálja.
Menetrendszerűen fordul elő az is, hogy a kerekezőnek a kijelölt sávon gépkocsik állják útját. Mert ugye ők parkolhatnak keresztben a járdán, felhúzhatnak a falig, majd a járókelők, netán a babakocsit toló anyukák lehúznak helyettük az úttestre. És a törvény őrei úgy mennek el mellettük, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. Hiszen ahol a pénz, ott a hatalom. Meg a pofátlanság is… A taxisok külön kategóriát alkotnak. Ők azok, kiknek a közlekedési szabályok szinte fakultatívak, számukra a stoplámpa zöldje és pirosa nagyjából ugyanazt jelenti, és a gyalogátjáró többnyire láthatatlan. Nagyságuk előtt a szerencsétlen gyalogjárónak vagy kerékpározónak már-már le kellene borulnia. Jártam úgy, hogy a kerékpárúton álló taxis nyugodtan cigarettázott, és mikor kényszeredetten kikerültem – majdnem elütött egy szembejövő autó –, arcátlanul megjegyezte, hogy egy polgármesteri határozat értelmében Kolozsvárról kitiltották a kerékpározókat. Na, erre vagy legyint az ember, beletörődve, hogy hülyének nézik, vagy – ha olyan a vérmérséklete – felmegy benne a pumpa, és a következő alkalomkor igyekszik jól megkarcolni a taxis kocsiját.
Mivel gyakorlatilag nincsenek kerékpárosoknak kijelölt sávok a városban, a szívvel-lélekkel tekerő szerencsétlen lekényszerül az úttestre. Nagy dolog, ha néhány száz méteren nem kap egy-két infarktust. Ugyanis a gépkocsik szinte súrolják az embert, háta mögött úgy dudálnak, mint egykor a pontos időt jelző gyárak, a szemből jövők pedig öklüket rázzák a békésen kerekező irányába.
Útnak indulás előtt hasznos egy-két imát elmondani. Ütött már el parkolóból csukott szemmel kifaroló milliomos csemete, és mentem neki a járdán semmiből kinőtt beton virágtartónak.
Sebaj! Ha a mi életünkben már nem is lesznek kerékpárutak, és autópályákra sincs pénz, majd körbekerekezzük a halomszámra felépülő ortodox katedrálisokat. Ha más nem, talán a Jóisten vigyáz testi épségünkre.