A kivégzőosztag elől a világhírnévig

A múlt század hatvanas-hetvenes éveiben hatalmas szenzációt keltett az a hír, hogy egy román orvos kikísérletezte a gyomorfekély gyógyszerét. Az újdonság az volt, hogy a betegeket nem kellett többé műteni, a szilágysági orvosprofesszor tablettája napok alatt meggyógyította a beteg felületet. Beszédtéma lett családokban, társaságban, utcán, munkahelyen, hogy egy bizonyos Puskás doktor csodákat tesz a szenvedő emberekkel, és már azt is rebesgették, hogy a Nobel-díj várományosa. Mások összeesküvés-elméleteket szőttek arról, hogy népszerűsége miatt Ceauşescuék – eszement féltékenységükben – el akarják tenni láb alól.

„Mindezekben a legendákban van némi igazság, ám sok a túlzás is” – kezdi a beszélgetést Ioan Puşcaş doktor, a szilágysomlyói városi kórház alapítója és egykori igazgatója, aki nyolcvanadik életévén túl is napi rendszerességgel gyakorolja a hivatását. Ami kissé meglepett: lelkesebben beszélt kalandos életéről, mint arról a felfedezésről, amelyik világhírűvé tette: „Az már történelem” – mondja az orvosprofesszor.

Gyermekkor magyar világban

Kétéves korában megnyerte a megye legszebb és legegészségesebb gyerekének kijáró díjat, és a doktor, félig viccesen, innen származtatja érdeklődését az orvostudományok iránt. 1932-ben született a Szilágy megyei Ördögkúton (Treznea), nyolcéves korában jelen volt a településen bekövetkezett tragédiánál. Hajszálon múlott szülei, testvére és a saját élete is: „Ördögkút két dologról nevezetes. Az egyik a falu kútja, amely évszázadok óta nem apadt ki, a másik a horthysták bevonulása 1940-ben. Ördögkút földjeinek nagy része egy Bay Ferenc nevű gróf tulajdonában volt, aki valamiféle rokona volt nagybányai Horthy Miklósnak. Apám, Puskás László jobban beszélt magyarul, mint románul, Debrecenben tanulta ki a kovácsmesterséget, és természetesen engem is magyar iskolába járattak a szüleim. Rendkívül törekvő gyerek voltam, minden évben első tanuló lettem, és ez nagyon tetszett az említett grófnak. Győzködte apámat, engedje meg, hogy örökbe fogadjon és vegyen a nevére, mert így elküldhetett volna Budapestre, egy különleges képességű gyerekeket nevelő iskolába tanulni. Persze nem akartam elválni a szüleimtől, és ők sem adtak oda, bár az ajánlat csábító volt. Ez a Bay gróf nem volt akárki: parlamenti képviselő is volt, és mindenki eltátotta a száját, amikor repülőgépével megérkezett hozzá vendégségbe ifjabb Horthy Miklós. Nos, 1940 őszén a gróf leitatta a magyar katonákat, és megmondta nekik, kiket gyilkoljanak le Ördögkúton, hogy ő további földekhez juthasson. A családunkat is kicibálták a katonák a kivégzőosztag elé. Úgy szabadultunk meg, hogy apám elővette iratait, amivel bizonyította, hogy reformátusok vagyunk. Erre a katona: te jó isten, majdnem agyonlőttünk valami magyarokat! Sajnos a zsidók és az ortodoxok nem szabadultak meg. Ezzel még nem ért véget a kálváriánk: este enni vittünk egyik szomszédunknak, de a magyar katonák még mindig házról-házra jártak, keresték a bujdosókat. Mikor meghallottuk, hogy jönnek, öcsémmel elbújtunk a pincében. Persze, hogy megtaláltak, és megint vittek, hogy agyonlőjenek. Hirtelen ötlettől vezérleve elkezdtem hangosan magyarul számolni meg énekelni. Kiabáltam, ahogy a torkomon kifért, hogy talpra magyar, hí a haza, erre a katonák elkezdtek csitítani, és mondták, tűnjünk el. Ezek voltak gyermekkorom legmeghatározóbb élményei”.

 Politikai elítélt

A háború után Ioan Puşcaş Kolozsváron folytatta tanulmányait. 1948-ben az új rendszerrel szembenállók már szervezkedni kezdtek, az ellenállás az iskolákba is begyűrűzött. A fiatal Puşcaş többedmagával hitt abban, hogy nemsokára jönnek az amerikaiak, és megszabadulnak a kommunizmus rémétől. „Az ellenállók kiválogatták a talpraesettebb fiatalokat, ezek közé bekerültem én is” – meséli az orvos. Az idősebbek küldöncöknek használták őket, de nemsokára Puşcaş és négy társa lebukott. „Az előzetesben olyan kevés ételt kaptunk, és annyira megviselt a letartóztatás ténye, hogy kóma-közeli állapotba kerültem” – emlékezik vissza. Marhavagonokban vitték őket az enyedi börtönbe, innen Ploieşti-re. Huszonöten voltak diákok, elnevezték őket „kolozsvári csoportnak”. Végül Târguşoru Nou fegyházában kötöttek ki, ahol komoly „átnevelésnek” vetették alá őket. „Az átképzésen egész nap az Internacionálét kellett énekelni, és Marx és Engels szövegeit tanulni. Én erre nem voltam hajlandó, aminek az lett a következménye, hogy a többieknél egy évvel tovább tartottak bezárva”. Puşcaş szabaduló papírjára rá is írták: fegyelmezetlen, politikailag megbízhatatlan, átnevelésre alkalmatlan egyén. Puşcaşt iskolai évei kellős közepén vitték börtönbe. Szabadulása után apja vissza akarta íratni, ám a szabaduló papírjára írt jellemzés miatt sehol sem akarták felvenni. A szerencse azonban mellé szegődött: egykori romántanárának – aki időközben főtanfelügyelő lett – egyetlen telefonjába került, hogy végül beírják a fiatalembert egy zilahi líceumba. Csakhogy Puşcaş nem nyugodott meg: kapcsolatba került a fogarasi havasokban bujkáló ellenálló csoport vezetőjével, nekik segédkezett a földalatti mozgalomban. Éjszaka Bécsből felszálló amerikai repülőgépekből dobtak le fegyvereket, lőszert, élelmet, ruhákat a hegyekben tanyázó antikommunistáknak, ők meg itt-ott rajtaütöttek a hatalom kiszolgálóin. Bár Puşcaşt és társait ezúttal nem kapták el, de az érettségijük előtti napon behívták őket munkaszolgálatra egy lupényi bányába. Ez annyit jelentett, hogy az egyetemi felvételiről is le kellett mondjanak. Puşcaş ismét a főtanfelügyelőhöz fordult, és egy nap alatt hat tantárgyból leérettségiztették. A bányától is megszabadult, mert az orvosok egy foltot fedeztek fel a tüdején.

Mivel börtönviselt volt, félt jelentkezni az egyetemre. Dolgozni kezdett egy termelőszövetkezetben, de a gondolat, hogy orvos legyen, nem hagyta nyugodni. „Ekkor ismét megfogtam Isten lábát” – fogalmaz a doktor. A bűnügyi nyilvántartóban egy unott tisztviselő nem nézett utána, hogy volt-e büntetve vagy elítélve, kibocsátott számára egy makulátlan priuszt, ezzel már nyugodtan beiratkozhatott a temesvári orvosi egyetemre. 

 A csodaszer

Az egyetemről szívgyógyászként távozott, tüdőbaja miatt mindenáron hegyvidéken akart elhelyezkedni. Szilágy megye tökéletesnek tűnt számára, itt kezdte el a munkát egy isten háta mögötti faluban. Szakmailag egyre elismertebb lett, lassan az egész megye hozzá járt kivizsgálásra. „A gyógyszerészet mindig érdekelt, olyan készítményeket adtam a betegeimnek, amit sehol máshol nem kaptak meg. Ettől voltam annyira népszerű” – meséli a doktor. Orvosi munkássága Szilágysomlyón teljesedett ki: „Egy fantasztikus doktor, Mártonffy István mellé kerültem, aki rengeteg jó tanáccsal látott el engem, sokat tanultam tőle” – emlékezik vissza Puşcaş professzor.

A nagy felfedezésre szinte véletlenül került sor: „A belgyógyászaton voltam orvos – meséli. – Két betegem volt, akiknek megdagadt a lábuk. Vízhajtót adtam nekik, kezdett is lelohadni a végtaguk, de szóltak, hogy egy idő után kínzó gyomorfájásuk is megszűnt. Rögtön felkaptam a fejem, megnéztem, melyik az a gyógyszer, amit mindketten egyformán kapnak, ilyenből pedig csak egy volt. Utána már tudatosan adtam olyanoknak, akik gyomorfekélytől szenvedtek, idővel kikísérleteztem a dózisokat, és megállapítottam, melyik abban a bizonyos gyógyszerben az a fajta összetevő, amelyik a fekélyre hat. Előállítottam egy új gyógyszert, amit Ulcosilvanilnak neveztem el, és hamarosan megkaptam rá a szabadalmat”. A felfedezés híre hamarosan az országhatárokon túlra is eljutott, Ioan Puşcaşt számtalan konferenciára hívták, az amerikaiak 1973-ban meg akarták venni tőle a szabadalmat. Kétmillió dollárt ajánlott egy gyógyszergyár Puşcaşnak – a dokumentumot saját szememmel láttam – de nem adta el. Rövid úton ellopták a felfedezését, majd apró, lényegtelen változtatásokkal, más néven az Egyesült Államokban is szabadalmaztatták, így Puşcaşnak már semmit sem kellett fizetniük. „Több nagy külföldi orvostudós is mondta, ha akkor Amerikában maradok, és eladom a szabadalmat, ma Nobel-díjas orvos lennék” – mondja a professzor.

Találkozások

„Amikor Fidel Castro Bukarestben tartózkodott, odarendeltek engem is, mert állandóan fájt a kubai diktátor hasa. Megállapítottam, hogy gyomorfekélye van, adtam neki a gyógyszeremből, három hét után kutya baja sem volt”. A kor összes pártfejese hozzá járt kezelésre: „Amikor eljöttek hozzám – külügyminiszter, belügyminiszter, és egyéb miniszter –, előbb mindig egy szekus érkezett. De nem azért, hogy lehallgatókat helyezzen el, hanem, hogy ellenőrizze, nincsenek-e a kabinetemben mikrofonok. Négyszemközt pont úgy szidták Ceauşescut, akár az egész nép”.  Puşcaş doktor Ceauşescu egyik testvérét is meggyógyította: „Egyszer kopogtak a rendelőm ajtaján. Mikor kinyitottam az ajtót, majdnem hanyatt estem: azt hittem, a diktátorral állok szemben. Kiderült, nem ő az, hanem az egyik testvére, de ezek a Ceauşescuék úgy hasonlítottak egymásra, mint a tojások”. Ennek ellenére a diktátor négyosztályos felesége ki nem állhatta a professzort, még akadémiai címeitől is meg akarta fosztani. 1989-ben történt, hogy Elena Ceauşescu megtudta, a professzornak van egy szerény hétvégi háza a Magura hegyen. Azonnal megparancsolta, hogy pereljék be a doktort, és „illegális építkezés” miatt Puşcaşnak négy Dacia árának megfelelő összegű büntetést kellett volna kifizetnie. Szerencséjére mire a per véget ért, a rendszer is megbukott, így úszta meg Elena bosszúját.

Az orvosprofesszor munkásságának hálával adózik az általa alapított és vezetett városi kórház is: élete végéig saját rendelővel rendelkezik, sokszor itt alszik, étkezik, rendel. Ami talán a legfontosabb: a szilágysomlyói emberek is elismerik, hogy a professzor minden korban segítette a rászorulókat, és nem csak orvosi szempontból.

A város kórháza ma az ő nevét viseli: „Nem tudom, kinek az ötlete volt, hogy rólam nevezzék el, de így legalább máskor is könnyen megtalál” – mondja búcsúzóul magyarul Ioan Puşcaş orvosprofesszor.