
2013. június 14., 09:212013. június 14., 09:21
2013. június 14., 09:222013. június 14., 09:22
– Részt vett az Ana Miranda spanyol EP-képviselő által az aranykitermelés ciánalapú technológiája ügyében kezdeményezett konferencián. Milyen helyzetet vázolt volna fel e tekintetben Romániában?
– Romániában a bányászati tevékenység átalakításának, illetve a törvényváltoztatások időszakát éljük, és ebben benne foglaltatik a bányászati illetékek arányának, a műszaki feltételeknek, a teljes bányászati tevékenységnek az újrafogalmazása. A folyamatnak – amely a mérlegelés és a törvénymódosítás stádiumában tart –, a nyár végéig kell befejeződnie, utána dönt a parlament.
– Ön milyen álláspontot képvisel? Osztja Ana Miranda elutasító véleményét a ciánalapú aranykitermelés betiltása tekintetében?
– Nem volt módomban teljes egészében jelen lenni a konferencián, így a végkövetkeztetések alatt sem. Az üzenete azonban világos: a súlyos környezetszennyezéssel fenyegető régi technológiák, a horderejüknél fogva nagy közösségeket és területeket érintő tervek alkalmazását a legnagyobb szigorral és óvatossággal kell tanulmányozni. Ennek érdekében akár az európai, illetve a nemzeti előírások újratárgyalásától sem kell visszariadni annak érdekében, hogy ezek a tevékenységek a legmagasabb standardoknak feleljenek meg. Jómagam a skandináv követelményekhez igazodom, azok a mérvadó gazdasági szükségletek és a környezetpolitika legszigorúbb kibékítése révén biztosítják a kitermelés módozatait.
– Aláírja a Janez Potočnik EB-biztosnak címzett levelet, amelyben a ciánalapú technológiák aranybányászati alkalmazásának a betiltását kérik?
– Nem ismerem a tartalmát, majd áttanulmányozom.
– Támogatja a román kormányt a verespataki kitermelés ügyéhez való támogató viszonyulásában?
– A kitermelés gondolata a jelenlegi gazdasági válság idején szükséges, mondhatnánk bölcs elképzelés. A kérdés csupán az, hogy milyen feltételek mellett kezdjük el az ásványi kincsek kiaknázását, legyen az arany vagy egyéb altalajkincs.
Erdélyben még rétegjelenség a gombatermesztés, de egyre többen látnak benne lehetőséget. A székelyföldi Márton Zoltán gourmet-gombákat termeszt, hírportálunknak arról beszélt, hogyan működik a termesztés, mivel érdemes kezdeni, és meg lehet-e élni belőle.
Dr. Sárosi Arthur, a kolozsvári diakóniai munka egyik meghatározó alakja a rendszerváltás utáni években indult el azon az úton, amely mára Erdély-szerte ismert intézményhálózatot eredményezett.
Pontosan egy héttel azután, hogy megvonta a politikai támogatást a Bolojan-kormánytól, felrobbantva a tíz hónappal ezelőtt összeállt koalíciót, a román Szociáldemokrata Párt (PSD) folytatta politikai ámokfutását.
A még mindig jó egészségnek és szellemi frissességnek örvendő pedagógus olyan korszakok tanúja, amelyeket a mai nemzedék tagjai elbeszélésekből, vagy csak a történelemkönyvekből ismerhetnek.
A Kolozsvári Magyar Opera immár 5 éve lehetővé teszi erdélyi és partiumi települések lakói számára, hogy megismerkedhessenek a zenés színház varázsával.
Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.
Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.
Szeles, de többnyire napos napok következnek a térségben: a hét közepén még hűvös marad az idő, a hétvégére azonban jelentős felmelegedés érkezik. Csapadék csak elszórtan fordulhat elő, ugyanakkor az északi szél több napon át erős marad.
Mindössze két hét telt el azóta, hogy az egyik nemzetközi hitelminősítő a politikai instabilitás kockázatára – és annak kedvezőtlen mellékhatásaira – figyelmeztetett Romániával kapcsán, és a politikum tett róla, hogy ez önbeteljesítő jóslattá váljék.
Miközben az éjszakák még jó ideig hűvösek maradnak, fagyra már nem kell számítani, a nappali csúcsértékek pedig elérik a 19–20 Celsius-fokot. Hétvégére azonban mérséklődik a nappali felmelegedés.
szóljon hozzá!