
Rácz Magda festményei az Ég és föld között című kiállításon
Fotó: Somogyi Botond
Táj, zene és belső képek találkoznak Rácz Magda munkáiban. A Székelyföldről indult alkotó évtizedeken át rajztanárként dolgozott, miközben festett, grafikákat készített és szőtt. A kolozsvári Györkös Mányi Albert Emlékházban Rácz Magda Ég és föld között című kiállításának alkalmával beszélgettünk pályájáról, tanári hivatásáról és arról, miért tartja ma is nélkülözhetetlennek a művészeti nevelést.
2026. március 28., 18:352026. március 28., 18:35
2026. március 28., 19:152026. március 28., 19:15
– Rácz Magda Székelyföldön született. Hogyan került Kolozsvárra a képzőművészeti egyetemre?
– Sóváradon születtem, Szováta mellett. Később Marosvásárhelyen tanultam a művészeti gimnáziumban, és onnan kerültem tovább az egyetemre, már az első felvételin sikerült bejutnom a Kolozsvári Képzőművészeti és Formatervezési Egyetemre.
– Hogyan esett a választása a képzőművészetre? Miként került kapcsolatba a művészettel?
– Nagymamám nevelt, aki varrónő volt. Budapestről sok divatlap érkezett hozzá, és én gyerekként mindig ott ültem mellette egy kis sámlin. Volt egy fiókos rész, abban tartottam a ceruzáimat, radírjaimat, és órákon át rajzolgattam.
Ötödik osztályba felvételiztem Marosvásárhelyen a művészeti iskolába, és fel is vettek. Innen indult tulajdonképpen minden. Az egyetem elvégzése után pedig Barótra kerültem rajztanárnak a gimnáziumba.
– Sok diák számára a rajzóra inkább kötelező tantárgy, mint öröm. Hogyan lehet mégis érdekessé tenni?
– Szerintem úgy, ha szabadságot adunk a gyerekeknek. Adtunk egy témát, de a megvalósítást rájuk bíztuk. Például gyakran foglalkoztunk azzal, hogyan képzelik el a jövőt: milyen lesz az életük 2000-ben, milyen szakmájuk lesz, milyen lesz a városuk. A gyerekek fantáziájára bíztam mindent. Barót akkoriban kis bányászváros volt. A gyerekek elképzelték, milyen lehet majd a jövőben, és ezekből nagyon érdekes rajzok születtek.
– Mikor kezdett komolyabban alkotni a tanítás mellett?
– Tulajdonképpen mindig alkottam. Festettem, de szőttem is, mert az egyetemen textilszakon végeztem.
Részt vettem kiállításokon is, de sok munkám elveszett az évek során. A szőnyegeim például kisebb darabok voltak, és több eltűnt közülük. Később megszülettek a gyermekeim, és akkor a család és a tanítás került előtérbe.
– Tanárként felismerte a tehetséget a diákjaiban?
– Igen, mindig úgy éreztem, hogy meglátom a tehetséget egy gyerekben. Ha valakinél éreztem ezt, mindig bátorítottam. Nem irányítottam túl szigorúan, inkább arra ösztönöztem őket, hogy rajzoljanak, fessenek. Ha úgy láttam, hogy komoly tehetségük van, javasoltam a szülőknek, írassák művészeti iskolába gyereküket.
– Volt olyan tanár vagy művész, aki különösen nagy hatással volt önre?
– A művészettörténetet tanító Bordi Gézát tudnám említeni. Nagyon szerettük tanárként. Ugyanígy
Rácz Magda munkásságához a grafika áll legközelebb
Fotó: Facebook/Rácz Magdolna
– Szőtt, grafikákat készít és fest. Melyik áll a legközelebb önhöz?
– Jelenleg a grafika áll hozzám a legközelebb. Szőni is szeretnék, de most nincs megfelelő helyem hozzá. Festeni is festek, főleg akvarellel, bár van néhány olajképem is. Az akvarell az egyik legnehezebb technika: rengeteget kell gyakorolni, mire az ember eléri azt a hatást, amit szeretne.
– Készít megrendelésre munkákat?
– A Ceaușescu-korszakban sok megrendelés volt, de azok szinte mindig ideológiai témákhoz kötődtek. Erre én soha nem voltam képes. Nem szeretek megrendelésre alkotni, nem tudom elfogadni, hogy megmondják, mit alkossak.
– Hogyan születik meg egy alkotás?
– Sokat szemlélődöm.
A balett is ilyen: amikor valaki a zenére mozog, szinte látom magam előtt a képeket. Inspirált Bartók Béla zenéje, több munkámat is az ő művei ihlették. Festettem például a csodaszarvas motívumát is.
– Fontosnak tartja ma is a rajzoktatást a fiatalok számára?
– Rendkívül fontosnak. Régebben járattam a Rajztanítás című szaklapot Magyarországról, és ott olvastam, hogy például Japánban minden nap van rajzóra. A rajz nemcsak arról szól, hogy valaki művész legyen.
A lényeg az, hogy érzékennyé váljunk a szépre. Nem az a fontos, hogy valaki tökéletesen lerajzoljon egy csendéletet, hanem hogy értse a színeket és a formákat.
– A festő Incze Mózest tanítványának tartják. Hogyan alakult a kapcsolatuk?
– Ő inkább mentorának tart engem. Gyerekként a lányommal egyidős volt, és nyaranta hozzám járt rajzolni egy kis csoporttal. A lakásunk egyik szobáját teljesen nekik adtam: ott rajzolt öt-hat gyerek egész nyáron. Láttam, hogy Mózes kimondottan tehetséges, ezért javasoltam neki, hogy menjen művészeti iskolába. Így került később Marosvásárhelyre. Büszke vagyok rá, ahogyan Pető Hunorra is, aki később szobrász lett.
– Hol voltak eddig kiállításai?
– Kiállítottam többek között Sepsiszentgyörgyön, Kaposváron és Zircen is, amely Barót testvérvárosa. Emellett több csoportos kiállításon is részt vettem, és Baróton is több alkalommal mutattam be munkáimat.
– Hogyan éli meg, amikor kiállítják a munkáit?
– Eléggé kételkedő ember vagyok. Látom a mai modern művészetet, de én nem tudok úgy festeni, hogy néhány foltból álljon egy kép. Mindig azt próbálom megrajzolni vagy megfesteni, ami belülről jön. A legutóbbi kiállítás előtt nagyon izgultam, mert úgy érzem, talán nem felelek meg a mai trendeknek. De nem tudok más lenni – azt adom, ami bennem van.
A kiállítás szervezőcsapata az alkotóval a kolozsvári Györkös Mányi Albert Emlékházban
Fotó: Somogyi Botond
– Mit szeret a legjobban ábrázolni?
– A tájat és az embereket. Szerettem portrékat rajzolni és festeni. A gimnáziumban például szinte minden osztálytársamat lerajzoltam. Ma már nehéz találni valakit, aki modellt áll, ezért sokszor emlékezetből dolgozom.
– A világjárvány idején került Kolozsvárra. Hogyan történt ez?
– 2010-ben Baróton éltem nyugdíjasként. A lányom Kolozsváron dolgozott, és amikor megszületett az unokám, úgy döntöttem, segítek a lányomnak. Először a Kolozsvárhoz közeli kalotaszegi faluban, Türében laktam.
– Megkapta az Erdővidék Kultúrájáért díjat. Mit jelent ez az elismerés?
– Sok mindent szerveztünk a gyerekekkel. Az iskolában gyakran rendeztünk kiállításokat, a folyosók és a termek tele voltak rajzokkal. Létrehoztam egy rajztermet is, és minden ünnepre készítettünk illusztrációkat: például március 15-ére, karácsonyra, húsvétra vagy különböző irodalmi estekre. Részt vettünk pályázatokon is, sőt a gyerekek rajzai Japánba is eljutottak, ahol harmadik díjat nyertek. Minden nyáron rajztábort szerveztem a Sötétpataka nevű helyen. 15–16 gyerekkel mentünk ki 8–10 napra. Sokszor egyedül voltam velük: tanár, szervező és szakács egyszerre. Rajzoltunk, festettünk, makraméztunk, faragtunk – mindenki azt tette, amihez kedve volt.
– Milyen tervei vannak?
– Sosem tartottam igazán számon a munkáimat. Most azonban szeretnék belépni a Barabás Miklós Céhbe, ezért össze kellett gyűjteni és dokumentálni mindent. Ebben Kós Katalin – a kolozsvári Györkös Mányi Albert Emlékház vezetője – segített, aki újságcikkekből és dokumentumokból összegyűjtötte, milyen kiállításokon vettem részt. Így derült ki számomra is, mennyi mindennel foglalkoztam az évek során.
– Min dolgozik most?
Miniatűr rajzokkal – a központi motívum a fa: a fa és a táj különböző formái – szeretnék majd bemutatkozni egy következő kiállításon.
Kis-Pállukács Hajnal képzőművész, a kolozsvári tárlatom megnyitója pedig említette, hogy szeretné majd látni a festményeimet is.
Kós Kati, Kis-Pállukács Hajnal és Rácz Magda a kolozsvári kiállítás megnyitóján
Fotó: Somogyi Botond
Ég és föld között – Rácz Magda kiállítása a Györkös-házban
Március 25-én nyílt meg az Ég és föld között című kiállítás a kolozsvári Györkös Mányi Albert Emlékházban, ahol Rácz Magda képzőművész munkáit mutatják be az érdeklődőknek. A tárlatot Kós Katalin, az emlékház vezetője nyitotta meg, a kiállított alkotásokat pedig Kis-Pállukács Hajnal képzőművész méltatta.
A sóváradi származású Rácz Magda rajztanárként Baróton tanított nyugdíjazásáig. Pedagógusi tevékenysége mellett folyamatosan építette képzőművészeti pályáját, amelynek meghatározó inspirációs forrása a természet világa. Munkáiban a táj, a fák vagy a domborzati formák nem pusztán látványelemként jelennek meg, hanem belső állapotok hordozóiként, az emberi tapasztalat metaforáiként.
A kiállítás egyik visszatérő motívuma a fa, különösen a megdőlt fa alakzata. Ez a forma nem a megtörés vagy a vereség képeként értelmezhető, sokkal inkább az átalakulás jelképeként: annak a folyamatnak a képi megfogalmazásaként, amelyben a rá ható erők módosítják ugyan a formát, de nem szüntetik meg annak lényegét – hangzott el Kis-Pállukács Hajnal méltatása során.
A tárlaton bemutatott munkák között olyan tájképek is szerepelnek, amelyek mediterrán karaktert idéznek. A toszkán hangulatú kompozíciókban az emberi és a természeti jelenlét szorosan összefonódik, egy kiegyensúlyozott, nyitott tér élményét közvetítve. Más művekben a táj sűrített, szinte megszemélyesített formában jelenik meg: a hegy vagy a tájelem egyetlen koncentrált alakzatba húzódik össze, amely belső feszültséget hordoz.
A kiállítás különleges egységét alkotják azok az olajfestmények, amelyek egyfajta zenei térbe vezetik át a nézőt. A művész pedagógusi évei során gyakran hallgatott diákjaival Bartók Béla-műveket, és a zenei élmény ihlető hatással volt alkotói munkájára is. A festmények ritmusa és koncentrált formavilága ennek a zenei tapasztalatnak a képi megfelelőjeként is értelmezhető – fogalmazott Kis-Pállukács Hajnal.
A grafikai munkákban a figyelem a részletek felé fordul. A tusrajzok a vonal, a folt és a pontozás finom rendszerére épülnek, a sötét és világos felületek kontrasztja pedig gazdag struktúrákat hoz létre. A motívumok mintha egy belső folyamat állomásai lennének: a formák fokozatosan alakulnak át, majd újrarendeződve térnek vissza.
A kiállítás egészét tekintve a változás nem lineáris folyamatként jelenik meg, hanem inkább spirális mozgásként: a motívumok visszatérnek, de minden alkalommal új jelentésrétegekkel gazdagodva. A táj, a fa vagy a hegy képe így egy tágabb vizuális gondolkodási folyamat részeként értelmezhető.
A megnyitón zongorán közreműködött Somogyi Hunor, a János Zsigmond Unitárius Líceum 11. osztályos diákja, aki két Chopin-keringővel emelte az est hangulatát. Az Ég és föld között című kiállítás április 13-áig látogatható a Györkös Mányi Albert Emlékházban.

A kolozsvári Györkös Mányi Albert Emlékház kiállítássorozatot szervez Györkös 100 címmel, a festőművész születésének 100. évfordulójára a Liszt Intézet Sepsiszentgyörgy partnerségével.
Szabó Szilárd táncpedagógus-koreográfus feleségével, Németh Ildikó néptáncművész-oktatóval a Fejér vármegyei Tordason lakik. Az erdélyi táncok kiváló ismerőjeként és oktatójaként a házaspár gyakran megfordul Erdélyben is. Velük beszélgettünk.
Szilveszter éjszakáján és az új év első napjaiban jóval fagypont alatti hőmérséklettel búcsúzik az óesztendő, és köszönt be az új esztendő. Hétvégére, illetve a jövő hét elejére azonban enyhül a hideg idő.
Télies, hideg napok elé nézünk az esztendő utolsó hetében, éjszakánként mindenütt fagypont alá süllyed a hőmérő higanyszála. A nappalok sem lesznek sokkal enyhébbek, a csúcshőmérséklet többnyire alig haladja meg a fagypontot, napközben is hideg lesz.
A fiatal generáció nagy mértékben ki van szolgáltatva a közösségi oldalakon terjedő, a Ceaușescu diktatúrája, a totalitárius rendszerek iránti nosztalgiát és szélsőséges eszméket terjesztő tartalmaknak – derült ki nemrég egy elemzésből.
Rekordmagasságba emelkedett a templomok elleni, keresztényellenes gyújtogatások száma Németországban, és nő az „intolerancia légköre” – áll az Európai Keresztények Elleni Intoleranciát és Diszkriminációt Megfigyelő Központ friss jelentésében.
szóljon hozzá!