Látogatóban Nagy György olaszteleki kovácsmesternél, akit Károly király is számontart

De nem is akárhogy, hiszen Anthony Gall Kós Károly-kutató a sztánai Varjúvár belsejét ábrázoló egyik fényképen a tükörben fedezett fel egy kovácsoltvas-csillárt, és hívta fel rá a kovács figyelmét. Nagy György igazi Kós Károly szakértő, hiszen a Székely Nemzeti Múzeumnak megannyi tárgyat készített tervek, rajzok alapján. Mint mondja, munkája nem csak abból állt, hogy egy papíron megálmodott tárgyat magvalósít, kivitelez, hanem számos könyvet elolvasva, jegyzeteket tanulmányozva mélyült el Kós világában.

A mester gondosan tájékozódik minden tárgy elkészítésekor, a hosszú évek alatt a művészettörténeti korok jó ismerője lett. A munka nehéz, kemény részét alapos tervezés előzi meg, hiszen a ceruzarajzot könnyebb javítani, mint a fémből kialakított kacskaringókat. Hozzátette, hogy természetesen jó példák is vannak a műemlékfelújítások terén, Brassóban és Sepsiszentgyörgyön is dolgozott ilyen helyeken. Kovászna megye megyeszékhelyéről a Vártemplom és a Székely Nemzeti Múzeum példáját emelte ki.

Szerszámok széles tárháza

,,Ha betér az ember egy kovácsműhelybe, akkor az üllő tetejét kell először megnézni. Ha össze-vissza van kalapálva, azt jelenti, hogy a kovács nem tud kovácsolni. A kalapács nem szabad elérje az üllőt, bármilyen vékony darabot is kovácsol, nem szabad a kettő találkozzon. A másik szempont, hogy mennyire fényes. Ha fényes, akkor használódik” – magyarázta a szakember. Hozzáteszi, hogy a szerszámok, például a fogók száma is mérvadó, hisz néhány darab nem elég a jó munkához. A szerszámok fogyóeszközök, mert elhasználódnak: egy idő után a kalapács is kirózsásodik, kifodrosodik, ami veszélyes is lehet, hiszen kipattanhatnak belőle apró fémdarabok, szóval fontos mindent karbantartani, ha kell, cserélni.

Nagy György egy viszonylag minimalista, szimbolikus darabot készített, melynek másolatát megőrizte műhelyében.

A kiállított tárgyak között találunk ollót, hajsütővasat, csapdákat, megannyi olyan eszközt, melyek elkészítése ma már nem a kovács feladata, illetve van mechanikus kalapács, esztergapad, szerszámok, melyek bár működőképesek, kuriózumnak számítanak.

„Édesapám miatt tanultam ki a szakmát, gyakorlatilag belenőttem, és hát a Jóistentől kapott tehetségem a többi, és a szeretet. Ha nincs szakma iránti szeretet, akkor türelme sincs az embernek” – vélekedik Nagy György, hozzátéve, hogy bár a kommunizmus idején a kovácsok munkája leegyszerűsödött, édesapja készített, kapu- és ajtósarkat, izgalmasabb tárgyakat is, melyeken fel-fel sejlett a népművészet.

Legnagyobb sikereként azoknak a tárgyaknak az elkészítését tartja, melyek a Székely Nemzeti Múzeumnak készültek Kós Károly eredeti rajzia alapján, ezeket ő hívta először életre.

Műhelyei turistalátványosságnak számítanak, gyakran keresik fel látogatók, csoportok, ami kicsit megakasztja munkájában, ami általában határidőhöz kötött. „Ami tőlem telik, azt megteszem nagy szeretettel, örömmel. Jó, hogy népszerűsíthetem a szakmát, hátha a fiatalok kedvet kapnak hozzá. Sőt, az Erdélyi Hagyományok Háza szervezésében voltak nagyon sikeres táboraink is fiatalok számára” – idézte fel Nagy György, aki elmondta, hogy még Kolozsvárról is érkeztek kamaszok, hogy belekóstoljanak a kovácsolásba.