Egyenes úton – Tőkés László, az EMNT elnöke hetvenéves

Leszerelésem után hamar megszerveztük a találkozót, kapcsolatunk máig tartó baráti, harcostársi viszonnyá nemesült az eltelt idők során.

Orbán Viktor születésnapi köszöntője

A keret szorításában nem szólok részletesen Tőkés Lászlónak és lelkésztársainak a falurombolás elleni 1988-as egyházi kiállásáról, a Szekuritáté által betiltott, de mégis megtartott Dsida-szavalóestről, a legendás Panoráma-interjúról, amelynek meghallgatása után apám, Borbély Imre családi „közgyűlésen” jelentette be: „László zászlót bontott, s ott a helyünk mellette”. Nem ecsetelhetem hosszan a házi őrizet nyomorúságát, vagy azt, hogy késsel felfegyverzett álarcosok támadtak a lelkészre saját otthonában. Jó lenne hosszasan felidézni a zsúfolásig telt templomban megtartott vasárnapi istentiszteletek hangulatát, a beszédek tartalmát, és persze a decemberi forró napok eseménysorát.
Talán szakmai ártalom, hogy ezek helyett arra térnék ki inkább, hogy Tőkés László miképpen sáfárkodott a megszerzett hírnévvel, miként alakította immár világszerte ismert közszereplőként az erdélyi és az anyaországi közéletet.
Orbán Viktor születésnapi köszöntőjében találóan fogalmazott: „jöttek azok a decemberi csodás napok, amelyek eggyé forrtak neveddel, és az egyik pillanatról a másikra a világtól elzártan, magányosan és reménytelenül harcoló lelkészből a történelem és a világ színpadára emeltek. Ha akkor és ott a megalkuvás széles ösvényét választod, talán lehetnél ma nemzetközi szinten elismert polgárjogi aktivista, vagy az egész emberiség ügyét védelmező békeharcos, akit kézről kézre adnak egymásnak az államfők és riporterek. Te azonban továbbra is a magyarság szolgálatának szűk, rögös, bogáncsokkal és tövisekkel teleszórt útját választottad.”   

Az ingyen elkélt liba

Tőkés Lászlónak legfőbb erénye, hogy hű maradt elveihez, értékrendjéhez, harcostársaihoz és céljaihoz. Megmaradt annak, akinek megismertük: a magyar ügy kérlelhetetlen és megvásárolhatatlan harcosának, aki az igazság kimondásáért akár halálos kockázatot is hajlandó vállalni. Nem törődött azzal, hogy anyaországi országos népszerűsége bánhatja, amikor kiállt a médiaháborúban a nemzeti oldalt képviselő Chrudinák Alajos mellett.

ő leplezte le a neptuni árulást, vállalva az első számú közellenség szerepét a labanc táborban és a nacionalista román politikum körében. Minden bizonnyal következetességének és megtörhetetlenségének köszönhette, hogy egy gyanús múltú RMDSZ-es képviselő, név szerint Nagy Benedek egy azóta is példátlan, az RMDSZ parlamenti frakciója körében terjesztett szennyiratban a román sajtó botrányos rágalmát átvéve besúgónak, az ördög szolgájának, hűtlen kezelőnek nevezte 1994 decemberében.
Ő mutatott rá arra 1996-ban, hogy nem szabad feltétel nélkül a győztes román erők koalíciójának karjaiba omlani, hogy meg kell kérni a támogatás árát. Be is terjesztett egy részletesen kidolgozott követelésrendszert az ügyben döntő SZKT elé 1996. november 28-án. Ahhoz, hogy Markó Béla a következővel szerelje le: „a jó alkusz nem mondja meg előre a liba árát.” Arról már kevesen szóltak, hogy Markóék a libát ingyen adták végül oda, semmilyen koalíciós szerződés nem köttetett, az autonómia ügyében az azóta eltelt negyed évszázadban egy tapodtat sem haladtunk előre.

Annyit sikerült elérnie, hogy a népi fórumtól való félelmükben Markóék elfogadtak egy ultimátumot arról, hogy ha a kormány nem teremti meg az önálló állami magyar egyetem életre hívásának jogi feltételeit, akkor az RMDSZ kilép a kormányból. Az ultimátumot nem sokkal később visszavonták, az RMDSZ kormányon maradt, s azóta is kormányra kérezkedik, amikor csak lehetősége van rá. Önálló állami magyar egyetemünk pedig azóta sincs.
Midőn Markóék a jogfosztó tanügyi törvényt sikerként akarták eladni, 1999-ben Tőkés László mutatott rá a sikerpropaganda hamisságára. Miközben tudni lehetett, hogy 2003 januárjában a Szatmárnémetiben megtartott kongresszuson az RMDSZ le fog számolni az autonómiaprogrammal, harcostársaival megalapította az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Kezdeményező Testületét. E szerveződés életre hívta az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsot, amely autonómiaközpontú fórumnak mindmáig Tőkés László az elnöke.
Végigtekintve életpályáján, Szabó Dezső egyik tanulmánykötetének címe juthat eszünkbe: Egyenes úton.

Elutasított autonómiapolitika

Szőcs Géza írta róla, hogy valójában soha nem volt forradalmár. Mi sem állt távolabb tőle, mint az anarchia, a rendezetlenség, ami a forradalmak velejárója. Sokkal inkább illik életművéhez az imént említett Szabó Dezső örökérvényű gondolata, miszerint „dogma, diszciplína, hierarchia nélkül nincs emberi teremtés”.
Ő a normalitás konok képviselője volt az épp fennálló rendszertől függetlenül. Akkor is ezt tette, amikor életét kockáztatva szembeszegült Ceaușescu „faluszisztematizálási” rémálmával. Akkor is, amikor egy embernyomorító politikai rendszerben „ledöntötte a hallgatás falát”. Akkor is, amikor arra intette az erdélyi és az anyaországi közélet szereplőit, hogy a hatalmasoknak való behódolás helyett használják ki a rendelkezésre álló politikai mozgásteret. És akkor is, amikor a minap kiállt Budaházy György kegyelmi kérvénye mellett.

Inkább hasonlítanám a hazát tervszerűen építő Széchenyihez és/vagy az elérhető legtöbbet megcélzó kiegyezésről nevezetes Deákhoz, mint a forradalmár Kossuth Lajoshoz.    Más kérdés, hogy ez a józan, kölcsönös előnyökre törekvő, szélsőségmentes autonómiapolitika semmiféle fogadókészségre nem lelt román térfélen. Amelynek az is oka volt, hogy utóbbiak mindig megtalálták a maguk szövetségeseit az RMDSZ vezetésében. Ennek egyik részét megvették, másik részének közvetlenül parancsoltak, harmadik részét pedig meggyőzték, hogy nincs más út, csak az együttműködés.
Tőkés László nem véletlenül ápol évtizedek óta szövetségesi viszonyt Orbán Viktorral, aki Kárpát-medencei és európai szinten ugyanazt a nemzetelvű programot képviseli, mint amit ő.
Tőkés László néhány napja töltötte be hetvenedik életévét, de amint születésnapi ünnepségén jobb keze, az EMNT ügyvezető elnöke, Sándor Krisztina megfogalmazta: aki elolvassa meghagyásait a munkatársak számára, láthatja, hogy egy húsz­éves fiatal energiakészlete dolgozik benne. Mi mást kívánhatunk, mint azt, hogy ez még hosszú ideig így maradjon.
Isten éltesse sokáig Tőkés Lászlót!