Beke-ügy: miről is van szó?

A védelemhez való jog a román alkotmány által is garantált alapvető emberi jog. A cselekmény súlyosságától vagy az elkövető világnézetétől függetlenül ez mindenkit megillet. Beke István Attila kézdivásárhelyi „terrorista” ügyében a védelemhez való jog érvényesítését jócskán megnehezítette a román (i)gazságszolgáltatás. A család által megfogadott ügyvédet – noha meghatalmazását becsatolta – a Legfelsőbb Ítélő- és Szemmitőszék nem értesítette a fellebbezési tárgyalás kitűzéséről, ezt az ügyvéd csak a sajtóból tudta meg!? A brassói kartárs az előzetes letartóztatást elrendelő határozat elleni fellebbezési tárgyalás után elmondta azt is, hogy az iratokba való betekintést számára csak a másodfokú tárgyalás reggelén tették lehetővé.

A Beke István Attila 30 napos előzetes letartóztatásba helyezését elrendelő ítélet indokolását a román állami televízió december 7-i adása ismertette. Azt a tényt, hogy Beke István december elsején szülővárosában állítólag bombát akart robbantani, három „bizonyítékkal” támasztották alá: a Bekétől lefoglalt harmadosztályú petárdákkal, egy mobiltelefonnal, amellyel állítólag távirányítással felrobbanthatta volna a bombát és egy szemüveggel, amellyel éjjel is lehet látni. Egyből adódik a kérdés: ha valaki nappal, a díszszemle alatt akart robbantani, annak miért volt szüksége éjjellátó szemüvegre? Ráadásul az ilyen szemüveg beszerzése nem esik tilalom alá. A robbantás kísérletének vádja csak akkor állná meg a helyét, ha szakértői vélemény megállapította volna azt, hogy a lefoglalt petárdákból 24 óra alatt távirányítással felrobbantható bombát lehet összeállítani. E nélkül a szakértői vélemény beszerzése nélkül egész egyszerűen nem lehetett volna robbantási kísérlettel megvádolni Bekét. Bombagyártásban én sem vagyok képzettebb, mint az eljáró ügyészek, de kötve hiszem, hogy 24 óra alatt petárdákból össze lehetne eszkábálni egy működőképes távirányítású bombát! Természetesen a mobiltelefon távirányítási robbantási képességét is csak szakértői vélemény beszerzésével lehet bizonyítani. Ezeket a szakértői véleményeket a vádhatóság a házkutatás óta eltelt két hét alatt meg se próbálta beszerezni – valószínűleg azért, mert nincsenek arról meggyőződve, hogy a szakértői vélemények az általuk elvárt eredménnyel szolgálnának.

A kézdivásárhelyi december elsejei bombarobbantás valódiságában józanul gondolkodó, jogi ismeretekkel nem rendelkező emberek is kételkednek. Felteszik a kérdést, hogy egy túlfűtötten magyar érzelmű fiatalember miért pont szülővárosában, Kézdivásárhelyen akar robbantani, hiszen a bombával töltött szemetesláda mellett, a járdán nem román katonák, hanem a felvonulásukat bámuló magyar székelyek álldogáltak volna. Az is felettébb gyanús, hogy több hónappal azután, hogy terroristaként követték Bekét, miért pont december elsején csaptak le rá. (Ugyanezt a módszert alkalmazták Marosvásárhelyen is, ahol az előző kilenc hónap alatt több mint száz kétnyelvű utcanévtáblát felszerelő önkénteseket pont március 20-án, a fekete március 25 éves évfordulóján leplezték le és etnikai konfliktus gerjesztésével is megvádolták őket).

Annak alátámasztására, hogy a büntetőjogban milyen problémás egy elkövetendő bűncselekmény előkészítésének jogi minősítése, elbírálása, az osztrák-magyar monarchia talán leghíresebb ügyvédjének – aki a „magyar Dreyfuss-ügyben”, a tiszaeszlári vérvád tárgyalásán elérte a rituális gyilkossággal ártatlanul megvádolt zsidók felmentését – egy másik híres esetét ismertetem. Dr. Eötvös Károly elvállalta egy közismert betörő védelmét, akit betörési kísérlettel vádoltak meg, mert őrizetbe vételekor egy bank körül ólálkodott és táskájában betörésre alkalmas szerszámokat találtak. A híres ügyvéd védőbeszédében azt indítványozta a bíróságnak, hogy védencét ne csak betörési kísérletért ítéljék el azért, mert nála voltak az alkalmas szerszámok, hanem nemi erőszak kísérletéért is, mivel az a szerszám is nála volt... A bíróság bizonyíték hiányában felmentette a delikvenst.

Mára eléggé közismertté vált, hogy a marosvásárhelyi fekete március kirobbantása, a „magyar veszély” felmelegítése a gyűlölt Szekuritáté visszaállításának a közvélemény általi elfogadását is szolgálta. Mivel jelenleg Romániában hét titkosszolgálat működik, azon is versenyeznek, ki küzd hatékonyabban az úgynevezett magyar irredentizmus ellen, noha mindnyájan tisztában vannak azzal, hogy az ország területi integritása egyáltalán nincs veszélyben. Számukra a magyar ellenségkép konzerválása jólétük záloga, hiszen semmi munkával óriási fizetéseket vágnak zsebre. A szekusokkal átszőtt román média nagy része pedig lelkesen meglovagolja ezt a bornírtságot. Most, hogy Romániának új kormánya lett, attól tartanak, előfordulhat, hogy a technokraták normalizálni szeretnék a román–magyar viszonyt. A terrorizmussal kollektíven megvádolt magyarokkal viszont egy, a nemzeti érzelmeket figyelemmel kísérő román kormány nehezen barátkozhatna. Annál is inkább, mivel az elképesztő székely- és magyarellenes propaganda odáig fajult, hogy a székely Tóásó Előd bolíviai terrorizmusával párhuzamot vonva és riogatva emlegetik Beke István hétköznapi újévi petárdáit. A szervezett magyarellenes propagandára a sokáig hősiesen rettegő RMDSZ-vezetés – amelynek tagjai a kézdivásárhelyi tiltakozó felvonulásokon sem mertek megjelenni – nagy késéssel reagált, csak azután, hogy Beke István előzetes letartóztatását a Legfelsőbb Ítélő- és Semmitőszék fenntartotta. Abból a tényből kiindulva, hogy Borbély László, az RMDSZ volt politikai alelnöke december 10-én, az emberi jogok világnapján egy szót sem szólt a Beke-ügyről, arra lehet következtetni, hogy az ügyéhez való hozzáállásuk továbbra is ambivalens. A román igazságszolgáltatást jól jellemzi az a tény, hogy ugyanaznap, amikor Beke fellebbezését elutasították, az ítélőtábla a saját vallomása szerint öngyilkos dzsihadistának készülő, iszlám hitre áttért craiovai fiatalt házi őrizetbe helyezte, ő szabadon távozhatott, nem úgy, mint a székely „bomber man”.

Befejezésül a félremagyarázások elkerülése végett rögzíteni kívánom: állásfoglalásom nem a hatvannégy vármegyés ideológia, hanem a jogállamiság védelmében született meg!

(A szerző marosvásárhelyi ügyvéd)