A rejtélyes Ponta még mindig kormányfő

Victor Ponta az első, elég hangosan koppanó fricskákat december elején kapta, amikor a közönségesen Bulldognak becézett Vasile Blaga bejelentette „túlságosan kicsi lenne célnak az, hogy Pontát lecseréljük, kormányra akarunk kerülni, előrehozott választásokkal.” Az ötletet a frissen megválasztott államelnök, Klaus Johannis is támogatta, és a Szociáldemokrata Párton (PSD) belül is elhangzott, hogy menniük kéne.

A liberális tervek szerint az elnökválasztási győzelem hullámát meglovagolva úgy akarják átvenni a hatalmat, hogy új többséget alakítanának ki a parlamentben, felhagyva azzal a meggyökeresedett szokással, hogy vándorokat igazoljanak át más politikai pártokból.

Azt követően egyébként, hogy a kormány 2014 augusztusában 45 napra felfüggesztette a pártváltást tiltó törvénycikk hatályát, a polgármesterek 17 százaléka árulta el pártját és igazolt át más politikai alakulathoz, a 3180 polgármester közül 540-en éltek a pártváltás lehetőségével, de alakulatot cserélt a megyei önkormányzati képviselők 12,8, s a helyi önkormányzati képviselők 10,9 százaléka is. Az alkotmánybíróság december közepén nyilvánította alkotmányellenesnek az átigazolást lehetővé tevő rendeletet, s megtörténhet, hogy a pártváltó elöljárók elveszítik mandátumukat.

Ponta pozícióit nehezíti, hogy szégyenletes választási bukása után ma még ismeretlen okokból kirúgtak a PSD-ből három nehézfiút Mircea Geoană, Marian Vanghelie és Dan Şova személyében, ráadásul a párt egyik finanszírozója, Sebastian Ghiţă, a România Tv tulajdonosa  is kilépett, mondván, hogy ő nem akar kommunistákkal együtt lenni egy pártban.

Január közepén Marian Vanghelie azt nyilatkozta a Gandul.info portálnak, hogy létezik a PSD-ben 50–60 ember, akik megszavaznának egy, a liberálisok által benyújtott bizalmatlansági indítványt a parlamentben, és hogy ők, Mircea Geoană társaságában egy új PSD-t építenek fel. Erről már 25 PSD-s parlamenti képviselőt meg is győztek, állította a nagyon befolyásosnak ismert bukaresti politikus, ami szerinte azt jelenti, hogy február elsejéig le is zárják a tervük első fázisát.

Elmondásuk szerint a kezdeményező Mircea Geoană és Marian Vanghelie egy „erős, komoly” baloldali pártot szeretnének felépíteni, és miután megszavazzák a liberálisok által benyújtott bizalmatlansági indítványt és „hazaküldik Victor Pontát”, egy német típusú nagykoalíciót képzelnek el Románia számára 2020-ig, ahol „együtt dolgozhat a baloldal a jobboldallal.”

Tény, hogy egyre többen szeretnének egy nem feltétlenül baloldali, de „komoly” kormányt Romániának, hiszen 2012 nyara még túlságosan elevenen él az emlékeinkben, amikor az első Ponta-kormány első 100 napját így foglalta össze egy ellenzéki matematikatanár, ªtefan Vlaston: „100 nap alatt a Ponta-Antonescu kormánynak sikerült a gazdaságot lerombolni, az életszínvonalat csökkenteni, elszigetelni Romániát nemzetközi szinten, sikerült megnövelni a pénzügyi biztonságunkat terhelő kockázatokat, két részre szakítani a népet egy olyan vitába való belerángatással, amihez semmi köze, kitámadni és maguk alá gyűrni az állam alapvető intézményeit, elvesztegetni az euro-atlanti csatlakozással szerzett előnyeinket.”

És ez csak a kezdet volt: egy 2013-as őszi felmérés kimutatta, a románok 65,2 százaléka nem bízik a kormányban, azért sem, mert Victor Ponta gyakran ígért, és majdnem soha nem tartotta be az ígéreteit. Már az első Ponta-kormány hatalomra lépése előtt egymillió munkahely teremtéséről beszéltek – nem lett ilyen. Még az első Ponta-kabinet ígérte, hogy megszabadítja az országot Băsescutól. Nem sikerült. Közvetlenül Victor Pontához köthető, hogy 2012 nyarán gyakorlatilag négy nap leforgása alatt leváltották a köztévé és a közrádió vezetőit, az ombudsmant, a parlament mindkét házának, a szenátusnak és a képviselőháznak az elnökeit, és még ugyanazon a héten felfüggesztették az államelnököt is.

Erre az Európai Bizottság akkori elnöke telefonhoz kérette, és Merkel kancellár is csekély öt perc erejéig fogadta, néhány dokumentálatlan – feltehetően szitokszó erejéig. Ezután egy lecsendesedett Pontát láthattunk viszont, aki egészen napjainkig kormányfő – addig, amíg párttársai a tájainkon jól ismert mozdulattal hátba nem szúrják.