A nosztalgia által ,,legitimált” kommunista rendszerek jó és rossz oldalai

– amikor a legtöbb embernek eleve lehetetlen volt úgymond önerőből gyarapodni –, ez megfontolandó alternatívát jelentett.

A szocialista rendszer rengeteg olcsón megépíthető panellakást húzott fel, mely rövid idő alatt megoldotta a lakhatási problémákat. Nem luxuslakások készültek nagy udvarral, de élhetőek voltak, komfortos, igénytelen, sok esetben még szép kilátóval is. A mélyszegénységben élő paraszti réteg rövid idő alatt megtapasztalhatta, milyen az áram-, és a melegvíz-ellátás (még ha akadozott is), beköszöntött a rádió-, és később a tv-korszak. Természetesen mindez Nyugaton is megtörtént sokkal igényesebb és erőteljesebb mértékben, de aki a szocializmusban élte át, számára a nosztalgia tárgyát az a rendszer képezi.

A szocializmusban ingyenes volt az oktatás és az egészségügy. Természetesen annak rendje és módja szerint le is rohadt vagy csak kevésbé fejlődött, de az orvosok akkor is végezték a dolgukat. Sokak szerint még mindig jobb volt, mint a mai várólisták, miközben az átlagember számára megfizethetetlen a magánegészségügyi szféra.

a rendszer ebben segített. Cserébe az állam nem engedte, hogy bizonyos szint fölé juss, hellyel-közzel egyenlőek voltak a fizetések. A mai világban egyesek alig kapnak munkát, bajlódnak az elhelyezkedéssel, illetve egyre erőteljesebb különbség mutatkozik az emberek vagyoni helyzetében. Mondhatni, hogy ez természetes jelenség, mégis sokak szerint jobb volt, amikor nem igazán volt szegény és gazdag. Részben a szocialista intézkedéseknek köszönhetően, részben az eleve változó világ miatt sok országban a szocializmus utolsó éveiben jobb életszínvonal volt, mint például előtte. Ezt érezték az ukránok, az oroszok, a bolgárok, de még a románok jó része is.

A szocialista államok többségében ateizmust és internacionalizmust hirdettek, így akik nem vallásosak, de kozmopolita beállítottságúak voltak, azok számára ez vonzó jelenségnek számított.

Ne feledkezzünk meg arról, hogy a szocialista rendszerben komoly előnyt élveztek a párttagok. A párton belül is privilegizált helyzettel rendelkeztek a rendfenntartó erők, a politikusok és természetesen a besúgóhálózat. Ők már akkor nyugati életszínvonalon éltek a legszegényebb Enver Hodzsa- vagy Rákosi-érában, de Sztálin vagy Mao alatt is. Természetes, hogy ők másként emlékeznek arra az időszakra.

Szintén fontos fejlemény, hogy az egykori Szovjetunió lakosai a szovjet korszakban váltak egy világhatalom állampolgáraivá. Ezt az oroszok visszasírják, a többi utódállam pedig azóta nem él egy nagyhatalom részeseként. A diktatúra másik velejárója, hogy erőteljesebb hatalmat adott a rendvédelmi szerveknek. Ennek tudható be, hogy bizonyos bűnözési formák ritkábban fordultak elő.

Sokak szerint kellett a kezdeti nehézség, hogy később enyhüljön a rendszer, illetve szükség volt egy Sztálinra, aki megállította Hitlert.

Ha az ilyen korszakokra büszkék is egyesek, többnyire nem akarna senki abba visszatérni. Ennek generációs oka is van, hiszen már nem igazán élnek azok, akik felnőtt fejjel megélték a sztálini rendszert, vagy csak elenyésző számban maradtak. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy egy brutális Rákosi vagy sztálini rendszer után sok ember fellélegzésként élte meg a brezsnyevi vagy a Kádár-rendszert, ez szolgál alapot a nosztalgiához.

A mai kapitalista világban, ahol a család tele van elektronikai eszközökkel, de látja a celebeket a tv-ben, azt érezheti, hogy amiért ő nem tud elmenni egy 5 csillagos Bora borai szállóba, bizony nagyon le van szegényedve. Holott nem erről van szó, de mégis ezt érzi, ami erősítheti a szocialista nosztalgiát, azt a rendszert, ahol hellyel-közzel azonos szinten éltek az emberek és jobban érezték azt, hogy úgymond mindenük megvan. Ez a tendencia a Nyugatra is érvényes, tehát nem szocialista specifikum.

Az emberi kapcsolatok tekintetében is komoly változás történt. Az internet előretörése következtében ezek a kapcsolatok átalakultak, ami főleg az online térben érhető tetten, szignifikánsan a fiatalok körében. Ennél fogva elszemélytelenedik a társadalom, kevésbé vannak összeköttetések, kapcsolati tőke, kevesebb személyes inger éri a társadalom tagjait. A régi időkben ez elképzelhetetlen volt, az emberek gyakrabban jártak egymáshoz, gyakrabban találkoztak személyesen, erősebb kötelékként élt a barátság.

A helyzet az, hogy a nyugati világban is hasonlóan történik, akárcsak nálunk, Keleten. Akik eziránt Keleten nosztalgiát éreznek, azt tévesen a szocializmussal azonosítják, az internet előretörése azonban csak a rendszerváltás után kezdődött el.

Mindenkinek volt munkája, olcsó lakhatása, és kiszámítható élete. Aki hamar megszokta, az könnyen tudott lavírozni: nem volt a szabadsággal járó választási lehetőség, és az azzal járó stressz, hogy vajon mi lesz az emberrel. Nagyjából lehetett tudni, hogy mi lesz. A kiszámíthatóság nem túl izgalmas dolog, de cserébe sok esetben nyugodt és kényelmes.

Az is fontos szempont, hogy a szocialista rendszer soha nem jutott hatalomra békés körülmények között. Csakis háborúk után és erőszakkal. A legtöbb országban 1945 után lett szocializmus. Ekkorra a társadalom el volt már fáradva. Két világháborút éltek meg, és az azzal járó folyamatos félelmet, stresszt, nem beszélve a holokausztról, a gulágrendszerről, vagy a polgárháborúkról. Európában az 1914 és 1945 közötti időszak minden idők egyik legválságosabb korszaka volt. 1945 után is borzalmas körülmények uralkodtak, de legalább nem volt háború, 1960 után már kényszermunka-táborok sem a legtöbb helyen.

1945-re elfáradtak az emberek, nem volt olyan család, ahol tömegével ne lettek volna halottak, a túlélők pedig olyan borzalmakon mentek keresztül, amit aligha lehetett feldolgozni. Ilyen lelkiállapotban már minden jó volt, csak háború ne legyen.

Végkövetkeztetés

Fennállása idején a szocialista rendszer sehol sem örvendett népszerűségnek. Tény, hogy volt egy támogató tömeg, de többséget sehol sem értek el, ami nem is csoda. A kommunisták elvették a parasztoktól a földet, megfojtották a sajtószabadságot, üldözték a vallásokat és a másként gondolkodókat, besúgóhálózatot tartottak fent, ellenezték a nemzeti érzelmű hazafiságot, lehetetlenné tették az átlagember anyagi előrehaladását és kiteljesedését, korlátozták a külföldi utazásokat. A kommunizmus agresszívebb időszakaiban kényszermunkatáborokat tartottak fent, és milliókat küldtek a halálba.

Az emberek nem szerették ezt az életet, ennek köszönhető, hogy valamennyi szocialista országban a 80-as években rendszerváltás történt. Ahol nem, ott is enyhülés következett be. Talán egyedül Észak-Korea tartja a frontot.

Akkor mégis minek tudható be, hogy valamennyi kommunista utódállamban óriási méreteket ölt a kommunista nosztalgia? Ennek okait próbáltuk cikkünkben kifejteni. Ha röviden kéne összefoglalni, akkor a végkövetkeztetés az volna, hogy

Márpedig az ember legszebb időszaka a fiatalság, az idő pedig eleve mindent megszépít.

Szintén óriási faktor az elrontott rendszerváltás, a privatizáció utáni kilátástalanság, illetve a Nyugat Kelet irányába történő kizsákmányolási törekvései. A piacgazdaságra való átmenet súlyos gazdasági nehézséget szült, egyik keleti posztszocialista országban sem lett nyugati életszínvonal, amit tévesen a rendszerváltás bukásának tulajdonítottak. Emiatt sokan a mai rendszer dehonesztálását is láttatják abban, hogy nosztalgiáznak a régi iránt. A fiatalok, akik eleve lázadnak minden fennálló rendszer ellen, egyszerűen tudatlanok is.

A szocialista rendszerek a maguk ellentmondásaival együtt végtelenül egyszerűek és kiszámíthatóak voltak, ez egyfajta látszatstabilitást jelentett: volt biztos munkahely, a törvények nem sűrűn változtak, mint ahogy a vezetőség sem. Ha egyszer „beletanult” az ember, hogy miként kell a rendszerben élni, hatalmas meglepetések nem érhették. Mindezek mellé hozzájött az is, hogy 1945 után valamennyi szocialista országban el volt fáradva a társadalom.

Ugyanakkor tény, hogy sok ember számára a régi rendszer jó életet hozott, örültek az akkori társadalmi berendezkedésnek, melynek voltak pozitív vívmányai is. Emellett

A szocialista nosztalgia talán legfontosabb faktora az, hogy a keleti emberek csalódtak a Nyugatban, a Nyugat pedig csalódást okozott és önmaga vesztébe rohan. Talán megállíthatatlanul. Ezzel párhuzamban Kína erősödik: gazdaságilag, technológiailag, és katonailag is kezdi beérni az USA-t, miközben Kína elméletileg sosem szakított a kommunista tanokkal. A Nyugat hanyatlása és Kína előretörése szintén erősíti a szocialista nosztalgiát vagy inkább legitimálja azt.

A valóság azonban csak akkor derülne ki, hogy mennyire erős a nosztalgia, ha a mai társadalomnak felkínálnák, hogy bizonyos ideig élhessen Sztálin vagy akár Kádár alatt. Valószínűleg kevesen választanák.

korábban írtuk

Kommunista nosztalgia a posztszocialista országokban

,,Kísértet járja be Európát – a kommunizmus kísértete” – ki ne ismerné ezt a mondatot, mely a kommunista kiáltványban szerepelt. Bár 1989-ben a kommunizmust hirdető államok jelentős része zátonyra futott, Marx és Engels eszméi nem tűntek el.

korábban írtuk

Országonként eltérő kommunista nosztalgia

Bár 1989-ben a kommunizmust hirdető államok jelentős része zátonyra futott, a megmaradt kommunista államok pedig jelentős reformokon mentek át, Marx és Engels, Lenin, sőt Sztálin és Mao eszméi nem tűntek el. Cikkünk második részében ennek okait keressük.

Czégényi Raymond