A Wizz Air légitársaság vezetői egy héttel ezelőtt jelentették be, hogy november 13-ától a kolozsvári repülőtérre költöztetik a budapesti, római, barcelonai és londoni járatokat. Borbély László fejlesztési miniszter Maros megyei parlamenti képviselőként vállalta, hogy közbenjár a döntés felülvizsgálata ügyében. Az ő lobbizása eredményeképpen ültek tárgyalóasztalhoz tegnap Maros megye és a társaság képviselői. Borbély korábban úgy vélte, a Wizz Air nem a valós okot említette, amikor a gyakori vásárhelyi ködre, illetve a repülőtér gyatra felszereltségére hivatkozott.
Lokodi Edit Emőke a Krónikának tegnap elmondta: a Wizz Air öt évre szóló szerződést kötött a kolozsvári repülőtérrel, amely azt a kitételt is tartalmazza, hogy a társaság erdélyi járatai kizárólag Kolozsvárról indulnak. „Noha elismerték, hogy a marosvásárhelyi működés jövedelmező volt a cég számára, mégis azt kérték, csökkentsük 7,21 euróról 5,29 euróra az utasonkénti repülőtéri illetéket. Ez számunkra elfogadhatatlan volt” – jelentette ki a tanácselnök. Az is szerepelt ugyanakkor a Wizz Air feltétellistáján, hogy Vásárhelyen 2008 márciusáig helyezzék üzembe azt a korszerű navigációs rendszert, amely ködben is lehetővé teszi a nagyméretű gépek leszállását, a repülőtér platformját pedig olyan mértékben növeljék meg, hogy a társaság parkoló bázist hozhasson létre. A vásárhelyi küldöttség egyik feltétel teljesítését sem tudta vállalni. Lokodi Edit lapunknak kijelentette: immár azt elemzik, hogy más fapados légitársaságokat vonzzanak Marosvásárhelyre.
Kázmér Natasa, a Wizz Air kommunikációs igazgatója tegnap is a korszerű navigációs rendszer hiányát tartotta a költözés legfőbb okának. Hozzátette, minden egyéb hivatkozás spekuláció. Kérdésünkre, hogy a jobb körülményeket biztosító kolozsvári repülőtéren megszűnnek-e a késések, kitérő választ adott: „Nem tudom megígérni, hogy mindig jó idő lesz Kolozsváron, de javulást várunk a pontosság tekintetében.” Megjegyezte, nem félnek a versenyhelyzettől, amely – ha az erdélyi légi szállítás piacán is kialakul – mindenképpen az utasok érdekeit szolgálja. Nem kívánt a kolozsvári szerződés részleteire kitérni, de megjegyezte, semmi sem kizárt a jövőre nézve.
Borbély László a tegnapi döntés után sem tett le arról, hogy visszaköltözteti a légitársaságot választókörzetébe. Lapunknak leszögezte, egy-két hónap múlva ismét próbálkoznak.
Kormányválság, bizonytalan mandátum és sürgető agrárdöntések – ilyen körülmények között vette át az agrártárca irányítását Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes. Interjúnkban a legfontosabb teendőkről faggattuk a politikust.
Idén várhatóan lezárul a Brassó–Fogaras autópálya tervezése, ezt követően pedig kiírhatják a versenytárgyalást az 50 kilométeres szakasz kivitelezésére.
Az Animawings román légitársaság bejelentette, hogy Bécsbe és Frankfurtba is indít járatokat a kincses városból – közölte kedden a Kolozs Megyei Tanács.
Kilép az RMDSZ parlamenti frakciójából Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke, az alakulat szerint ugyanis kevés kivétellel szinte semmi nem valósult meg a 2024-ben kötött megállapodásból.
Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.
Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.
Néhány napig tart, mégis tömegeket vonz a mezőzáhi bazsarózsa virágzása. A mezőségi település határa ilyenkor megtelik élettel, a dombon magasodó Ugron-kastély pedig fesztiválhelyszínné válik. A mezőzáhi rezervátumban és a kastélyban jártunk.
Egy 32 éves szebeni férfi brutálisan bántalmazta élettársát, majd felgyújtotta a házat – a nő életét a gyors beavatkozás mentette meg.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.