Átfogó programmal újítanák fel Kolozs megye épített örökségét, és a Loire menti kastélyút mintájára kulturális és turisztikai útvonalat alakítanának ki. A műemlékmentést azonban számos esetben tulajdonjogi útvesztő nehezíti.
Az üres épületek sokak számára nem egyszerűen romok, hanem egy letűnt korszak történeteit őrző, felfedezésre váró helyek.
Szeptember-október a gyökerek és a termések időszaka a csipkebogyótól a pitypanggyökérig – de a gyűjtés és a felhasználás közben sok mindenben tévedhetünk.
Együttműködési megállapodást kötött szombaton Marosvásárhely és Debrecen önkormányzata.
A kolozsvári önkormányzat lakhatási programja körüli vitát kivitték az utcára: egy nacionalista román szervezet szombaton tüntetést szervezett a Széchenyi téren, tiltakozva a Pataréten élő családok városi negyedekbe való áthelyezése ellen.
Tizenöt évet kell fiatalkorúak számára fenntartott fogvatartási központban töltenie annak a fiúnak, aki részt vett a 15 éves Mario Berinde meggyilkolásában.
Lemondott marosvásárhelyi önkormányzati képviselői tisztségéről Csiki Zsolt, aki ellen orvvadászat gyanúja miatt indult vizsgálat.
Elrajtolt a tanév, és ezzel együtt az az időszak is, amikor a gyerekek nagyobb valószínűséggel „szednek össze” valamilyen betegséget az óvodában vagy az iskolában. Simon-Szatmári Katalin nagyváradi gyermekorvossal beszélgettünk.
Húsz betelepülő fiatal családdal folytatódik a gyülekezetépítő projekt a Kolozs megyei Ajtonban. A Kolozsvárhoz közeli községben a református egyházközség biztosít telket számukra a letelepedéshez, hogy utána a közösség részévé váljanak.
Egyre több gyerek jár rollerrel iskolába, miközben meredeken emelkedik a balesetek száma. A jármű kezelését könnyű elsajátítani, a nagyvárosi forgalomban azonban a szabályok ismerete nélkül minden út komoly kockázatot jelenthet.
A székelyudvarhelyi Emlékezés Parkjában található „Vándor székely”-szobor eltávolítását rendelte el alapfokú ítéletében az Arad megyei törvényszék, mert a felperes állítása szerint ez a Romániában háborús bűnösnek nyilvánított Wass Albert írót ábrázolja.
Az aradi evangélikus templom több mint műemléképület: a lélek háza – hangzott el a szombati ünnepi istentiszteleten, amelyet a templomszentelés 120. és az egyházközség hivatalos megalapítása 180. évfordulója alkalmából tartottak.
A múlt feltárása nem tűri a fekete-fehér ítéleteket: a kutatónak együtt kell látnia a kényszerpályákat és az áldozatok igazságát – mondta el a Krónikának Bandi István marosvásárhelyi születésű történész.
Rendőrségi források szerint pisztolyt találtak a hatóságok a keddi fővárosi gazdatüntetésen történt erőszakos cselekmények egyik feltételezett felbujtójának autójában.
Miközben Erzsébetvároson az Apafi-kastély esélyt kap a megújulásra, az örökséget magáénak érző közösség létszáma folyamatosan csökken. Így nemcsak az a kérdés, mikorra újulnak meg a falak, hanem az is, kik és milyen tartalommal töltik majd meg őket.
54 millió euró értékű szerződést írt alá a NATO-szabványú 12,7 x 99 mm-es lőszeralkatrészek gyártására tervezett, egyedi gyártású speciális gépek beszerzésére a kudzsiri fegyvergyár.
Spier Tünde iskolaigazgató szerint teljesen személyre szabott órarendet nem kaphat minden diák, de a tantárgyakat és óraszámokat úgy osztják el a négyéves ciklusban, hogy az a mostani „gólyák” érdekeit szolgálja a négy év múlva esedékes érettségi vizsgán.
„Ahhoz, hogy egy-egy egyéni szerepet reálisan és elfogulatlanul láthassunk, a teljes erdélyi értelmiségi társadalom hálózatát, a teljes kontextust meg kell vizsgálnunk” – mondta el a Krónikának adott interjúban Bandi István történész.