Hirdetés

Zavaros zajszintmérés a kolozsvári Untoldon

Egymásnak ellentmondó következtetéseket vont le az a két intézmény, amely a Kolozsváron idén második alkalommal megszervezett Untold fesztiválon végzett zajszintmérést. 

Kőrössy Andrea

2016. augusztus 16., 12:252016. augusztus 16., 12:25

A Környezetvédelmi Ügynökség és a Közegészségügyi Igazgatóság ugyanabban az időpontban, az Untold második napján, augusztus 5-én 16 és 22 órakor, ugyanazon a helyszínen, a főszínpadok közelében vizsgálta a zajszennyezés mértékét, és nagyjából azonos értékeket mértek. Ami viszont meglehetősen különös, hogy míg a Környezetvédelmi Ügynökség jelentése szerint a fesztiválon túllépték a zajszennyezésre vonatkozó, a törvény által előírt értékeket, a Közegészségügyi Igazgatóság nem találta túlzónak a zajszintet.

Az elektronikus zenei fesztiválnak már a tavalyi első kiadása is rendkívül népszerű volt, ebben az évben pedig közel 300 ezren látogattak el a koncertekre, számos kolozsvári lakos ugyanakkor a rendkívüli, hajnalig tartó zajra panaszkodott. A színpadokat a városközpontban – a Sétatéren, a Szamos-parti stadionban és sportcsarnokban – állították fel, a zaj pedig a belvárosban élőkön kívül a Donát és a Monostor negyedben lakók pihenését is zavarta. A panaszok nyomán Györke Zoltán Kolozs megyei alprefektus kezdeményezésére már tavaly nyáron létrehoztak egy különbizottságot, amelyet zajszintmérést végzett, illetve intézkedéseket javasolt a csendháborítás megfékezése ellen.

Györke most az Adevărul napilapnak arról számolt be: a Környezetvédelmi Ügynökség mérése szerint a zajszint 16 órakor 71,1 decibel, 22 órakor pedig 76,5 decibel volt. Az intézmény arra is rámutatott, hogy az előírások szerint a szint napközben nem haladhatja meg az 55 decibelt, éjszaka pedig a 45 decibelt. A Közegészségügyi Igazgatóság mérése szerint a zajszint 16 órakor 65,8, míg 22 órakor 76,1 decibel volt. Az intézmény szerint ez még a törvényes kereteken belül volt, így nem történt törvényszegés – igaz ugyan, hogy az igazgatóság egy másik előírásra hivatkozik jelentésében.

Györke Zoltán nem érti, hogy miért értelmezték kétféleképpen a szinte azonos értékeket, de mint rámutatott, nem először fordul elő hasonló ellentmondás. Tavaly szeptemberben ugyancsak ez a két intézmény végzett zajszintmérést a főtéri Holograf-koncerten, amelyen szintén majdnem azonos értékeket mutattak a műszerek. Az ügynökség akkor is a szabályok áthágására hívta fel a figyelmet, az igazgatóság szerint azonban a szervezők betartották az előírásokat. Az alprefektus ígéretet tett arra, hogy jövő héten elemzik a helyzetet, az ügyben pedig a polgármesteri hivatal, a rendőrség és más intézmények álláspontját is kikérik.

Iulia Perșa, a kolozsvári városháza szóvivője múlt héten lapunknak arról számolt be: szerdáig 25, az Untold fesztivál kapcsán megfogalmazott panaszt vett nyilvántartásba a polgármesteri hivatal. Ezek kivizsgálása után a helyi önkormányzat dönthet arról, hogy jövőre engedélyezik-e a rendezvénysorozat megszervezését. 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 12., szerda

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai

Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai
Hirdetés
2026. augusztus 12., szerda

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air

Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air
2026. augusztus 12., szerda

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban

Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban
2026. augusztus 12., szerda

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban

Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt

Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt
2026. augusztus 11., kedd

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja

Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja
2026. augusztus 11., kedd

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA

Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

Anyamedvét és két bocsot fogtak be Brassó egyik negyedében

Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.

Anyamedvét és két bocsot fogtak be Brassó egyik negyedében
2026. augusztus 11., kedd

„Tárt kapukkal”: mintegy hatszáz programmal érkezik a 17. Kolozsvári Magyar Napok

Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.

„Tárt kapukkal”: mintegy hatszáz programmal érkezik a 17. Kolozsvári Magyar Napok
2026. augusztus 11., kedd

Újabb hőségriasztást adtak ki, Erdély nagy részén marad a rendkívül meleg idő

Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.

Újabb hőségriasztást adtak ki, Erdély nagy részén marad a rendkívül meleg idő
Hirdetés
Hirdetés