2011. december 29., 08:142011. december 29., 08:14
A megyei RMDSZ állandó tanácsának kedd délután tartott évértékelő ülésén az EP-képviselő emlékeztetett, hogy a szórvány támogatására irányuló folyamatban a megyei szervezet kezdeményező szerepet vállalt, utalva a novemberi, dévai szórványkonferencia zárónyilatkozatára, amelyet legutóbbi, sepsiszentgyörgyi ülésén a Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT) is megerősített. Kitért arra is, hogy szépen bővült a székely szórvány Összetartozunk partnerség is, rámutatva, a programnak az elkövetkezőkben is fontos szerepe lesz az erdélyi magyarság életében. A Hunyad Megyei Magyar Napok sikere egyik példája annak, hogyan kell megtalálni a helyes egyensúlyt a politikai tevékenység és a közösségépítő törekvések között, vélte Winkler Gyula.
Az idei év eredményei között említette, hogy folytatódott a fiatalítás, szorosabb lett az együttműködés az egyházakkal és civil szervezetekkel. Legfontosabb partnerként a pedagógusszövetséget és a Böjte Csaba által vezetett dévai Szent Ferenc Alapítványt említette. Elmondta, a Hunyad megyei magyar közösség legfontosabb intézménye, a dévai Téglás Gábor Megyei Oktatási és Kulturális Központ is egyre inkább betölti az alapítói által kijelölt szerepet, több mint egy iskola, a közösség jövőt adó intézményévé nőtte ki magát. A jövő évi teendők kapcsán a Hunyad megyei elnök kifejtette, hangsúlyosan folytatni kell a gazdasági nehézségek feloldását, élhetőbbé tenni a mindennapokat a magyar emberek számára, de januárban elkezdődik a választásokra való felkészülés is.
Nem folytatja pártpolitikai szerepvállalását, sem a Romániai Magyar Egységpárt (RMEP) létrehozását Kátai István, az első erdélyi Tisza-sziget alapítója. Ezt ő maga jelentette be vasárnap egy, a Facebook-oldalán közzétett bejegyzésben.
Sárga, vagyis elsőfokú figyelmeztetést adott ki vasárnap az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) kánikula miatt az ország hat nyugati és északnyugati megyéjére.
A 17. Kolozsvári Magyar Napok első programpontjaként nyitották meg szombaton a nagyközönség előtt az Orosz család emlékszobáját a Farkas utcai Bethlen–Nemes-házban működő Kolozsvári Magyar Szalonban.
Hétfőtől újraindul Gyulafehérváron a június 17-én leállított közösségi közlekedés, miután a városi önkormányzat és a magánszolgáltató megállapodásra jutott.
Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.